Bizarr szokás vagy amazon szupererő? – Nyomozás az arcra kent menstruációs vér után
A társadalom épp csak kezd megbarátkozni a gondolattal (már ha egyáltalán barátkozik vele), hogy a menstruációs vér az nem kék (mint a reklámokban), hanem vörös. Egyáltalán maga a szó, hogy menstruáció, a végletekig tabusított. Ne beszéljünk róla, de ha beszélünk, akkor azt is „minek, ez magánügy”. „Ne nyavalyogjunk, nagyanyáink se tették”, mint ahogy a menstruációs szegénység fogalma is „csak egy felkapott ügy, régen is megoldották szegények, gazdagok”. Ne. Beszéljünk. Róla. Ez az alapattitűd. Nos, ez a cikk egészen biztosan nem azoknak íródott, akik a fentiekkel egyetértenek. Ugyanis – és most bedobom az atombombát – ez az írás arról szól, hogy egyes nők a menstruációs vérüket egyenesen az arcukra kenik. Szabó Anna Eszter írása.
–
Már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy Instagramon kialakult egy női szubkultúra, ami jóval szabadabban kezeli a nőiséggel kapcsolatos témákat. Legyen az szülés, szexualitás vagy épp a női ciklus, ezeken az oldalakon egyre nyíltabban kommunikálnak minderről.
Egyensúlyba kerülni a nőiségünkkel és mindennel, ami hozzá tartozik, valóban nagyon fontos.
Megérteni a testünk működését, visszavenni az irányítást a társadalmi nyomásoktól – életbe vágó. Van, akinek ez egyáltalán nem téma, van, akinek csak kicsit, és vannak, akik egyre mélyebbre és mélyebbre ássák magukat a nőiségükben.
Virtuális vörös sátor
Pár éve ez még abban merült ki, hogy néhányan elkezdtek beszélni a női ciklusról, termékenységről nem csak külföldön, hanem itthon is. A közösségi médiában egyre több ilyen témájú tartalom jelent meg.
Felerősödött a nők egy részében (nem általánosítok, most erre különösen figyelek, mert erősen szűk szubkultúráról beszélünk) az igény, hogy közösségre találjanak, egyfajta „virtuális vörös sátorban” osztozzanak a megéléseikben.
Aztán, ahogy az intim kehely egyre elterjedtebbé vált, ezzel párhuzamosan a kelyhet használó nők szembesültek azzal, amivel a betétek és tamponok miatt valójában eddig még soha. A saját vérükkel.
Aki kelyhet használ, az pontosan láthatja a távozó vér mennyiségét, állagát, színét, amit eddig nem. Mert a betétbe olvadó vér nyilván nem ugyanazt a képet mutatja.
Nos, enélkül az információ nélkül végül is le lehet élni egy életet gond nélkül, de van, akinek reveláció ez a tudás. Van, akinek ez az önismereti útjának egy fontos állomása.
Szóval az intim kehely óhatatlanul is közelebb hoz minket a valósághoz és aki ezen a ponton nem hátrál meg, az vagy megmarad lelkes kehelyfelhasználónak, vagy egyre kíváncsibb lesz és nem önti azonnal a vécébe, hanem, mondjuk…
…az arcára keni
Igen, az én szemem is elkerekedett.
Igen, én is pfujjoltam és cümmögtem és őrültségnek gondoltam.
De a kezdeti döbbenet után inkább arra jutottam, hogy valamiért ez a „period mask” szokás nagyon elkezdett terjedni Instán, járjunk ennek picit utána. Mondjuk, csak elméleti síkon, mert a gyakorlathoz nyúl vagyok. (Bár soha ne mondd, hogy soha…)
Szóval az első objektív kérdés, ami bennem felmerült:
Mi van a menstruációs vérben?
Miért jó az arcra kenni, ha nem a világ leigázására készülő Rambo vadnő amazon változata vagyok?
Tegyük félre a saját prekoncepcióinkat és az esetleges frusztrációinkat, és nézzük meg, miről is van szó.
