Ne dobd ki, javítsd meg! Az első közösségi szereldében ingyen meggyógyítják a hibás laptopod

–

A Teleki tér olyan, mint Budapest kicsiben. Modern épületek mellett málló vakolatú házak, az egyik oldalon csinos park, a másik oldalon boltívekben megpihenő hajléktalanok. Az ázsiai és török éttermekből fűszeres illatok áradnak, az utcán maszatos képű gyerekek, decens kiskosztümbe bújt idős nénik, és megannyi náció. Az élet maga.

A Repair Caféban mindenki egyenlő

Hiába próbálják sokan, valójában lehetetlen figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a társadalmi olló egyre nyílik. A távolság talán még sosem volt ilyen nagy lélek és lélek között. Épp ezért szívet melengető élmény megérkezni a Repair Caféba, ahol már nyitás előtt folyik a munka. A hely vezetői és koordinátori feladatait ellátó Gégény Noémi egyszerre tündérkeresztanya, mindenes és hadvezér: telefonál, pakol, irányít, kávét főz, hol magyarul, hol angolul informálja a jelenlévőket. Egy percre sem áll meg. Úgy száguldozik a dobozok, asztalok, székek és kanapék között, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Az egyik asztalnál Tóth István, a látássérült GSM- és laptopszakértő dolgozik. Bár csak két hónapja van itt, mindenki tisztában van vele, mekkora zseni, hiszen olyan feladatokat is rövid idő alatt végez el, amelyekért a szervizekben gyakran súlyos tízezreket kérnek el. Noha 90 százalékos látásvesztéssel él, vaskos szemüvege sokat segít a közelre látásban, így teljes életet élhet. Azt mondja, akkor is szerel, ha épp nincs munkaidőben, hiszen imádja, amit csinál.

Nem sokkal később aztán egy német fiú, Oliver fut be. A barátaival érkezett az Ozora fesztiválra, de sajnos elszakadt a sátra, így most nincs miben aludnia. Vehetne másikat, de azt mondja, inkább megjavítaná, ha lehet. Így talált rá a Repair Café oldalára is.

„Tetszik nekem a szerelde koncepciója, hiszen csak azért, mert valami már nem tökéletes, kár volna eldobni.

Itt ráadásul rengeteg olyan gép és eszköz is ingyen elérhető, amire a legtöbb embernek csak olykor-olykor van szüksége. Tök jó, hogy van egy ilyen hely, így nem kell mindekinek megvennie őket. Nálunk otthon nincs ilyen, de jó volna, ha lenne” – mondja.

Mivel mindannyian diszkrét áhítattal bámuljuk, ahogy a számára felajánlott varrógépet rutinos mozdulatokkal üzembe helyezi, még hozzáteszi: „Régen, ha szükségem volt valamilyen javításra, a nagymamám megcsinálta nekem. Ma már én is tudom, hogyan vágjak bele… És ezt neki köszönhetem.”

Nem sokkal később egy férfi kabátért ugrik be – és boldog, amikor talál egy neki való, ingyen elvihető darabot. Ezután hatalmas papírtáskákkal egy lány érkezik. Mint kiderül, a házban, ahol él, hatalmas a fluktuáció. Mivel a kiköltözők gyakran hagynak hátra kisebb lakásfelszerelési tárgyakat, ruhákat, ő szívesen hoz a szereldének adományokat újra meg újra.

Idővel egy „törzsvendég”, Erzsike is beköszön. Saját helye van, mindenről tud és bár nem kérdezzük, velünk is megosztja gondolatait a világról. Szerinte Noémi egy szent – és jó lenne, ha az emberek törődnének egymással. „Hozhatnátok egy kis pénzt, ha már rátok figyelnek! Kellene az üzemeltetéshez” – mondja. Mint utóbb kiderül, ebben (is) igaza van.

