Tibeti gyógyászat és nyugati orvoslás: van-e átjárás?

–

Kurucz Adrienn/WMN: Elsőként tisztázzuk: mi az a tibeti gyógyászat?

Erdélyi Zoltán: A tibeti gyógyászat egy ősi, teljes mértékben holisztikus elveken alapuló rendszer. A betegséget egy egyensúlyából kibillent állapotnak tekinti, és komplex terápiákban gondolkozik. Ennek pillérei az alkatnak megfelelő táplálkozás, a zavaró környezeti és lelki tényezők csökkentése, a leginkább növényi alapú gyógyító szerek használata, amelyeket külső terápiákkal lehet megtámogatni, ilyenek – többek között – a masszázs, a köpöly, a moxa (célzott hőkezelés), az akupunktúra, a borogatások és terápiás fürdők.

K. A./WMN: Ön hogyan került kapcsolatba itt, Budapesten a tibeti orvoslással, amellyel évek óta hivatásszerűen foglalkozik? Az egészségügy felől érkezett? Netán a nyugati orvoslásban nem találta meg, amit keresett?

E. Z.: Gyermekkorom óta érdekel a keleti gyógyászat, művészet, filozófia. Korán a buddhizmus felé fordultam, és 14 éves korom óta foglalkozom harcművészettel. Mindkettő az életem szerves részévé vált. A tibeti buddhista módszerek tanulmányozása és gyakorlása során ismerkedtem meg előbb a buddhista orvoslással, majd a hagyományos tibeti gyógyászat alapjaival. 

Sok éve tanulmányozom a tibeti gyógyászat gyógyszerkészítési elveit, és már az első pillanattól csodálattal töltött el az a rendkívül mély tudás, mely a gyógynövényeket nemcsak hatóanyagukat, hanem ízüket, energetikájukat és potenciájukat is figyelembe véve egészen egyedi módon állítja össze a készítményeket.

A Tibetből származó, ma már Milánóban élő tanítóm az egyik legnagyobb szaktekintély, aki elsők között tanított nyugatiaknak tibeti orvoslást. Ő alkalmazta először a modern technológiát felhasználva a távoktatást a tibeti gyógyászatban, így hozva létre egy sajátos képzési rendszert, ahol az online elméleti oktatás és a személyes, elvonulásban történő gyakorlati képzés keveredik. Ez a hagyományostól részben eltérő képzési rendszer a nyugati társadalomba jobban integrálható. Igazolja ezt azt is, hogy a nyugatiaknak tibeti gyógyászatot tanító mesterek ezt a jól alkalmazható rendszert vették alapul.

K. A./WMN: És a magyar orvososok? Ők hogyan tekintenek a hagyományos tibeti orvoslásra? Mit szólnak hozzá, ha a betegeik efféle módszereket alkalmaznak?

E. Z.: A tibeti gyógyászat a három nagyobb keleti gyógyászati rendszer közül – melyek a hagyományos kínai, az indiai és a tibeti orvoslás – vált legkésőbb ismertté a nyugati világban, Magyarországon viszont még szinte egyáltalán vagy legalábbis nagyon kis mértékben ismert az orvosok körében.

A tibeti gyógyászat valódi, sallangmentes megismerését még tovább nehezíti az a sok hamis infó és félreértés, melyet a tibeti gyógyászat megjelenése előtt ismertté vált módszerek okoznak, jelesül a „tibeti” hangtálak és a prána nádi néven elterjedt, a reikiből létrehozott energiagyógyászati rendszer. Ezen módszereknek semmi köze a tibeti gyógyászathoz, ennek ellenére sajnos sokan ezzel azonosítják. 