Szóval a menstruációs folyadék fele szimplán vér, ezen felül tartalmaz még nátriumot, magnéziumot, cinket, kálciumot, foszfátot, vasat és kloridot, az arányok mindenkinél mások. Ezen felül hüvelyváladék, szövetdarabok, sőt, őssejtek találhatók még benne. Egyes tanulmányok szerint gyulladáscsökkentő tulajdonságai is vannak.
A közösségi médiában és a fellelhető cikkek és beszámolók szerint csodát tesz az arcbőrrel.
Elkezdtem kutakodni a témában, a hazai irodalma gyakorlatilag nulla, és itthon, az ezzel kapcsolatos tapasztalat is nulla, szóval a tengerentúlról jött a segítség. Az első cikk, ami szembejött velem, az amerikai Cosmopolitan oldalán jelent meg Jessica Defino virtuális tollából azzal a címmel, hogy
„Kipróbáltam a menstruációs arcmaszkot, és uhh, te ne tedd!”
Jó kis cím, már kattintottam is.
A bevezetőben még egyszer hangsúlyozzák: határozottan nem ajánlják otthoni kipróbálásra a módszert.
Gondoltam, biztos jön a tudományos magyarázat, miért nem szabad ilyet csinálni soha. Majd az első bekezdésben a szerző egy fordulattal indít: „Nincs elegáns módja annak, hogy ezt kifejezzem, előre is elnézést. Arcmaszkként használom a menstruációs véremet. Hú, wow, kimondtam. És megtettem.”
Egyre érdekesebb volt ez a cikk, pedig még csak az első két sorig jutottam.
„Mindegy, hogy érzek a menstruációs maszkkal kapcsolatban (imádom), vagy hogy mennyire segített az arcbőrömnek (rengeteget), tudnotok kell: senki szakértő nem ajánlaná soha, de soha, hogy ezt valaha otthon kipróbáld.
A menstruációs maszk teljes mértékben az én döntésem, és senkit sem biztatok arra, hogy kipróbálja ezt a potenciálisan veszélyes és megkérdőjelezhető házi megoldást.”
Nyilván ez jár a legtöbbek fejében, hogy de
MIÉÉÉÉÉRT?!
Defino egy másik cikkben akadt erre a lehetőségre és az első hátrahőkölős gondolatai után végül arra jutott, hogy ha a visszafogott eleganciájáról is híres Cate Blanchett nyíltan vállalja, hogy olyan arckezelést vesz igénybe, ami koreai kisbabák fitymájának a kivonatát tartalmazza, akkor végül is miért lenne olyan visszataszító a saját menstruációs vérünk?
Hát igen, minden perspektíva kérdése.
Szóval Defino engedett a kíváncsiságának. A kísérlet első napján belenézett a tükörbe, és az arcbőre pont nem volt a legjobb passzban. Nagy levegőt vett, és felrakta a maszkot, mint egy igazi harcias amazon.
A vér hamar megszáradt az arcán, odáig rendben, de hát szaga van, ami nyilván nem ér váratlanul senkit sem. (Ezen a ponton csekkolnék ki én a mostani fejemmel.)
„Ami meglepett, hogy nem éreztem undort. Sőt, igazából nagyon erősnek és vagánynak éreztem magam. Jó volt ilyen szorosan kapcsolódni önmagamhoz. Az instrukciók szerint 15-20 percet kell a bőrön hagyni, ezalatt a felszabadult női energiákkal foglalkoztam, lőttem a véres-arcú szelfiket, és csak egy picit kérdőjeleztem meg az épelméjűségem.”
Defino az eredményről ódákat zeng. „Nem túlzok, a korábban nem túl előnyös bőröm ragyogóbb, nyugodtabb lett, és bár a nagy pattanásom még mindig ott volt, durván sokkal kisebb lett. Placebo-hatás? Lehet. Elég volt ahhoz, hogy újra kipróbáljam? Ó, igen.”