Hiába nemes a cél, ha nem jön ki a matek

A Repair Café Budapest megvalósításának első lépése 2022-ben a közösségi szerelde ötletének felvetése volt. Amikor a főváros által kiírt pályázaton a Para-Fitt Egyesület terve a közösség döntése nyomán a megvalósítandó projektek közé került, a kerület egy kiemelten kedvezményes bérleti díjú, használaton kívüli üzlethelyiséget jelölt ki a Café számára.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy a Para-Fitt automatikusan megkapja a megvalósítás és üzemben tartás jogát. Arra külön pályázniuk kellett. Végül nyertek, ezzel pedig vállalták, hogy az előzetesen beadott tervekben foglalt költségvetés alapján kapott támogatási összegből legalább három évig folyamatosan üzemeltetik a helyet, amely mára sokkal több javítóműhelynél.

Találkozási pont, közösségi tér, ahova bárki betérhet; ingyen elérhető árukészlettel büszkélkedő adománybolt; Precious Plastic, az értékes műanyagworkshop-helyszín; bemutatóterem; önkéntesek találkozópontja és lélekmelengető pihenőhely azoknak, akiknek igazán szükségük van rá.

Az, hogy a Repair Café hiánypótló vállalkozás, minden érintett számára egyértelmű. Ahogy az is, hogy a jövő ennek ellenére is számos nehézséget tartogat az itt dolgozó civilek számára.

„A helyzet az, hogy a költségvetésben nincs mozgásterünk. Noha az összeg, amit kaptunk, egészében véve elég volna az üzemeltetésre, az előzetes költségvetésben foglaltaktól nem térhetünk el. Ez azért jelent gondot, mert a tervezet készítésekor rutintalanok és tapasztalatok voltunk. Nem tudtuk, pontosan milyen és mekkora a helyiség, nem láttunk egyetlen rezsiszámlát sem. Fogalmunk sem volt, pontosan mire készüljünk. A tervet persze így is leadtuk, most pedig, mivel pontosan meghatározták számunkra, hogy a teljes költségvetés hány százalékát fordíthatjuk rezsire, bajban vagyunk. Valójában nem lenne miből kifizetni a tervezetthez képes nagyjából kétszeres költséggel járó rezsit, követnünk kell a tervet. Ez a szabály” – meséli Gégény Noémi.

A megoldást jelenleg nonprofit szervezetük más tevékenységei jelentik, a műanyag-újrahasznosítással foglalkozó céges workshopok és közösségépítő tevékenységek hoznak valamennyit a konyhára. Ez azonban hosszú távon nem fenntartható modell, hiszen így a Para-Fitt Egyesület eredeti célkitűzései újra meg újra háttérbe szorulnak, hogy a Repair Café továbbra zavartalanul üzemelhessen.

Azt még nem tudják, hogyan oldják meg végleg a problémát. Az ötletek között céges támogatók bevonása, kézműves termékek értékesítése és más tevékenységi körök kiépítése is felmerült már, hiszen a Repair Caféra szükség van, mert perspektívát hoz Józsefváros és Budapest életébe. Gégény Noémi például azt mondja, hogy a hely szellemiségéhez kapcsolódva a közösség új rétegeiben történik szemléletváltás, ez pedig hosszú távon mindenkinek siker.

„Aki kap, az előbb-utóbb adni is akar valamit. Így jött létre az adománybolt-funkció is: az emberek hálásak és vissza akarnak tenni valamit a közösbe, ezért elkezdtek behozni hozzánk dolgokat. Mi meg úgy döntöttünk, hogy fogadjuk őket. Ha valakinek van valamije, ami felesleges, itt hagyhatja nálunk. Mi azonban a más országokban elérhető Repair Cafékkal ellentétben ezeket a tárgyakat nem értékesítjük, hogy finanszírozzuk a működést, hanem gazdát keresünk nekik. Van, hogy egész nap jönnek a cuccok, folyamatosan pakolunk, estére mégsem marad semmi.