Az allopátiás orvosok ugyanúgy állnak a hagyományos vagy ősi gyógyászati rendszerekhez, mint a legtöbb ember. Ez semmi más, mint érdeklődés és nyitottság kérdése. Éppen ezért vannak orvosok – ők vannak a legkevesebben –, akik nyitottan, érdeklődéssel szemlélik, sőt tanulmányozzák ezeket a rendszereket és akár alkalmazzák is legalább a látásmódot a terápiájukban. Vannak, akik – valamilyen információ vagy közvetett, esetleg közvetlen tapasztalat okán – elfogadják, hogy működik, nem kutatva a mögöttes tudást vagy látásmódot, és vannak – sajnos még mindig ők vannak a legtöbben –, akik egyáltalán nem foglalkoznak a hagyományos rendszerek adta sajátos tudással vagy azért, mert egyáltalán nincs tudásuk róla, vagy azért, mert van ugyan információjuk, de érdeklődés vagy nyitottság híján elzárkóznak ezen módszerektől vagy a fentebb említett téves információk okán kuruzslásnak tekintik.

K. A./WMN.: És ön, aki tibeti gyógyászattal foglalkozik, hogy áll a nyugati medicinához? Elfogadja a segítségét időnként? Bevesz mondjuk egy fejfájáscsillapítót? És hogyan tekint erre a két rendszerre: kombinálhatók?

E. Z.: Ezek a rendszerek kombinálhatók lennének, és egy kibillent állapotban lévő személy szempontjából a leghasznosabb lenne, ha a jövő orvoslása a hagyományos és a modern gyógyászat fúziójából jönne létre.

Hogy szemléltessem a különbséget a két rendszer között, a keleti – holisztikus – orvoslást hasonlíthatjuk ahhoz, mintha egy drónnal repülnénk az erdő fölé. Közelítünk, távolodunk, egységben látjuk az erdőt, meg tudjuk szemlélni, hogy milyen fák vannak, milyen a terület mikroklímája, milyen élőlények élnek az erdőben, és közelítve azt is látjuk, hogy az erdő egyes területein a fák vagy az élőlények milyen állapotban vannak és az milyen hatással vannak az erdő egészségére. Ezt nevezzük integratív megközelítésnek.

A nyugati orvoslás viszont olyan, mintha bemennénk az erdőbe, kivágnánk egy fát és azt sejt szinte elemeznénk. Mindent megtudnánk a fáról, de mivel különálló entitásként kezelnénk az adott fát, így kevésbé ismernénk meg magát az erdőt. Ezt nevezzük elemző vagy redukcionista szemléletnek.

A másik kérdésére válaszolva, időnként én is járok allopátiás orvoshoz, amikor például meg kell hosszabbítani a jogosítványomat, és volt már figyelmetlenségből származó harcművészeti sérülésem, ami után gipszelni kellett, és az is kórházban történt. Szerencsére nem vagyok beteges, maximum sportsérüléseim vannak, így nem szedek, de nem is szednék – csak rendkívül egyedi esetben – kémiai gyógyszert. Azt gondolom, hogy a természetben mindenre van megoldás, de ha nem lenne vagy nem hozná meg a gyógyulás irányába történő elmozdítást, igénybe venném a kémiai szereket.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy én bárkit is le szeretnék beszélni vagy lebeszélnék a gyógyszerszedésről. Ha valaki eljön hozzám vagy telefonon megkeres, hogy rendszeresen szed valamit, amit mindenáron le akar tenni, akkor mindig elmondom, hogy a kémiai szerekkel kapcsolatban kérdezze meg a kezelőorvosát.

K. A./WMN: Magyarországon is komoly hagyománya van a gyógynövények használatának. Ha van nekünk saját népi gyógyászatunk itt termő gyógynövényekkel, miért kell nekünk egy keleti szisztéma?

E. Z.: Nem kell, de egy lehetőség. Vannak bizonyos gyógynövények, amiket a tibeti, az ajurvédikus vagy a kínai gyógyászat használ, és amelyek évszázadok, akár évezredek alatt igazolták a hatásosságukat, és nincsen termő alternatívájuk a mi környezetünkben. De én mindig kombinálom a hazai gyógynövényeket a keletiekkel. Ez a fúzió növeli a készítmények erejét.

K. A./WMN: Mihez kezd a több ezer éves keleti orvoslás a nyugati, civilizációs betegségekkel?

E. Z.:

 A test ugyanúgy működik, mint régen. Azért kerül olyan sok ember, nevezzük így, kibillent állapotba, mert a környezetünk olyan gyorsan változik, hogy a szervezetünk képtelen ilyen gyorsan alkalmazkodni az eltérő kihívásokhoz.

