És várhatóan egyre többen lesznek. Mit tehetünk szülőként, pedagógusként, felelős felnőttként, hogy segítsünk nekik? A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika betegeit, orvosait, pszichológusát kérdezte Milanovich Domi.
Minél régebb óta vagy fogoly, annál elérhetetlenebbnek tűnik a szabadság és az önállóság, mégis olyan kérdéseket teszünk fel a bántalmazottak helyzetével kapcsolatban, amik burkoltan őket hibáztatják. De mire lenne szükségük valójában ahhoz, hogy szabadon dönthessenek? És mi van az elkövetővel? Miért az egyén szintjén gondolkodunk egy sok ezer embert érintő problémáról? Ideje jobb kérdéseket feltennünk – és válaszokat is találnunk.
Egyesek számára a szürcsölő, szipogó, izgő-mozgó emberek nemcsak idegesítőek, hanem valódi kínszenvedést okoznak. Miért? Bemutatunk két új pszichológiai fogalmat, a mizofóniát és a mizokinéziát.
Nemrég írtunk az „eltűnt fehér nő” szindrómáról: arról, hogy a médiában nagyobb arányban jelennek meg a világos bőrű, középosztálybeli, hagyományosan szép áldozatok. Hogyan lehet tágítani a társadalmi empátia határait, hogy másokat is nagy erőkkel keressenek? Javaslatokat foglaltunk össze.
Iszonyú sok pénzt és időt áldozunk a szőrtelenítésre. Igaz, mondhatunk nemet is az elvárásokra, ha tudunk. De miért is nem vagyunk képesek rá (olykor)? Erről is kérdezte a társadalomtörténészt Milanovich Domi: