Csudiland! nagyon szép ország: gyönyörű helyekkel, minden változatos, színes, vidám és csodálatos, akárcsak a neve. Voltam már többször is, hosszabban is, szeretek ott lenni, bár kevés elégedett, boldog ember lakja. Inkább szomorúnak és elégedetlennek tűnnek. Nagy kár, hogy ők úgy látják, gyakran felhős felettük az ég, mert ott – szerintem – isteni lehetne egyébként az élet!  

Reálfölde területén közben minden mértani pontossággal helyezkedik el egymás mellett. Még a hegyek is sinus-ritmusban váltják egymást, közel azonos színekben. Az emberek láthatóan jól érzik magukat, és mosolyognak egymásra, bár nekem kicsit idegen a kiszámítható és koncentrált gondolkodásuk. 

Csudiland! az álmok és a vágyak univerzuma. Mindenfelé azt hirdetik, hogy polgárai merjenek nagyokat álmodni. Ők persze szófogadók, és szépen álmodnak is. Mivel általában szeretik magukat, nem keserítik a sorsukat azzal, hogy legalább az álmaik kiindulópontja legyen valamiféle köszönőviszonyban a helyzetükkel. Miért is tennék? Hiszen felkent tanácsadók egész serege – ami egyébiránt össznépi foglalkozás odaát – arra biztatja őket, hogy soha ne adják fel az álmaikat. Ők is megkaphatják, ők is elérhetik, ami után vágyakoznak, és ehhez nem is kell más, mint hogy önfeledten hisznek magukban... meg abban, hogy az álmaik egyszer majd tényleg maguktól valóra válnak. Mert, ugye, nincs is annál szebb, mint amikor az ember álmai teljesülnek. Ez vitathatatlan. Amint az is, hogy egyrészt feltétlenül hinni kell magunkban, másrészt, ha nincsenek álmaink, nem tudunk miből valóságot teremteni.

Persze az is lehet, hogy az álom szóval van a baj... Mert a csudinyelvi szókészlet annyira gazdag, hogy olykor még az anyanyelvüket beszélők sincsenek tökéletesen tisztában minden szó jelentésével, és gyakran összekeverednek a fogalmak a fejekben. Éppen ezért haladéktalanul le is kéne váltani ezt az álom kifejezést, és helyette bevezetni az elképzelés szót, ahogyan Reálföldén is mondják. Talán mégis több kapcsolata lehet e kifejezésnek a valósággal... De a legjobb megoldás nem is az elképzelés, hanem a terv volna. Igaz, Csudiland!-ben ennek a szónak egy kicsit foltos a múltja... 

Csudiland!-et sajnos sok kiábrándult ember lakja. Mert az álmok és a vágyak egyáltalán nem hallgatnak a szép szóra, és az istenért sem akarnak maguktól (vagy minimális erőfeszítéssel) valóra válni.

(Igaz, hogy olyan is előfordul, amikor sajnálatos módon nagy erőfeszítések árán sem válnak valóra a teljesen reális elképzelések, de ez most nem tartozik ide.) Ezért aztán a csudilakók többsége soha nincs megelégedve saját sorsával, és legfőképpen azzal, amit nem kapott meg ingyen. Reálföldén erre azt mondják: „Amit magadnak megteremtettél, azzal kell beérned. Tetszik vagy sem, törődj bele és fogadd el! Ha többet akarsz, ne csak ábrándozz róla, hanem tedd a dolgod. Dolgozz érte.” Ők például valódi tartalommal töltötték meg a két híres Csudiland!-i közmondást: „Segíts magadon, és az isten is megsegít!”„Csak addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér”. Akkor is, ha úgy érzed, hogy nagyon bejött neked az élet. Nem dicsekednek, nem mutogatják úton-útfélen, ilyen-olyan felületeken, amijük van. Nem vágnak föl, nem nagyképűsködnek cinikusan azokkal szemben, akik nem tudtak maguknak annyit előteremteni, mint ők. És legfőképpen nem büszkélkednek azzal, amit pusztán a véletlennek vagy a kapcsolataiknak köszönhetnek. Mert tudják, hogy ezzel ők nem lennének többek. Sőt.

Csudiban tűpontosan tudja mindenki, hogy mi az, ami neki jár – szerinte. Ott természetes, hogy száz forinttal a zsebében valaki aranyfelnis sportkocsi után sóvárog. Aztán, ha nem lesz meg, mert miért is lenne, nem néz magába, nem ott keresi az okokat, hogy megnyugodhasson, és máshol kutahassa a forintokért amúgy sem hazavihető boldogságát, hanem dühös lesz, és irigyelni, bántani kezdi azt, akinek van... bármije, ami neki nincs. Mert elhitte, amit arrafelé a tévében mondanak, hogy bárkiből lehet bármi, csak úgy. Persze – elvileg – tényleg adott a lehetőség, és az iskolázatlanból is lehet nagyon gazdag ember. Meg fordítva is, iskolázottból is nagyon szegény. Van, amikor a szerencsén múlik, és van, amikor a mentorokon. Meg azon, ki milyen ügyes.