Van olyan nagymama, aki rendszeresen érdeklődik eszközök után hol az egyik, hol a másik unokának. A kabátok, játékok, mesekönyvek, csizmák sem töltenek nálunk napokat, szinte mindig azonnal akad gazdájuk.

A nagyobb elektronikai cikkeknek azonban általában tudatosan mi magunk keresünk új tulajdonost, hiszen így biztosak lehetünk abban, hogy olyan emberhez kerül, aki valóban becsüli és használja majd őket.”

A hely egyik kiemelt tevékenységének számító adománybolt-funkció ugyanakkor hamarosan megszűnik. Ennek oka, hogy míg nyáron az utcafronton kihelyezett ruhák biztonságban vannak, addig az őszi–téli időjárási viszonyok nem adnak lehetőséget a tér utcafront felőli kibővítésére. Tavaszig legalábbis biztosan. A megoldás még további helyiségek és még több önkéntes bevonása lehetne. 

A holland modell Magyarországon máshogy működik

Hollandiában, a Repair Café ötletének szülőhazájában, a közösségi szereldék aktív önkéntesi bázissal, általában nyugdíjas szakemberek szaktudása által támogatva működnek. Az ottani nyugdíjakból ugyanis az emberek megengedhetik maguknak a jótékonykodást. Nálunk a gazdasági mikroklíma és a szemléletbeli eltérések erre nem sok teret hagynak.

„Magyarországon jellemzően a nyugdíjasok is dolgoznak. Nem azért, mert annyira imádják a munkájukat, hanem mert szükség van rá, hogy meg tudjanak élni. Épp ezért mi a nálunk dolgozó szakemberek számára minden esetben jelenléti díjat biztosítunk. Így fair – mondja Gégény Noémi. – Egyszer egy rádióműsorban felháborodva kérdezték tőlem, hogy az önkéntesek miért nem ingyen dolgoznak.

Én akkor is elmondtam, hogy szerintem nem elvárható, hogy valaki a jelen gazdasági körülmények között a szabadidejéből heti rendszerességgel szánjon három-négy órát valamire, aminek az ideje alatt akár pénzt is kereshetne.”

Ez persze igaz, gondolom, miközben nézem, ahogy Noémi, aki eredetileg gyógypedagógusként és úszóedzőként dolgozott, mintha nem is egy, hanem rögtön tucatnyi ember volna. Fiatalokat táboroztat és visz önkénteskedni a közeli hajléktalanszállóra, megeteti azokat, akiknek ez jelenti az utolsó esélyt, nyilatkozik, posztol, takarít, céges programokat koordinál, szörpöt kever, jegyzi, melyik környékbeli rászorulónak mire van szüksége és közben az Élelmiszerbankkal is kapcsolatba lépett, mert látja, mekkora segítséget jelenthet a lejáratközeli élelmiszer a környékbelieknek. 

„Korábban is volt szándék arra, hogy részt vegyünk az Élelmiszerbank ételosztásaiban, de a rendelkezésre álló időablakok, valamint a szállítási kapacitás hiánya miatt erre korábban nem volt módunk. Most is rengeteg a logisztikai feladat, de a Gólya Szövetkezet támogatása mellett ezúttal sikerülni fog – mondja Noémi.

– Volt már, hogy kézikocsival cipeltünk végig egy hűtőt a kerületen, hogy az a felajánlótól a kedvezményezettig jusson.

Előfordult már, hogy egy hétvégi napon összefogtunk, és egy kerületi idős tanárházaspár otthonát hoztuk helyre: akadálymentesítettünk, megjavítottuk a betörők által tönkretett ajtót, visszakapcsoltattuk a villanyt, a vizet.

Máskor azért dolgozunk, hogy a környékbeli szállók láthatóságának növelésével támogatókat szerezzünk neki. Közben folyamatosan figyelünk, beszélgetünk, érzékenyítünk, közelebb hozzuk egymáshoz az embereket. Ez ilyen.”

Fotók: Chripkó Lili / WMN

Z. Kocsis Blanka