A szexről tervezek itt írni, pontosabban: beszélgetni.

Szexről

Titkokról, gyönyörről, erotikáról, vágyról, kíváncsiságról, fantáziákról, testi-lelki malackodásainkról. Kapcsolódásról, figyelemről. Életenergiákról, erőről, egyensúlyról. Időről, ritmusról, változásról.

Szexről. És más, kevésbé pikáns vagy emelkedett dolgokról is. Szükségszerűen. A szabad döntés a személyes felelősség kérdésén át élet- és háztartásvezetési kérdésekig. Gyereknevelésről, testtudatról, házastársi hűségről. Rejtőzködésről és felvállalásról, félelmekről és bátorságról, társadalmi felelősségvállalásról. A kettős mércéről. Női és férfi szerepekről. Szabad és kevésbé szabad szerelmekről. De ne szaladjunk előre.

Először is szeretnék bemutatkozni.

Tíz éve „gondolkodom hangosan” a szexről. Olvasok, írok, de a legizgalmasabb része a dolognak nem a számítógép mögött történik. Emberekkel dolgozom. És saját magammal. Csoportokkal, egyénekkel, párokkal, gyerekekkel és felnőttekkel, szülőkkel és nem szülőkkel.

Mindig a szextől indulunk és sokfelé jutunk. Sokat tanulok. Másokról és magamról, a kapcsolatomról. Új és újabb dimenziói, összefüggései nyílnak meg nemcsak a vágynak, erotikának, hanem az emberi lélek, a pszichénk, érzelmeink, emberi kapcsolataink bonyolult hálózatának is. Vágyaink és béklyóink, személyes szabadságunk és a körülmények folytonos konfliktusainak. A testünkben, napi rezdüléseinkben hordozott múltunk és jelen életünk összefüggéseinek. Inspirálnak az emberek. A történeteik. A félelmeik és a bátorságuk. A dilemmáik és a kérdéseik. Ahogy – remélem – én is inspirálom őket a történeteimmel, felvállalt félelmeimmel, a bátorságommal. Dilemmáimmal és kérdéseimmel. Szeretek együtt gondolkodni, beszélgetni, egymásra hangolódni. Fontosnak érzem belemenni valós helyzetekbe; megélni konfliktust, fájdalmat, frusztrációt, hiányt, elengedést. Ezekből együtt tanulni. Megosztani és erőt meríteni. Egymásból, önmagunkból. 

Szexről beszélni? Egyetértek, ha tehetjük, ne beszéljünk róla, csináljuk! Mégis időnként nagy szükség van arra, hogy beszélni is tudjunk róla.

Jól beszélni,

beszélgetni...

Az internet olyanokat is összeköt egymással, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak, hasonló élethelyzetben vannak, de talán sosem találkoznának, nemhogy intim témákról beszélgessenek. Ezerszer könnyebb így feszengés, bénázás nélkül „kényes” témákhoz nyúlni, bátrabban, talán őszintébben is megszólalni. Viszont az intereneten folyó társalgások néha éppen ezért lehetnek személytelenek, hisz minden, ami itt zajlik fikció, sokszor köze sincs a megélt valóságainkhoz. A személyesség felvállalása nem magától értetődő.

Gyakran tapasztalom, hogy a szexuális témájú cikkek kommentjei tele vannak beszólással, leszólással, cikizéssel, okoskodással, megmondással, másokra mutogatással. Mint amikor egy kamasz osztályban először körbeadjuk a szexuális nevelésben sokat használt puncipárnát. Zavart röhögcsélés, egymásra mutogatás, beszólások. Ha ez lecsengett, kezdhetünk dolgozni. A négy-ötévesekkel könnyebb. Ők még komolyan veszik magukat és egymást.

