-

Még mielőtt akár egyetlen sort is írnék arról, amiről aztán többet is fogok, szeretném leszögezni, hogy nem akarok általánosítani. Bár szeretek, de most nem akarok. A nagypapám asztalos volt, az apám autószerelő, hát ki lennék én, ha bokrostul ütném a szakmunkást. Az is lehet, hogy az elmúlt évek során csupán pechem volt. Jó, mondjuk ki: pechsorozatom. Simán lehet, hogy tíz iparosból kilenc fain csávó. De hogy én sorra kifogtam azt a kőművest, azt az asztalost, azt a festőt, azt a burkolót, amelyiket mindjárt a születése után máglyán kellett volna szenesre égetni, az hótziher.

Tudom-tudom, most megint azt gondolod, hogy: „naaaaa, ez azért túlzás." És talán az is… de attól még jól esik ilyeneket írni. Hozzáteszem, most egy picit elbizonytalanodtam abban, hogy te mit gondolhatsz, ugyanis akárkivel beszéltem az ismeretségi körömben, az enyéimhez hasonló tapasztalatokról számolt be. Tehát még az is lehet, hogy a bosszúszomj legalább olyan cserepesre szárította a te ajkadat, mint az enyémet.

Erős a gyanúm, hogy a jó iparosok vagy rejtőzködő életmódot élnek, és nincs az a munkadíj, amiért felfednék a kilétüket, vaaaagy: mindössze az különbözteti meg a jó iparost a rossz iparostól, hogy az előbbi nálam még soha nem dolgozott, az utóbbi viszont úgy jár hozzám, mintha hazajönne.

Sorolom, hogy milyen akadályokba ütköztem eddig. Aztán ha ezekkel egyedül vagyok, és neked teljesen mások a tapasztalataid, ha én egy ostoba liba vagyok, aki mindennek csak a borús oldalát látja, akkor… akkor ezennel elnézést kérek, és a jövőben megpróbálok jobban odafigyelni a Nap szívet melengető sugaraira.

EZÉRT nem fordulok iparosokhoz, amíg nem az életem múlik rajta:

1. Mert elérhetetlenek

Az ismerőseim által ajánlott szakemberek jelentős része mind be van táblázva. De nem kicsit, hanem mondjuk hónapokkal előre be kell jelentkezni náluk. Igen, tudom, aki felújítani, átalakítani vagy építkezni akar, az döntse el, hogy vár vagy kockáztat. Ez persze nem alkalmazható csőtörés, dugulás vagy más akut esetben, ami megoldásért kiált. Én, aki annyira vagyok türelmes, mint az éhező Micimackó egy mézzel teli jakuzzit látva, a kevésbé sürgős helyzetekben sem nagyon akarok hónapokat várni egy szobafestésre. De még ha akarnék is. Ha nem szeretném, hogy a gyerekeim takarója esténként kőporos legyen, rám pedig a kőműves vigyorogjon vissza a fürdőszobai tükörből. Már abban elsorvad az egyébként is csökevényes logisztikai képességem, hogy összehangoljam a gyerekeim, a férjem, a nagyszülők és a saját naptáramat. Kizárt, hogy mindezt az iparosok naptárával is harmóniába tudjam hozni.

2. Mert elérhetetlenek (vagy ezt már mondtam?)

A látszat és a közhiedelem ellenére én nagyon megértő vagyok. Igenis el tudom képzelni azt az asztalost, akit egy nap felhív kismillió potenciális ügyfél, akik elvárják, hogy a szakember kimenjen, felmérjen, tervezzen, árajánlatot adjon, és akik közül végül aztán senki nem rendel semmit, de sokan még arra sem veszik a fáradságot, hogy megköszönjék a kapott ajánlatot. Biztos, hogy a megrendelők elszenesítéséhez is lehetne rakni egy nagyobbacska tábortüzet. De én – szintén a látszat és a közhiedelem ellenére­ – próbálom elkerülni a megégetési szándékot. Többször megkapva, az elfojtott röhögés közben elmormolt „az kérem nekünk nagyon messze van” választ, már csak a szomszédos kerületekből válogatok. Néhányan kiesnek, mert nem érnek rá, néhányan nem veszik fel, néhányan azt mondják, hogy a munka, amivel megkerestem őket, túl kicsi ahhoz, hogy foglalkozzanak vele, mások azt, hogy túl nagy. A lehetőségek eddigre vészesen megcsappantak. Próbálok időt és energiát megtakarítani magamnak, és a vonal túloldalán lévő szakinak is: elmondom, mennyi pénzből, mit kellene csinálni, jelzem, hogy csak akkor találkozzunk személyesen, ha ő is el tudja képzelni, hogy a köztünk kialakult laza telefonos flört esetleg munkakapcsolattá alakulhat.

Megbeszéljük az időpontot, nem jön el. A következő se. A következő kettő-három se. Amelyik végül eljön, az viszont állati alapos: tervez, rajzol, én közben megetetem, megitatom, majd két óra múlva távozik, és soha többet nem hallat magáról.

Nem érem el, nem válaszol, az árajánlatig se jutunk el. Tudom, hogy most vigyorogsz, és arra gondolsz, biztos belehalt a vacsorába, amit adtam neki… és ami azt illeti, remélem is, mert ez lenne az egyetlen elfogadható mentség számára. (Persze tudom, hogy nem így történt, azért merek csak ennyire morbid lenni.)