Mert Csudiland!-ben, ha az okosba', ügyesbe' megoldások az egyetemi tananyag részét képeznék, abból bizony az állampolgárok nagy része „summa cum laude” vizsgázna.

Eközben Reálföldén az emberek nem arra várnak, hogy valakitől kapjanak valamit. Tisztában vannak vele, hogy nincs ingyenebéd. Senkinek. Rájöttek, hogy minden, amit ma képviselnek, illetve amivé a jövőben válnak, egyedül tőlük függ. Mert az életük nem lázas vágyálmok halmaza, amelyben mindenki arra vár, hogy valaki más  tegyen végre valami jót nekik vagy velük, hanem megtanulták, hogy az élet nem más, mint az addigi választásaik, döntéseik és cselekedeteik összessége. 

Csudiland!-ben az állhat legelöl, aki a legtöbbet ajánlja. Akár fedezet nélkül is. A világon mindenhol tudják, hogy olyan szegény még soha senki nem tudott lenni, hogy ne tudott volna ígérni. Ezt persze Csudiland!-ben is tudják, de nem érdekli őket, mert a remény a fontos... meg az álom, meg az, hogy a szándék legalább szóban megvan. Az meg már félsiker, ugye. Igaz, hogy azért tíz deka párizsit sem adnak a boltban, de az ilyesmi úgyis csak sokkal később derül ki, úgyhogy a jelenben kell élni, mert a múlt már mindegy, a jövőt meg ki tudja, és különben is, milyen ember az, aki nem tud örülni a sikernek. Mert Csudiland!-ben – a felelősség áthárítása mellett – a többség a mondatok tekergetésének is a nagymestere, és mindenre van valami azonnali válasz. Lehetőleg olyan, ami bántó, lekezelő vagy negatív, mert tényleg nagyon fontos mindenkit legyőzni, lehúzni és megbélyegezni, bárkiről is legyen szó. Attól máris jobban érzi magát az ember.

Reálföldén nem csűrik-csavarják. Tudják, hogy az állandó véleményezésnek meg kritizálásnak semmi értelme. Pláne, ha hozzá nem értőtől vagy kívülállótól hangzanak el a megsemmisítő szavak.

A reállakók inkább azt mondják egymásnak, hogy ha elrontottad, vizsgáld meg újra a választásaidat. Magadra figyelj, ne másokra, mert abból semmi hasznod nem származik. Inkább ismerd meg a képességeidet, és hozz új döntéseket, amelyek jobban megfelelnek az egyéni céljaidnak.

Mert a sok-sok egyéni cél egy nagy céllá válik, és együtt elérhetitek, amivé válni szeretnétek. Amikor valami szépet vagy értékeset látnak a reálföldiek, azt kérdezik maguktól, hogy: ha mindent tőlük telhetőt megtesznek, akkor lehet-e nekik is hasonló? Ha a válasz nem, akkor – elsősorban a saját lelki békéjük érdekében – belenyugszanak.

Ezzel szemben a csudipolgárok azt mondják: „ezt én is elfogadnám!” Majd hozzáteszik: „könnyű neki!” Elfelejtik: nekik sem mondta senki, hogy legyen nehéz, és azt sem tudhatják, az a másik mit tett érte, hogy most – a látszat szerint, ami jól tudjuk, csalhat – könnyű legyen. Reálföldén tisztában vannak azzal, hogy mindenkinek egyformán nehéz. És hogy nem minősítheted egy másik ember terhét, amíg nem próbáltad annak súlyát. Mert az élet különböző helyzetek megoldásából, és döntések sokaságából áll. A dolgok természetéből adódóan pedig mindig a végén mutatkozik meg az eredmény. A jó is és a rossz is, ez ellen nincs mit tenni.

A csudilakók szerint „nem kell túlgondolni a dolgokat!”. Valóban. Ezzel maradéktalanul egyet is lehet érteni. Túlgondolni nem kell, de azért mégsem előnyös az élet minősége szempontjából abba a táborba tartozni, ahol még soha nem gondolkodtak úgy istenigazából semmin.

Lassan véget ér az év. Én mindig az elmúlt évre koccintok, mert az már a zsebemben van, és megvonhattam a mérlegét. Soha nem iszom előre a medve bőrére. De célokat azért kitűzök magam elé. Meg feladatokat is. Most például azt: hogyan tudnám Csudiland!-et egybegyúrni magamban Reálföldével.

Én az arany középútról álmodom. Vesztenivalóm nincs, de ha sikerül, nekem attól egyszerűbb és könnyebb lesz az életem.

Nincsenek illúzióim, ez nem megy rögtön az elején, mert arra már rájöttem, hogy a tanulás soha nem könnyű, a fejlődés pedig soha nem gyors.

De egy próbát mindenképpen megér. Velem tartanak?

Náray Tamás