A héten még kétszer próbálta a módszert, és elmondása alapján a bőre és a pattanásai minőségi javuláson mentek keresztül.
„Vajon mindez a természet vezeklése a PMS miatti kipattogzásért? Boszorkányság csupán? Vagy ez pusztán én vagyok, semmi más?”
A helyzet az, hogy olyan hivatalos tanulmány még nem született, ami konkrétan a menstruációs vér (arc)bőrre gyakorolt hatását vizsgálja, ezért nem lehet mondani semmit objektívet se pro, se kontra.
Viszont – ha lenne is tanulmány, akkor is valószínűleg arra jutna a tudomány, hogy nincs két egyforma menstruáció, innentől fogva a vér (vagy folyadék) tartalma erőteljesen egyéni, és bizony magában rejthet kockázatokat, ha, mondjuk, valami aktív fertőzés az (esetleg épp gyulladt és sérülékeny) arcbőrre kerül.
Hozott anyagból
Ahogy fentebb említettem, a bizarr kozmetikumok egyáltalán nem ismeretlenek, hiszen léteznek ondót tartalmazó krémek is, és a vizeletet már konkrétan terápiásan is szokták alkalmazni például lábgombásodásra.A vér terápiás alkalmazása a szépségiparban szintén nem újdonság, mint azt kozmetikusoktól megtudtam, létezik egy úgynevezett Drakula (vagy vámpír)-terápia, ami kozmetológusok és bőrgyógyászok által végezhető úgynevezett PRP (Platelet Rich Plasma)-vérlemezke dús vérplazmával történő kezelés. A kezelést kifejlesztő kutatók a sebgyógyulás folyamatát figyelték meg, és arra alapozzák a módszert. Az eljárás során két speciális anyagot tartalmazó kémcsőbe leveszik a vért a pácienstől, ezután centrifuga segítségével különválasztják a plazmát a vörösvértestektől. A szétválasztott plazma magas koncentrációban tartalmaz vérlemezkéket, növekedési faktorokat, a sejtek osztódását és a kollagén termelődését fokozó fehérjéket. Az így előkészített vérplazmát többek között tűszúrásokkal helyezik a bőrbe, és bőrfiatalításra alkalmazzák. Furcsa, vagy sem, Kim Kardashian például lelkes rajongója.
Szóval, ha a vérplazma kozmetikai felhasználása már ennyire hatásos, akkor lehet, hogy a menstruációs vér sem ördögtől való?
Nem új a nap alatt, hogy „hozott anyaggal dolgozunk”. Az sem új, hogy félünk vagy undorodunk az ismeretlentől.
Nyilván a menstruációval kapcsolatos ellenérzéseink messze túlmutatnak azon, hogy magához a vérhez, és úgy általában a testnedvekhez hogy viszonyulunk.
A menstruáció alapvetően kellemetlen teherként jelenik meg a köztudatban. Pedig van más narratíva is. Egy olyan narratíva, amivel Cserháti-Herold Janka oldalán találkoztam, és kifejezetten megérintett.
„Az első vér új korszakának izgatottsága
Az időben érkező vér békéje
Az első szerelem zavarbaejtő vére
A várt és nem érkező vér rettegése
A megkönnyebbülés vére
A nem várt és mégis érkező vér gyásza
Az el nem sírt vér
A nem várt és nem is érkező vér felhők feletti boldogsága
Az új élet vérének belső lüktetése
A sokáig nem várt, mégis érkező vér jeges rémülete
Az új élettel találkozás kínzóan boldog vére
A vér fájdalma
A vér nyugalma
Búcsú az utolsó vértől
Az egyetlen vér, ami teremtésre képes
A méh vére”
Ez a gondolatmenet sokat puhított az ellenállásomon.
Ami biztos, hogy a menstruációs vérünk jóval többet jelent puszta testnedvnél.
Mindenképp többet érdemel annál, mint hogy undorítónak bélyegezzük.
Szabó Anna Eszter
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Willie B. Thomas
