Ez a cikk nem arról szól, hogy melyik a nagyobb baj; az emberélet és egészség elvesztése, vagy az egzisztencia és a gazdaság megroppanása a járvány miatt. Mindkettő baj. Mindkettő nagy. Kevés kivétellel mindenki kénytelen kemény döntéseket meghozni, és valahogy együtt élni az ijesztő kilátástalansággal meg a példátlan tervezhetetlenséggel.
A modern ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a halállal. Eltartja magától, óvatoskodik, tapintatoskodik, menekül előle, túlkompenzál. Ezért aztán magányosan halunk meg, és magányosan gyászolunk. Pedig a halál az élet természetes velejárója. A Beszélnünk kell! e heti adásában ennek a tabunak megyünk neki, a szokásosnál több személyes történettel… Ne féljetek tőle, hallgassátok:
Nagy utat tett meg a férfiak „vágytárgya” szerepétől az önmagáért és nőtársaiért is következetesen kiálló érett, negyvenes színésznőig. Hamarosan megszületik második gyereke, ő pedig teljességgel feloldódott ebben, és hagyta, hogy kivegyék a kezéből a munkát és a döntéseket. Gryllus Dorka az Elviszlekben! Nézzétek:
A leválás mindenkinek fáj: a szülőnek és a gyereknek is. De elkerülni nem lehet – és nem is szabad. Mert ha nem történik meg, a gyerek érzelmileg a szülővel fog maradni, akár a társával szemben is… Ismerős? Nem vagy egyedül.
Néhány éven belül két apafigurát is elveszített – és közben nyert egy olimpiát. Most nagyon jól van, ikrei egyévesek, és nem adta föl a küzdelmet az egyetlen megmaradt tokiói kvótáért. Csak azt a fránya mondatot ne kellene kimondani, hogy: „Szász Emese vagyok, olimpiai bajnok.” Itt a friss Elviszlek!