Még a szexről és a halálról is könnyebben beszélünk, mint a pénzről – de miért?
A létezésünk minden mozzanatát meghatározza, mennyiből és milyen módon élünk: pénz kell az egészség, a lelki jóllét és az öröm bizonyos formáinak fenntartásához is. Mégis gyakran szégyenkezünk, ha a keresetünk kerül szóba, hárítunk, hogy még véletlenül se derüljön fény a kiadásainkra, bevételeinkre. Ha úgy alakul, hogy hónap végére elfogyna, összeszorított foggal számoljuk a napokat. Máskor meg, ha nem kell hónapról hónapra élnünk, néha azért szorongunk, mert kiváltságosnak érezzük magunkat. Holott ha megtanítottak volna a pénzről beszélni, könnyebb dolgunk lenne kommunikálni ezekben a helyzetekben. Bereczki Szilvia publicisztikája.
–
Az utóbbi időszakban több szempontból is foglalkoztam az anyagiakkal, és valahogy az volt az érzésem, hogy ez nem mindenkinek komfortos téma. Mert a pénzről „nem illik” beszélni. Ott volt például az inflációt és a bevásárlóturizmust taglaló cikkem, ami arra világított rá, hogy Romániában az élelmiszerek egy része olcsóbban megvásárolható, mint Magyarországon, emiatt sokan a határon túl ejtik meg a havi egy nagybevásárlásukat.
Majd az esküvői árak kerültek terítékre, és ez a téma szintén azt erősítette meg, hogy egyre drágább az élet: egy kicsi, visszafogott esküvő is két-három millió forintba kerül, mert a dekoráció ára a tavalyihoz képest kétszeresére nőtt, a szolgáltatók is egyre többet kérnek el, ami ugyancsak az inflációval magyarázható. Az pedig, hogy ezeket a cikkeket nagy érdeklődéssel olvastátok, arról tanúskodik, hogy bár nem szívesen beszélünk róluk, azért fontos helyet foglalnak el az életünkben az anyagiak. Hagyhatjuk is a köntörfalazást!
Ha kevés, azért hallgatunk. Ha sok, azért?
Hogy reális képet kapjak, az elmúlt hetekben tucatnyi emberrel beszélgettem a drágulások kapcsán, és szinte mindenkitől azt hallottam, hogy nehéz lépést tartani az inflációval, furfangosnak kell lenni a boldoguláshoz. Míg egyesek évekig takarékoskodnak, mások hitelhez folyamodnak, de az sem ritka, hogy egyszerűen csak átgondolják, leegyszerűsítik az álmaikat, hogy minden beleférjen. Legyen szó esküvőről, nyaralásról, házról, autóról vagy egy régen vágyott ruháról. Arról nem is beszélve, hogy sokan már az élelmiszerek kapcsán is hasonló dilemmába kerülnek. A fizetések ugyanis még mindig nem követik a kiadásokat.
Erről viszont senki sem beszél szívesen, szeretjük azt mantrázni, hogy nálunk sokkal rosszabb helyzetben is élnek emberek, és végtére is jó az, amiben vagyunk. Ami érthető, hiszen szükség van kapaszkodókra, pozitív szemléletre, mégis fontos a realitás talaján maradni.
Mert ott vannak például a hóvégék. Az események, amelyeken kevesebben jelennek meg. A reggelik párizsival és zsemlével. Az üzletben hagyott ruhák. Apró dolgok, amelyek akkor is láttatják, hogy az anyagiak egész napos fejtörést okoznak, amikor egy szót sem szól róluk az ember.
És az is különös, hogy míg egy viszonylag széles réteg folyamatosan azon töpreng, mit hogyan osszon be, egy másik, aki éppen megfelelően keres, szintén szégyenkezik, még ha természetesen máshogy, vagy nem is ugyanolyan mértékben. Mert jól élni „kiváltságos” állapot, s mint ilyen, bűntudattal töltheti el az embert. Hány olyan esetet ismerünk, amikor a fiatal nem mondja el otthon, mennyit keres, mert nem akarja, hogy a szülei megbotránkozzanak a tényen, hisz sokkal többet, mint ők valaha?! Sőt, olyan történetet is hallottam már, amikor inkább kevesebbet vallott be valaki a családnak, a barátoknak csak azért, mert nem akart különbözni tőlük. Vagy éppen kölcsönadni…
A bankkártyás fizetés láthatatlansága
A Cambridge-i Egyetem viselkedéskutatói szerint a gyerekek már hároméves korukban elkezdenek tanulni a pénzről, és a pénzzel kapcsolatos attitűdjeik, érzéseik nagy része hétéves korukra alakul ki.
