„… miután összekapaszkodtunk egy pillanatra ebben a közös sokkban, villámgyorsan szét is spricceltünk, annyifelé, ahányan vagyunk. Mert nem igaz, hogy ez a járvány mindenkire egyformán hat. Nem igaz, hogy egy hajóban evezünk.”
„Ezek a számok: emberek. Étellel szerető nagymamák, terpentinszagú nagypapák. Unokáik hiányába belerokkanó nyugdíjas lelkek. Elmagányosodott, hús-vér otthonlakók. Belőlük lettünk azok, akik vagyunk. Mindannyian. Emberek, akik sokkal többet érdemelnek annál, hogy haláluk ilyen-olyan kommunikációs célokká aljasított kartotékadattá váljon.”
„Ennek a járványnak óriási ára lesz; a fertőzésben elhunytak aránya elhanyagolható lesz azokéhoz képest, akik a gazdasági és társadalmi hatások miatt nem fogják túlélni ezt a krízist” – Barabási Albert-László világhírű magyar hálózatkutató elképesztően fontos webes előadását D. Tóth Kriszta írta meg. Ha csak egyetlen cikket olvasol el ma a járványról, akkor ezt, de végig:
Békét találni a káoszban, ha csak egy-egy pillanatra is (annál tovább úgysem tart). Hétszer.
„Az, ahogy a kezdet és a vég hat rád, csak a tiéd. Nincs jó és rossz, erkölcsös és erkölcstelen, értékes és olcsó, elegáns és bunkó gyász. Gyász van. A tiéd, az övé, az enyém.” DTK megbocsát. Másoknak… és magának is.