SzuperWMN 2019 Közönségszavazás!

Ki kapja az idei SzuperWMN-díjat a közéleti kategóriában? Szavazz!

Balla Eszter

Színművész. Első gyereke, Emma, Down-szindrómával született. Eszter azóta felkarolta a fogyatékkal élők ügyét, rengeteg karitatív fórumon megfordult, és nyíltan beszél arról, milyen kihívásokkal jár egy sérült gyerek nevelése az egész család számára. A Jószolgálat-díj nagykövete lett, és kuratóriumi tag a Salva Vita Alapítványnál. Úgy érzi, muszáj használnia a jó ügyekért a színésznői mivoltából fakadó előnyöket. „Most erre vezet az utam” – mondta a WMN-nek egy interjúban. Legutóbb kitalálta és megszervezte a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány megsegítésére szánt jótékonysági estet, amely hozzájárult ahhoz, hogy súlyosan sérült gyerekek számára napközi nyílhasson. Nemcsak beszél arról, hogy jónak kell lenni, hanem sokat tesz azért, hogy vele együtt mások is jót tegyenek. Jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy a többségi társadalomban a fogyatékkal élőket kevesebb megbélyegzés és kirekesztés érje.

Pataki Zita

Műsorvezető. Az utolsó lombik címmel, férjével együtt bátor, formabontó vlogot indított, melyben kilencedik – sikertelen – lombikkezelését dokumentálta. Zita soha nem titkolta, mennyi nehézséget okozott számukra ez az élethelyzet, ezzel a vloggal pedig a – társadalom számára még mindig tabunak számító – meddőség témáját a közbeszéd szintjére emelte. Számtalan hasonló helyzetben lévő párt szabadított föl ezzel a lépéssel, akik végre nyíltan merték vállalni meddőségüket és az ezzel való küzdelmüket. A vlog egyben edukációs feladatokat is betöltött, hiszen Zita a hosszú évek procedúrái alatt valóságos szakértőjévé vált a témának. Missziója pedig ezzel nem ért véget: a műsorvezető és férje saját alapítványt indít, amely egy ingyenes információs központ keretein belül a meddő pároknak nyújt széles körű tájékoztatást és segítséget.

L. Ritók Nóra

Pedagógus, művész, esélyegyenlőségi szakember. Húsz éve lépett ki a közoktatásból, akkor hozta létre az Igazgyöngy Alapítványt. Azóta is töretlenül végzi – sokszor széllel szemben – sziszifuszi munkáját, mellyel a berettyóújfalui kistérségben élő hátrányos helyzetű gyerekek és családok életlehetőségeinek kibővítését célozta meg. Az alternatív pedagógiai módszerekkel és művészeti neveléssel nemcsak új távlatokat nyitott a hátrányos helyzetű gyerekek számára, hanem családjaikat is segíti a mindennapi nehézségek kezelésében, legyen szó tüzelő beszerzéséről, élelmiszerekről, gyógyszerekről vagy meleg ruhákról. A kistérségben élő roma nők számára is munkalehetőséget teremtett a SZUNO-program segítségével, melyben az ottani asszonyok kézműves termékeit értékesítik. A nyomor széle blogjában feltárta, mennyi nehézséggel kell megküzdeniük az ott élő családoknak. Folyton új, innovatív megoldásokat keres a szegénység elleni küzdelemben.

A SzuperWMN 2019 díjátadójának támogatói:


A szavazás nem aktív.