A kutatási eredmények arra is rávilágítanak, hogy a legtöbb szülő nem tudja, hogyan magyarázhatná el a gyerekének a pénzügyeket, ezért a kicsik általában csak a költekezést látják. A megtakarítás, a költségvetés, a befektetés vagy az adományozás többnyire a kulisszák mögött történik.
Emellett az sem feltétlenül célravezető, hogy a mai gyerekek készpénz helyett inkább bankkártyás fizetéssel találkoznak. Mivel nem látják a konkrét fizetőeszközt, nem lépesek logikailag átlátni, hogy a szüleik hány órát töltöttek munkával azért, hogy elég pénzt keressenek a vásárláshoz.
És ott vannak a generációs különbségek is. Kutatások szerint az ezredfordulósok 56 százaléka és a Z generáció 49 százaléka már kevésbé óvatoskodik, ha a pénzről van szó. De az X generációsok (az 1965 és ‘80 között születettek) 38 százaléka vagy a náluk idősebb boomerek 22 százaléka még mindig kényelmetlenül érzi magát, ha a pénzügyekről kell beszélnie.
Pedig a felnövekő generáció kérdezne a pénzügyekről, és nyilván az idősebbektől próbálna tanulni. Azonban ha szorongó vagy letorkoló válaszokat kap, a minta megy tovább: egy újabb nemzedék kezd szégyenkezni a pénzügyei miatt.
Egy gyerek ezt úgysem értené?
Hogy a pénzhez való viszonyulás milyen erősen meghatározza a nevelés, azt én is tapasztaltam. A mi családunk mindig is játékosan viszonyult a pénzhez.
Sosem hallottam a szüleimtől, hogy szegények lennénk, édesanyám ragaszkodott ahhoz a meggyőződéséhez, hogy ennél gazdagabbak nem is lehetnénk, mert itt vagyunk egymásnak.
De az azért gyakran elhangzott, hogy most nem engedhetünk meg magunknak egy újabb játékot, helyette inkább varrjuk meg, készítsük el együtt a hasonmását. És magyarázatot nem igazán kaptunk, mert „egy gyerek nem értheti meg”.
Négyen voltunk testvérek, egy kicsi faluban nevelkedtünk, a kilencvenes évek végén, ők gazdálkodásból tartották fenn a hat személyt, nem csoda, hogy elég gyakran improvizálniuk kellett.
De amikor a tanulásunkról vagy a taníttatásunkról volt szó, nem lehetett apelláta: a föld alól is előteremtették a hozzá szükséges forrást. Hát így indult a viszonyom a pénzzel, és biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül sok más gyerek számára is hasonlóan képlékenyek, éppen ezért megfoghatatlanok és körülírhatatlanok voltak a családi pénzügyek.
Ha nem törjük meg ezt a tabut, magunkra maradunk a frusztrációnkkal
Mivel nem, vagy legalábbis nem a legjobb módon tanult meg beszélni a pénzről, sok felnőtt ma is inkább virágnyelven kommunikál arról is, ha van, arról is, ha nincs, és tabuként kezeli a keresetét. De hiszem, hogy ha nyíltabban tudnánk beszélni róla, egy kicsivel könnyebben boldogulhatnánk az életben is. Bátrabban szólalnánk fel például akkor, ha nőként alulfizetettebbek vagyunk a férfi kollégáinkhoz képest, vagy felemelhetnénk a hangunkat a drágulások ellen: mert,
aki képes hangosan megfogalmazni, hogy mennyiből él egy egész hónapon át, annak azt is sikerülhet kimondani, hogy nem reális, amibe belekényszerítik. Például az, hogy miután a lakhatására és az élelmiszerre kifizet mindent, néhány ezer-tízezer forinttal evickéli át a hónapot.
Ha tudnánk beszélni a pénzről, talán kevesebb (elmérgesedő) anyagi konfliktusunk merülne fel a párkapcsolatunkon belül. Nyíltabban tárgyalhatnánk közös és külön kasszáról, kiadásokról, a „te fizetsz, én fizetek” helyzetekről.
Ha lenne jártasságunk a pénzről való kommunikációban, nagyobb eséllyel dolgozhatnánk meg az anyagiakhoz kapcsolódó érzéseinket a szégyentől kezdve a félelmen vagy az irigységen át a bűntudatig. Ez annál is inkább fontos lenne, mert ha körbenézek, azt látom, hogy sokan még mindig az anyagi értékeikkel azonosítják a személyes érdemeiket. Mindenhonnan az ömlik ránk, hogy akkor vagyunk értékesek, ha valamit fel tudunk mutatni… És ez az egyik legkárosabb üzenet – ideje lenne még határozottabban szembemennünk vele!
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ MHJ
