Nyolcéves vagyok, és matekórán ülök, amikor a padtársam egyszer csak a fülembe súg valamit: ezt nézd, mit csórtam a tesómtól! – én pedig naiv kíváncsisággal fogadom, ahogy átcsúsztat az ölembe egy magazint. A legolcsóbb típusú papírra nyomtatták, olyan, mintha már vagy tízszer kimosták volna, szamárfüles és gyűrött is – látszik, sokszor átlapozták, adták már kézről kézre és bújtatták kabátzsebekben. Gyanútlanul csapom fel a közepén, és eláll a szavam. Fogalmam sincs, mit látok, de lever a víz: férfiak és nők meztelenül furcsa pózokban, mindenféle testnedv, és olyan végtagok egymásba illesztve, amikről sosem gondoltam volna, hogy összeillenek.

Az osztálytársam felröhög mellettem: durva, mi? Én pedig – még mindig fejtetőig vörösen – bólintok, kierőltetek valami mosolyfélét, aztán visszapasszolom. Akkor ő sorolni kezd szavakat, amiket – noha először hallok –, és nem kéne hozzájuk társítanom semmit, valahogy mégis érzem: csúnyák, nem nekem valók, tilosban járok. Előadom a lazát, röhögök, de szorít a gyomrom.

Az iskolaépületből kilépve megfogom anya kezét, de egy kukkot sem szólok, csak nézek magam elé. Mikor otthon leültetnek, hogy mégis mi történt, kitör belőlem a sírás. Rémült vagyok, ijedt, és noha fogalmam sincs, miért, bűntudatom van – mintha meglestem volna valamit, amihez nem volt közöm, mintha beavattak volna valamibe, ami egyáltalán nem tartozik rám.

Mintha megtudtam volna valamit a világról, amiről korábban nem volt szó, és sokkal mocskosabb, rondább, gusztustalanabb hely lenne, mint amilyennek én elképzeltem.

Pedig nem először találkozom a szex kérdéskörével. A szüleim mindig is törekedtek rá, hogy semmi ne legyen tabu a családban, és már egészen kiskoromtól kezdve finoman, mindig az életkoromnak megfelelő szinten beszélgettek velem az emberi testről, a nemiségről, a szerelemről. Tudtam azt, hogy a fiúknak és a lányoknak másmilyen a nemi szerve. Tudtam, hogy amikor apa és anya megölelik egymást, az azért van, mert szerelmesek. Tudtam, hogy a testem folyamatosan fejlődik, és pár év múlva én is menstruálni fogok, mint anya. Tudtam, hogy ha két ember szereti egymást, akkor csókolóznak, és úgy emlékszem, már azzal is tisztában voltam, hogy a kisbaba egy nagy-nagy ölelésből származik, amit szexnek hívnak. Sőt, azt is tudtam, hogy ahol pisilek, ott jó érzések is laknak. 

 

Amikor azonban megtudtam, hogy ez a bizonyos „szex” voltaképpen azt is jelenti, amit én a magazinban láttam, minden új értelmet nyert. A korábban szépnek, meghittnek, kedvesnek elképzelt furcsa tánc egy mocskos, szégyenteljes, ijesztő, és kétségkívül fájdalmas dologgá avanzsált, ami egyben átrendezett mindent, amit az emberi testekről, a fogantatásról, a szerelemről gondoltam.

Na, ez a baj azzal, ha egy gyerek olyan korban találkozik először pornográf tartalommal, amikor nem képes még azt értelmezni, keretbe rendezni. És ez a baj azzal is, ha nincs otthon egy olyan támogató szülői háló, amiben ez megosztható, amiben a legkínosabbnak ítélt kérdés is feltehető, amiben a kétely kibeszélhető, és amiben kiderül:

a szexnek ezer formája van, és a pornóújságban látható gangbang köszönőviszonyban sincs a hétköznapi erotikával.

Én kegyetlenül szerencsés vagyok, voltam, mert nekem megvolt ez a védőhálóm. A szüleimmel egész este beszélgettünk arról, mit láttam, mi volt benne az ijesztő számomra, mennyiben fedik azok a képek a valóságot (semennyire), kell-e nekem is ilyet csinálni, ha nagy leszek (nem), fáj-e a nőknek az, ha szeretkeznek (ideális esetben nem). Arról, hogy a szex sokféle, és minden ember, minden pár saját maga alakíthatja ki annak szabályait, és nem, egyáltalán nem azt jelenti a felnőtté válás, hogy olyan dolgokat kell majd csinálnom, mint amiket a magazinban láttam. (Már ha nem akarok. Mert ha akarok, az meg akkor legyen konszenzuális.)

