A Nobel-díját a ruhásszekrénye aljában tartotta. Amikor arról kérdezték, miért jelentet meg ilyen kevés verset, azt válaszolta, van szemétkosara. Wisława Szymborska: a költő, akiért nehéz nem rajongani, pedig a rajongástól valószínűleg kiverte a víz.
Kedves, egyszerre vidám és szomorkás (inkább szomorkás) mese arról, hogyan kovácsol össze egy közösséget az, ha identitásuk fontos része a származásuk, és valamennyien őrülten vágyódnak egy leginkább mesékből ismert, esetleg gyerekkori emlékekben élő, eszményített világba. Bazi nagy baszk lagzi kevesebb sziruppal – és lagzi nélkül.
A szülőket mindenért elő lehet venni. Kérdés, hogy érdemes-e. Nem viszi-e félre az önismereti utat, nem gátja-e a fejlődésnek az, ha folyton a múltban vájkálunk, és keressük az ősök felelősségét a saját, felnőtt létünk kudarcaiban?
2007-ben űzték el a pszichiátriai betegeket és az egészségügyi személyzetet az OPNI-ból, vagy ahogy mindenki ismeri, a Lipótról. A szellemkastély sorsa azóta is foglalkoztatja a közvéleményt. Íme, a kacifántos történet dióhéjban:
Az vagy, amit megeszel, tartja a mondás – és ez egy netflixes dokumentumfilm-sorozat címe is, amely erősen a vegán étrend mellett kampányol. Kérdés, hogy előrébb vagyunk-e ezzel a bölcsességgel, vagy csak szétszorongjuk (még ezen is) az agyunkat?