Iliás-Nagy Katalin: Hogy lehet, hogy ennyien akarják a békét, mégis háborúk dúlnak újra és újra?
„Éjjel kettőkör robbanásokra és villanásokra ébredünk, a kutyák ugatnak. Kipattanok az ágyból, az ablakhoz megyek, nézek bele a szurokfekete semmibe. Újabb durranások. Valaki petárdázik. A mi életünkben már nem lesz újra normális a világ, ugye? – kérdezem a férjem. Talán soha nem is volt – mondja, aztán visszafekszünk.”