A szüleimmel akkor – már nem először – megegyeztünk: ha ilyen kérdés merül fel, mindig őket kérdezzem először, ne az osztálytársakat. Jegyezzem meg: semmi sem ciki, semmi sem olyan, amiről ne lehetne beszélgetni – így aztán elindult egy hétről hétre, hónapról hónapra tartó diskurzus. Képeskönyveket vásároltak nekem, amik a korábbi gyerekkönyvekhez képest eggyel tovább mentek, és meséltek már a férfi és női nemi szerv működéséről, az együttlétről is. Ezeket időnként együtt átlapoztuk, megbeszélgettük. Kerestek olyan edukatív meséket, amik játékos, ugyanakkor érthető módon vezetnek be a témába. Hétről hétre újabb témákkal izzasztottam le őket, de láthatóan jól vették az akadályt – nem tudom, hogy a valóságban zavarba jöttek-e valaha, de az biztos, hogy velem olyan természetességgel beszélgettek, mintha csak azt vitatnánk meg, mit ebédeltem vagy mi volt a jazzbalettórán.  

 

Ez a természetesség pedig részemmé vált, és magammal hoztam abba az életkorba is, amikor először ültettem át a tanultakat a gyakorlatba, amikor először éreztem meg, mire esik jól igent, és mire esik jól nemet mondani, vagy amikor először kommunikáltam a partneremmel arról, mit szeretnék.

Noha az életem rengeteg terén komoly szorongással küzdök, a testemmel, az egészségemmel és a szexualitásommal való viszonyomat kiegyensúlyozottnak érzem – egy olyan viszonynak, ami már most is teljes, ugyanakkor folyamatosan fejleszthető, formálható, lehet vele kísérletezni.

Közben pedig rendre szembesülök vele, hogy ez közel sem evidens sok barátom életében, és ilyenkor eszembe jut a 2/B osztályban körbemenő pornóújság, amit feltehetőleg minimum tizenöt kisgyerek látott.

Noha ott mindenki vihogott, de vajon az ő könnyeik is potyogtak hazafelé? Vajon az ő szüleik is megkérdezték tőlük, mi ijesztette így meg őket? Vajon velük is leültek hosszan beszélgetni erről, akár heteken, hónapokon keresztül?

Vajon nekik is elmondták, hogy a szex nem az, amit a pornóban látsz, hanem az, ami őszintén jólesik neked? Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit kellőképp felvilágosult és tudatos szülőkkel áldott meg az ég, ugyanakkor, mivel rengeteg gátlást, elfojtást, félelmet, prüdériát látok a társadalomban, mégis felmerül bennem a gyanú, vajon hányan maradtak magukra ezekkel az érzésekkel.

Pontosan tudom, hogy nem lehet mindentől megóvni egy gyereket. Aki nem a 2/B osztályban keringő pornóújságba futott bele, az éjjel véletlenül rossz csatornára kapcsolt, a szüleire nyitott rá, vagy a nagyobb testvére sokkolta le. Nem épp ideális első találkozások a szexszel, ugyanakkor valamelyest kivédhetetlenek – épp úgy, mint a későbbi, szexuális énkeresés közben jövő tévutak, rossz tapasztalatok. Jó lenne, ha minden lány az első nagy szerelmével, teljes testi-lelki biztonságban veszítené el a szüzességét, de ez nem így lesz. Jó lenne, ha minden aktus konszenzuálisan történne, de nem így lesz. Jó lenne, ha senki sem kényszerítené magát kényelmetlen helyzetbe, és nem mondana igent megfelelési vágyból – de nem így lesz. Jó lenne, ha egyetlen férfit sem szégyenítenének meg erekciós problémák miatt, és egy lány sem színlelne orgazmust, de nem így lesz.

Egy-egy rossz élmény elkerülhetetlen, a döntés viszont kizárólag rajtunk múlik: hogy értő figyelemmel, türelemmel, természetes és tabumentes kommunikációval adjuk meg a gyerekeknek azokat a támpontokat, amikre egyaránt támaszkodhatnak nyolc és hetvennyolc évesen.

Ki vele! évadzáró epizódjában a meztelenség és a prüdéria témáját járja körbe Náray Tamás, Kormos Anett, Fajgerné Dudás Andrea, Szél Dávid, D. Tóth Kriszta és Csepelyi Adrienn moderátor. Ha kíváncsi vagy, ki hogyan viszonyul a meztelen testéhez, és mit gondolnak a vendégek, hogyan érdemes erről a kényes kérdésről beszélni a gyerekekkel, akkor nézd meg a beszélgetést június 10-én, hétfőn este 21 órától a Viasat3 csatornáján!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ baona

Takács Dalma