A rákkal úgy tudunk a legjobban megküzdeni, ha megtisztítjuk a baljós metaforáktól

–

Susan Sontag úgy tartotta, „a betegség nem metafora, és a betegséghez való emberi viszony legigazabb változata – egyben a betegség elviselésének legegészségesebb módja is – az, amely a leginkább meg van tisztítva a metaforikus gondolkodás elemeitől”. De amint valaki átlép „az élet sötét”, „kínosabbik” oldalára, a betegségek birodalmába, „a tájat baljós metaforák népesítik be”, és könnyen „régi vágású”, zsigeri félelmek áraszthatják el a lelket.

A helyzetet tovább súlyosbítja az is, ahogyan napjainkban a halálhoz viszonyulunk, vagy pontosabban, ahogyan képtelenek vagyunk viszonyulni hozzá: eltartjuk magunktól, mint „bántóan értelmetlen eseményt”. 

Ebben az érzelmi-gondolati térben viszont nagyon nehéz a betegséggel kapcsolatos tényszerű információkat átadni és befogadni, másrészt megőrizni a cselekvőképességünket, rendszeresen szűrővizsgálatokra járni, illetve a betegséggel küzdő szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket támogatni, egyáltalán tudni túlzott óvatoskodás, illetve szégyen nélkül beszélni a témáról, és megtalálni azt a nyelvet, amelyen keresztül lehetséges a kommunikáció. Néha már önmagában az ijesztő, ha kimondjuk a „rák”, „rákos” szavakat, mintha megbántanánk ezzel valakit, legalábbis körbelengi a kifejezést egy negatív energia vagy tabu. 

A rák félig-meddig rejtett világa

Ahogyan a rák is „a rejtett növekedés betegsége”, és „átlátszatlan testünket szakorvoshoz kell vinnünk”, hogy megvizsgálja, nincs-e bennünk daganat, amelyet egyéb jelekből sokáig nem észlelhetünk, úgy a rák diagnosztizálásával foglalkozó szakma, a patológia, és annak fizikai tere, tárgyi környezete is bizonyos értelemben rejtve marad a hétköznapi ember számára. Ezért is izgalmas, hogy A rák esztétikája? című kiállítás helyszíne a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének aulája, amely ezáltal jobban megnyitja kapuit a nagyközönség előtt is. 

A C80 nevű projekt keretében – a C80 a lokalizáció meghatározása nélküli rosszindulatú daganat kódja a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában – hat kortárs művész vett részt fél éven át különféle workshopokon, amelyek során ráktúlélőkkel, onkológusokkal, patológusokkal, orvostanhallgatókkal és pszichológusokkal találkoztak, hogy jobban megismerjék a daganatos megbetegedések típusait, kezelési módjait, pszichés velejáróit, és inspirációt merítsenek a kiállítás anyagául szolgáló művekhez.

A megnyitó alkalmából tartott sajtóbejáráson minket is körbekalauzolt a Rákkutató Intézet biopsziás laborjában a C80 projekt vezetője, dr. Kiss Richárd patológus, akitől megtudtam, hogy

bár a patológusokat a filmekben különc, maguknak való, sötét alagsori helyiségekben dolgozó alakoknak szokták ábrázolni, valójában a patológia az orvoslás egyik legkonzultatívabb területe: egy-egy diagnózis megalkotásához 10-12 ember munkájára van szükség, évente pedig mintegy 60 ezer betegtől kapnak mintát. 

Kiss Richárd megmutatta nekünk a gépeket, végigvettük a szövetminták elkészítésének, tárolásának, vizsgálatának lépéseit, és azt is elmondta, hogy egy metszet annyira vékony, hogy nagyjából az emberi hajszál huszadának feleltethető meg! A Rákkutató Intézet – amely a belvárosban található, mégis az SE épületkomplexumának udvarából közelíthető meg, némileg elzárt hely – e termeinek gépiesített környezete hűvös objektivitást sugároz. Kiss Richárd szerint is sok tekintetben úgy működnek, mint egy gyár, hiszen a minták feldolgozását munkaállomásonként látják el. A végső diagnózist legalább két orvos mondja ki. 

