Molnár Lamos Krisztina: Ezek a betegek majd újra tanulnak mindent: ülni, járni, enni. Élni.
„Amikor aludni tudok végre, majdnem mindennap anyáról álmodom, és rég nem látott hozzátartozókról. Elmaradt születésnapokat ünneplünk ezekben a történetekben, eszünk és beszélgetünk. Nincs üzenet, csak együttlét, jelenlét van. Akárcsak a betegeim, én is alvás közben gyógyulok.”