K. A./WMN: Rendben, de mit tud kezdeni egy gyógynövény egy súlyos cukorbetegséggel például? A beteg, ha nem kap gyógyszert, meg is halhat.

E. Z.: Teljesen érthető és jogos a kérdés. Én azt mondom, mindig a józan észre kell hallgatni. A tibeti gyógyászat – ahogy általában a hagyományos gyógyászati rendszerek – bölcsen és együttérzően fordulnak mind az egészséges, mind a kibillent állapotban lévő emberek felé. A cél az egészségi állapot megtartása és a kibillent állapot egyensúlyba hozása, gyógyítása. Minden más másodlagos és csak eszköz a cél eléréséhez. A tibeti gyógyászat nem használ kémiai szereket, mert amikor formálódott és kialakult, nem voltak kémiai szerek, így az évszázadok során a különböző – akár a legsúlyosabb – állapotok kezelésére speciális módon összeállított, leginkább növényi alapú gyógyszerek sokaságát fejlesztettek ki. 

A hasonlat szerint: a jó orvos olyan, mint egy bátor harcos, aki bölcs tudással felvértezve, a legmegfelelőbb fegyvert kiválasztva, félelem nélkül veszi fel a harcot az ellenséggel. Ennek megfelelően: ha egy kibillent állapot kezelésére a tibeti gyógyszerek nem, de a nyugati gyógyszerek segítenek, akkor egy bölcs menpa – tibeti orvos – természetesen javasolná azt. Viszont a nyugati gyógyszerek alkalmazása esetén is a gyógyszerezést minden esetben kísérnie kell a helyreállítást segítő táplálkozás és életvezetés alkalmazásának. Így tudunk integrálni és alkalmazni – szinte – bármit, a tibeti gyógyászati elveket megtartva és a beteg javát szolgálva.

Szeretnék a bölcs orvosok nyomdokában járni, ezért így tennék én is. 

E. Z.: Igen, ez így van. Mármint, hogy szoktak figyelmeztetni az orvosok. Bárcsak arra is ugyanígy felhívnák, a figyelmet, hogy a – sokszor – marokszámra szedett kémiai szerek egymásra milyen hatással vannak!

Mindezek ellenére a beteg szempontjából az lenne a leghasznosabb, ha tájékoztatást kaphatna, hogy az általa együtt szedett készítmények, legyenek azok kémiai vagy gyógynövény-alapúak milyen hatással lehetnek egymásra és ennek tudatában történne a különféle készítmények egymás melletti használata.

Például, ha valaki kémiai vérnyomáscsökkentőt szed, akkor kontroll nélkül ne kezdjen el gyógynövényes vérnyomáscsökkentőket adagolni magának, mert az problémás lehet. Nem csak azért, mert a gyógynövényben lévő hatóanyag hatással lehet a kémiai szerben lévő hatóanyagra, hanem azért is, mert két különböző oldalról támadjuk ugyanazt a kibillent állapotot. Így egymás hatását erősítik, és a reakció esetleg túlságosan erős lesz.

Nálunk egy hagyományos – vagy alternatív – és egy nyugati-, vagy allopátiás – orvos nem egyenrangú a betegellátásában, ezért az allopátiás orvos felelőssége mindig elsődleges marad. Éppen emiatt elsősorban vele kell megbeszélni, hogy szedhető-e együtt vagy esetleg felváltható a kémiai szer a gyógynövényes készítménnyel.  

Ezért is dolgozom azon, hogy a tibeti gyógyászat eredményei mind szélesebb körben ismertek legyenek, és ne egy távoli misztikum legyen nálunk, hanem egy élő, a hétköznapokban is használható, modern korunkba is beilleszthető, tudományos vizsgálatokkal is mérhető eredményeket hozó gyógyászati rendszerré váljék, melynek az eredményeit a nyugati orvoslás is tudja, és meri használni. 

Kurucz Adrienn