Én – az interneten keresztüli beszélgetés előnyeire apellálva – a kisgyerekek őszinteségével és nyíltságával, de méginkább önbecsülésével és egymás tiszteletével bíró, értelmes felnőtt párbeszédet képzelek el. Lehet, hogy naivnak tartotok, hiszen ma nem ez a divatos közbeszéd. Engem ez nem annyira érdekel. Negyven fölött már nem akarok emiatt kompromisszumot kötni. Csak úgy tudok beszélgetni, ha azt érzem, kölcsönösen respektáljuk egymást, ha egyes szám első személyben fogalmazunk, ha nem próbáljuk meg elkenni a felelősséget, ha elsősorban magunkkal foglalkozunk és nem másokban vájkálunk. Ez a rovat akkor lesz jó, ha ezt a „szabályt” mindannyian betartjuk. Számomra ezek olyan alapértékek, amelyek mentén élem az életem, a kapcsolataimat, így nevelem a gyerekem. Ezek meghatározók a szexualitásomban, az önértékelésemben. Így tudom felismerni és kijelölni a határaimat, igent és nemet mondani.

Véleménynyilvánítás, szakmai cikkezés helyett sokkal jobban izgat most jó beszélgetéseket kezdeni; ki hogyan éli meg azokat a kérdéseket, dilemmákat, amelyek engem is foglalkoztatnak. És nem is önmagában a beszélgetés izgat, hanem az, hogy ennek lesz-e, lehet-e olyan ereje, hatása, amellyel képesek leszünk a magunk mikrokörnyezetében bármit is változtatni.

Mozdítani berögzült rutinjainkon, vágyakat megfogalmazni, lépni vagy kilépni, befejezni, határozott nemet és igent mondani. Nem elvágyódni, nem sóvárogni más országok, más családok történései, mások ideálisnak tűnő életei iránt.

A sorok között

Nem botrányokról, nem feltétlenül szívet szaggató drámákról, élet-halál helyzetekről szeretnék írni. A hétköznapjainkban megbújó, akár észrevétlen részletekről, a végeredményben mégis mindent meghatározó rezdülésekről, a sorok között elhalkuló kérdésekről, ki nem mondott hiányokról, titokban megélt vágyakról, apró örömökről, amelyekből aztán mégis mindig összeáll egy élet, egy elbaszott vagy klassz házasság.

Vagy csak megosztanék egyszerű és praktikus kérdéseket, amelyeknek mégsincs soha terük, hogy megkérdezzük őket, és megtudjuk, normálisak vagyunk-e.

Néhány téma, amelyekkel szívesen kezdenék:

  •  Szex vagy erőszak? Avagy miért sújtja szigorúbb cenzúra az előbbit. Mitől akadunk ki, miért olyan veszélyes, zavarba ejtő még mindig a meztelenség, erotika?
  •  viszony.hu  titkos vágyaink, elfojtott szenvedélyek, mi tilos és mi szabad, kinek hol a határ.
  •  A kontroll nem egyenlő a biztonsággal – szex és kötődés eltérő dinamikái a párkapcsolatban.
  •  Otthon a testünkben. Börtön vagy játszótér?

Évkezdés, fogadalmak, ilyenkor nagy dolgokkal vagyunk elfoglalva. Mindenki szíve szerint. Ezek azok a témák, amelyekbe bármely ponton bármikor be lehet kapcsolódni.

Rögtön meg is kérlek titeket arra, hogy kapcsolódjatok rá az egyik első témámra. Hiszen beszélgetünk. Ti és én. Íme, néhány kérdés: 

Te hányszor kapod magad azon, hogy szex, test, erotika témában korlátozod, hallgatásra ítéled magad? Hogy inkább nem mondod ki, hanem megtartod magadnak...

Vagy ha eddig nem kaptad ezen magad, mi történik, amikor ezt elkezded figyelni, mondjuk, három napon át? Értek ezalatt szóhasználatot, képet, videót, társalgási témát, bármit.

Mi volt az adott helyzetben az elnémulás oka?

Milyen érzés volt hallgatni?

Próbáltad már feszegetni a határokat, megéltél belső konfliktust, mert azt érezted, hogy ez nem elfogadott, de te mégis azt mondanád, mutatnád, néznéd, tennéd, vágynád?

Mire sarkallt az óvatosság: végül mégsem mondtad, mutattad, csináltad vagy tetted máshogy?

A kérdések sora – gondolom – a végtelenbe tart, a lényeg, nézz magadba, én pedig várom, hogy mire jutottál. Névvel, név nélkül, ahogy érzed. Erre az e-mail címre várom a tapasztalataidat, gondolataidat:

[email protected]

Beszélgessünk!

Mester Dóra

A kiemelt képen szerzőnk portréja látható