Október vége:

A 105-ös busz ablakából kitekintve észreveszem, hogy már felkapcsolták az Andrássyn a karácsonyi fényeket. Ó, hát elkezdődött, mormolom magamban, és örülök, mint egy kisgyerek, aki tudja, valami jóban lesz része.

November közepe:

Mit fogunk sütni? – kérdezem a barátnőket. Anna a kezembe nyomja az egyik magazin különkiadását, amiben karácsonyi gyorstalpaló is van, Novák meg saját fejlesztésű recepteket küld, Zsuzsa semmit nem csinál, húz haza a szüleihez. Ő mondja így.

December 1.

Elkezdek azon agyalni, melyik ruhát vegyem fel a karácsonyi partira (ami három hét múlva lesz), meg egyáltalán vagyok-e már annyira vékony, hogy jól mutasson rajtam a kedvenc, fekete cuccom, de hamar rájövök, nem kell aggódnom, a ruha pompásan áll, mert előre fel kell próbálni két héttel, nehogy baj legyen, és kiderüljön a végén, hogy nem lesz időm beszerezni egy újat.

December 6.

Kínosan ügyelek, hogy az előre egyeztetett tésztsütések alkalmával ne egyek túl sokat. És a Mikulást is megkérem, idén kerüljön el. Vékony akarok maradni, vékony akarok maradni – ezt mantrázom, és a fekete ruhámra gondolok.

December 7.

Kórházba kerülök egy bagatell ügy miatt. Ember ennyire nem örült még fosós-hányós vírusnak. 

December 10.

Anyának azt hazudom, hogy nem veszek senkinek semmit, mert akkor tuti televásárolja ajándékkal a karácsonyfa alját, azt meg nagyon nem akarom, mert nagyobb ajándékot már úgysem tudni adni, mint amit az elmúlt három évben, a betegségem alatt adott.

December 11.

A tesómat hangosan, és többször is figyelmeztetem, hogy veszek neki ajándékot, nehogy megfeledkezzen rólam. Véletlenül.

December 13.

Majdnem mindenkinek megvan az ajándéka. Leülök, csomagolok, simogatom a szép papírt, és nagyon meghatódom magamtól, hogy az idei az első karácsonyom, amikor jobban várom, hogy odaadjam az ajikat, mint hogy megkapjam őket. Sőt, gondolatban egészen odáig merészkedem, hogy egyáltalán nem is érdekel, ha nem fogok kapni semmit. (Kivéve a tesómtól. Ő mindig kvajókat vesz.)

December 15.

Megyek Novákékhoz Orosziba. Megint előszedi a Baileys-es üveget, én meg nagyon haragszom rá másnap, amiért a sok, szeszesital formájában elfogyasztott cukortól nem tudtam éjjel rendesen aludni. Az egész az ő hibája.

December 16.

Megfogadom, hogy nem megyek többet Orosziba, és jövőre megválogatom a barátaimat.

December 17., délután három óra

Megint Orosziban vagyok. Reménykedem, hogy most nem vett Baileys-t.

December 17., délután három óra húsz

Hívja Gergőt, hogy azonnal hozzon Baileys-t.

December 19.

Készülök a karácsonyi partira. Eközben hangosan szidom a Novákot. Persze ő lemondja a bulit, amikor meghallja, Kriszta hány főt hívott meg. A szemét. Mármint nem a Kriszta.

Szentesi Éva, Kárpáti Judit, Fiala Borcsa és Szentkuti Judit a WMN karácsonyi buliján, nem szomjasan. (Fotó: Csiszér Goti/WMN/Goti Photography)

December 20., reggel nyolc

Többszöri kétségbeesett és hiábavaló próbálkozásom ellenére sem mondja azt a D. Tóth, hogy jól van, ma home office-ozunk. pedig teletoltam a szerzői és a privát oldalamat is a másnapos vicces/kétségbeesett/elkeseredett segélykiáltásaimmal. Sőt, még közös csetet is nyitottam a csajokkal, de nem, a Führer füle botját se mozgatja. Hiába, a diktátor másnaposan is diktátor.

December 20., délelőtt tíz

Sz.tem a sales-esünkön a tegnapi inge van, de nem biztos. Én csendben örülök, hogy találtam tiszta zoknit.

December 20., dél

A csípős vietnámi leves fölött röhögök D. Tóthon, aki alig tudja nyitva tartani a szemét.

December 20., délután kettő

Most Borcsin röhögök, aki másodpercenként nyög fel a gépe mögül.

December 21.

Bemegyek a Mammutba az utolsó ajándékokért. Bölcsen megállapítom, hogy az emberek nem normálisak.

December 22.

Többszöri kétségbeesett és elkeseredett próbálkozásaim ellenére sem hajlandó a Führer szabinapnak adni a csütörtököt. (Ha nem lenne karácsony, én nem szeretném rajongásig anyádat, most elküldenélek anyádba ezért a Fürhrerért, Szentesi! - DTK)

December 23., reggel hat

Végre Oroszi. Teszteljük a kajákat. Novák kiabál, hogy fel kéne kelni. Hajnali hat van. A képzeletbeli noteszomban a listán szereplő első gondolatot, miszerint „Jövőre jobban megválogatom a barátaimat” erősebben kiemelem.

December 23., délelőtt tíz

Novák összeveszik Julcsikával, Julcsika sír, én vigasztalom, aztán kibékülnek, Julcsika köcsög, nem, Novák a köcsög, közben üvöltünk Novák húgának, Móninak, hogy vessen kártyát, mert azonnal akarom tudni, hogy megtalál-e a szerelem jövőre. Móni szalad, cigánykártya ki, megint előkerül a Baileys. Novák férjével vigyázni kell, mert színültig tölti a poharat, nem érti, hogy Tudatos Nő vagyok és nem iszom cukrosat. A felesége is az, de még azt se vette észre.

December 23., délután négy

Mindenki kussol.

December 24., este

Hazautazom anyuékhoz. Béke van és szeretet. Anya megint saját fejlesztésű sütiket csinált, hiába mondtuk, hogy nem szeretjük a diósat, mert felsérti a szájpadlásunkat. De ő azt szereti. Így ilyet csinált. Rájövök, hogy Novák mennyire hasonlít anyámra.

December 25.

Hazajönnek a húgomék. Béke vége. Öcsi hangosan rikoltozik a szobában, hugi üldözi, annyira édes gyerek, örül az ajándékoknak. Anyám totál kivan, hogy vettünk végül meglepetést. Nem érti, nem kell több, mindent ideadott már. Annál úgyse tud többet…

Mindent és mindenkit imádok úgy, ahogy van. Elkezdem vágni a centit jövő karácsonyig.

Szentesi

A cikkben szereplő „Novák" nem más, mint Péterfy-Novák Éva író, aki néhány hete megindító cikkben fejtette meg kettejük kapcsolatának titkát. Olvassátok el, ha jót akartok, KATT IDE!