3. Mert alkalmatlanok

Ú, de súlyos ez így leírva! Tudom. De az, aki berak egy ajtót fordítva, aztán az utódja később ugyanezt teszi, de úgy, hogy se kinyitni, se becsukni nem lehet, arra hadd mondjam teljes joggal és őszinte indulattal, hogy menjen már a picsába. Arról nem beszélve, hogy minden szaki fikázza azt, aki előtte kudarcot vallott. Az ő kudarcát viszont nagylelkűen anyaghibának becézgeti.

Ezen kívül találkoztam még asztalossal, aki felhívott, hogy sajnos rálóg a padlószőnyeg sarka a gardróbra. És mikor azt az instrukciót kapta, hogy vágja le, akkor ő gondolkodás nélkül lekanyarintott a háromszor kettes gardrób aljából egy darabkát.

A másik asztalos csak annyira vágta ki rosszul a munkapultból a főzőlap helyét, hogy újból meg kellett venni a munkalapot. De volt dolgom átfúrt villanyvezetékkel, fallal, amit kétszer, két különböző szakival kellett újravakoltatni, mire sikerült festhető állapotba hozni. Burkolóval, akit én mutattam be a vízmértéknek, és festővel, aki… ezt leírni se tudom, csak elrettentő fotót tudnék mellékelni. Persze szoktak jönni ismerősöktől a vádló modalitású kérdések: „de hát nem tudtad, hogy ki kell ékelni, de hát nem tudtad, hogy az alá hálót kell tenni, de hát nem tudtad, hogy azt nem így szokták"? A kérdésem, hogy mégis, honnan a szarból kellett volna tudnom? Ha tudnám, hogy kell egy ilyet megcsinálni, nem hívnék rá szakembert. Az ember fodrászhoz se úgy megy, hogy előbb kitanulja a vágási technikákat. Sőt, én sem várom el az olvasóimtól, hogy tisztában legyenek bizonyos dramaturgiai elvárásokkal.

4. Mert relatív az időérzékük

Nem mindegy, hogy mikor kérdezed meg az iparost arról, meddig fog tartani a rábízott munka. Ha az árajánlat adása előtt, akkor: „hú, azért ez nagyon sok meló"-val kezdődik a válasz. Ha árajánlat adása után, akkor: „pikk-pakk megleszünk"-kel, ha pedig másfél hónappal az utolsó határidő után, akkor a szakember közlékenységétől függően: vagy csak egy vállrándítás jut nekünk, vagy a „nem tudni, nem szárad, megrepedt, nem kaptunk, meglátjuk" szavak variálásával csupán a sejtés: hogy ennek bazmeg, sose lesz vége.

5. Mert mindig vannak váratlan költségek...

Erről nem akarok írni, mert megint megkapom, hogy mocskos a szám. De maradjunk annyiban: azért kérek árajánlatot, hogy lelkiekben fel tudjak készülni a várt költségekre. Váratlan költségeim egyébként is adódnak, azok szaporításához igazán nincs szükségem szakira.

6. ...és váratlan parasztság

Nevezzetek naivnak! De ha én megbízok egy embert bizonyos munkával, és ezért cserébe még pénzt is ajánlok, akkor elvárom, hogy az otthonom az ő távozása után ne rosszabb, hanem jobb állapotban legyen. Nem, nem akarom fogni a kezét, figyelni minden mozdulatát, nem akarok mellette állni, amikor bármit is csinál. Ha ilyen vágyaim lennének, szülnék még egy gyereket. De mivel nincsenek, szeretném, ha akkor se gyújtana rá a gyerekszobában, amikor nem vagyok otthon, ha nem nyomná el aztán a csikket a padlón, ha nem gondolná, hogy a felhajtott szőnyegen rá kell taposnia malteros cipőben, ha nem a mosogatóban mosná ki a festékes vödröt, ha nem találnám meg a frissen festett falon a fekete kézlenyomatát... és még sorolhatnám. De persze lehet, hogy én vagyok egy kicsit faxnis, nem tudom.

Ha össze akarnám foglalni az elmúlt évek keserű tanulságait, akkor azt mondanám, hogy a következő variációkra számíthatsz (jó, ez így nem igaz... velem a következő variációk történtek meg):

  • a szakember nem jön el a megbeszélt időpontra
  • a szakember eljön a megbeszélt időpont környékén valamikor, de az árajánlatig már nem juttok el
  • a szakember eljön, árajánlatot is ad, de a munkát sosem kezdi el
  • a szakember eljön, árajánlatot ad, de az csak a munka elkészülte után derül ki, hogy az árajánlat köszönőviszonyban sincs azzal, amit majd valóban fizetned kell
  • a szakember eljön, de több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz
  • a szakember eljön, és úgy tűnik, tovább marad, mint a férjed (mert ilyenkor ám nemcsak az otthonod épsége kerül veszélybe, hanem bizony a családi béke is erősen megroggyan)

És most – még egyszer hangsúlyozom, hogy nem azért, mert befejezettnek tekintem a listát, hanem azért, mert elfogyott belőlem az indulat – szeretném azzal zárni a soraimat, hogy őszintén, és immár tiszta tudattal megkövetek minden olyan szakembert, aki okosan, becsületesen, szépen dolgozik. Mert valójában, a szívem legmélyén tudom, hogy vannak ilyenek. És mivel újabb felújításokat tervezek, kérem, hogy keressenek bátran, én szeretettel és bizalommal fordulok feléjük…vagy legalábbis nagyon igyekszem.

Kormos Anett

A képen szereplő iparosemberhez Kormos Anettnek semmi köze!