Jellegzetes tárgyak 

A biopsziás labor karakterisztikus tárgyai a vonalkóddal ellátott színes szövettani kazetták. Ezekből indult ki az egyik kiállító művész, Benczúr Emese is, aki elmondása szerint eléggé félt a laborbejárástól, és egy ilyen kis tárolóba kapaszkodott, azzal bíbelődött, hogy ne legyen rosszul. Innen jött az ötlet, hogy a kiállításra ezekből a kazettákból készítsen egy világító asztalt, amelyen a transparency feliratot vagy szlogent épp a tárolók kitakarásával kapjuk meg (a többi rész világít). Mi történik valójában az emberi testben, a diagnózisalkotás során vagy a kórházakban? Az átláthatóság iránti igény rengeteg mindenre utalhat a téma kontextusában a több tudás megszerzésétől kezdve a partneribb orvos-beteg kommunikáción át az egészségügy, illetve a politika transzparensebbé tételéig.

Máté Dániel fotóin szintén a laboratórium mögöttes anyagi világára, infrastruktúrájára, illetve a benne dolgozókra reflektál. A művekben láthatjuk a diagnózisalkotás eszközeiként a gumikesztyűt, a digitális mikroszkópot, illetve az archivált szövetminták sokaságát, amelyeket 30 évig kell megőrizni. A két installáció tartószerkezetként öleli át a Rákkutató Intézet aulájának oszlopait, jelezve talán azt, hogy az egészségügy megtart minket, de maga is támogatásra szorul. 

Újrafeldolgozási folyamatok

A C80 projekt előkészítési fázisa, a betegség körüli párbeszéd segített Neogrády-Kiss Barnabásnak, hogy elmondása szerint ne csak szubjektíven, hanem objektíven is tudjon viszonyulni a rákhoz. Neogrády-Kiss maga is ráktúlélő, fiatal korában agydaganatot találtak nála, kétszer is műtötték, a beavatkozások után mindent újra kellett tanulnia, a látása tartósan sérült, az életében pedig ott volt a betegség kiújulásától való rettegés.

Műegyüttesében egyszerre foglalkozik az érzékelés kérdésével, másrészt azzal a dilemmával, hogy az énünk teljes mértékben képes-e megfigyelni önmagát, vagy, mivel ő a megfigyelő is egyben, óhatatlanul maradnak előtte rejtett részek.

Másrészt szembeállítja egymással a daganatokhoz való tudományosabb, illetve metaforikusabb viszonyt – utóbbit egy könyv címlapján található rák (állat) képe jelöli. Az elnevezés egyébként onnan származik, hogy Galénoszt a tumor külső, duzzadt vénái a rák lábaira emlékeztették. 

A betegség kultúrtörténeti aspektusai Poór Dorottyát is foglalkoztatták, aki egyrészt a különböző olvasmányélményeiből kölcsönzött idézeteket, másrészt az anyjával folytatott beszélgetésekből emelt át részleteket a textilműveihez. A művész édesanyja mellráktúlélő, kicsit több mint tíz éve esett át a betegségen, amikor Poór Dorottya még kamasz volt, így most lehetőség nyílt arra, hogy együtt elevenítsék fel és dolgozzák meg az akkor zajló eseményeket. A képregényszerű festmények érdekessége, hogy bár nem állnak össze lineáris narratívába, a fragmentumok egymás utáni olvasása mégis lehetővé tesz egyfajta értelmezést, amelyre az időbeli ugrások és az elbeszélő személyében való váltogatások sok lehetőséget hagynak. 

A rák a tér betegsége 

„A rák képletesen nem annyira az idő, mint inkább a tér betegsége, kórja. Legjellemzőbb metaforái mindig helyre utalnak […], és a halál mellett a betegség legfélelmetesebb következménye valamely testrész megcsonkítása vagy teljes amputálása” – mutatott rá Susan Sontag. A rák tériségéhez kapcsolódik Albert Ádám Alakváltó entitás című műve, amelynek 3D animációja a hibás sejtműködést, a felgyorsult szaporodást modellezi. Közben kórházi jelenetekből, illetve a rákról mint társadalmi jelenségről való elmélkedésekből lehet részleteket hallgatni, ezeket gépies hangon és hanghordozással olvassa fel egy nő, vagy egy mesterséges intelligencia, a sci-fikre emlékeztető módon.

A tablet egy fémből és kőből készített, bordakosárszerű szerkezetbe van behelyezve, a kőről eszünkbe juthatnak akár a test megkeményedett szövetei, a daganatok is, vagy a márvány, amelynek szépségét pont a szennyeződések adják. 

A test, a testkép változásai Simon Zsuzsi Öngyógyító folyamatok című videóinstallációjának is egyik központi témáját adják. Simon ráktúlélő nőkkel készített mélyinterjúkat többek között a Mályvavirág Alapítvány segítségével azokról a hétköznapi, többnyire a privát szférában zajló, rítussá emelt cselekedetekről, amelyek segítenek a betegséggel küzdőknek átlendülni a nehéz pillanatokon. Ezeket a tevékenységeket aztán az alkotó és az interjúalany közösen is elvégezte, amit videón dokumentáltak. Részben ezeket a felvételeket lehet megnézni a női szerveket idéző emelvényeken, azok hátulján pedig az interjúkból vett idézetek kézzel írott változatai találhatók, amelyeket rövid, általánosabb szövegek helyeznek kontextusba.

A feminista transzparensekre hasonlító szerkezetek a társadalmi felelősségünkre is felhívják a figyelmet, az érintett nők mindennapi valóságában való részvétel, a tőlük való tanulás pedig tiszteletadás a bennük rejlő erő és gyógyulási potenciál előtt. 

Túlpszichologizálás helyett párbeszédet

„A rák nem mond semmit a lélekről, csak azt tárja fel, hogy testünk, bármily sajnálatos is ez, csak test és semmi egyéb” – vélte Susan Sontag (érdemes elolvasni Filákovity Radojka kollégám róla írt portréját), aki 2004-es halála miatt kevésbé lehetett szemtanúja a pszichológia mint magyarázati keret elterjedésének. Mára viszont a pszichológia lett az a terület, amelynek ismeretanyagán keresztül önmagunk és a társaink viselkedését, valamint az életünk egyes eseményeit értelmezzünk, és bár a test–lélek descartes-i felosztása valójában idejétmúlt nézet,

a túlpszichologizálás egyik mellékterméke lehet, amikor a rákdiagnózist rögtön egyfajta életmódbeli hibának fogjuk fel, az öngondoskodás elégtelenségének, vagy a pszichés feszültségek kezelésében bekövetkezett kudarcnak.

Az áldozathibáztatás, bár segítheti az igazságos világba vetett hitünk fenntartását, ezt sajnálatos módon mások kárára teszi, hiszen fokozhatja a betegséggel küzdők szégyenét, elszigeteltségét. Lényeges ezzel szemben, hogy a testi betegségek kapcsán egyszerre ismerjünk el a kontrollálhatatlanságot és a kontrollt – utóbbit a gyógyulási kapacitás mozgósításán keresztül, emberi kapcsolódások révén támogassuk. 

A rák esztétikája? című kiállítás kurátorai, Kollár Dalma Eszter és Kovács Kristóf (Sajnos Gergely) arra törekedtek, hogy a kortárs képzőművészek által megteremtett változatos nyelveken, az érintettek, a tudósok és a leendő orvosok részvételével, minél többféle ember tudjon beszélgetni a daganatos betegségekről. Érdemes ellátogatni a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetbe, és csatlakozni ehhez a párbeszédhez. 

A kiállítás május 31-ig látogatható, az aktuális nyitvatartásról a C80 projekt honlapján tájékozódhatsz.

Fotók: Kristóf Balázs / C80

Milanovich Domi