Utánajártunk a nyíregyházi gyros titkának! – A nagy nyírosz-teszt
„Amikor Budapestre költöztem, bementem egy gyrososhoz a Nyugatinál. Kérdezték, hogy pitában vagy tálban kérem-e, nekem meg kikerekedett a szemem, életemben ekkora blődséget nem hallottam. Rávágtam, hogy kifliben! Kedvesen megmosolyogtak, és azonnal tudták, hogy nyíregyi vagyok” – meséli egy ismerősöm Szabolcs-Szatmár-Bereg ikonikus fogásával, a nyírosszal kapcsolatban. Összetéveszthetetlen megjelenés, lokálpatrióta mellkast szétfeszítő büszkeség, a nyírosz szó zsigeri gyűlölete, és temérdek bulizós emlék – talán így foglalható össze e kulináris kuriózum, a gyrosmutáns lényege, amihez Nyíregyházára kell utazni, és mindenképpen üres gyomorral! Fiala Borcsa tesztelte a nyíri gyroszt.
–
Hogy lett a gyrosból nyírosz?
Az eredeti recept szerint a gyroshoz nyárson, lassú tűzön sütögetett, fűszeres bárány-, marha-, vagy csirkehúst metélnek éles, hosszú késsel egy pitába, melybe aztán zöldség és szószok is kerülnek. Ám mivel Nyíregyházán és környékén harmincvalahány évvel ezelőtt még nem igazán volt elérhető nagy tételben pita, ezért élelmesen kiflibe kezdték pakolni a töltelékeket… aztán így maradt.
Helyi informátoromtól úgy hallom, eredetileg a vasútállomás (mára bezárt) bódéjában árulták a kiflis gyrost, mely kiegészíteni volt hivatott a kínálatot, ami javarészt a Torpedó névre keresztelt szendvicsből állt (a kifliben sonka vagy szalámi, sajt, saláta, uborka és paradicsom lapult). Ezen egyszerű fogás aztán minden bizonnyal irigykedve figyelte édestestvére mindent elsöprő sikereit, míg ő a múlt ködébe veszett, a nyírosz rakétaként lőtt ki, hogy fényével beragyogja a szabolcsi eget.
Van, aki a kórház melletti nyíroszozóra esküszik, de olyan is akad, aki a Búza téri egység mellett teszi le a voksát, amikor az igazán autentikus nyíri gyros felől érdeklődöm. Ez utóbbi azért is örvend nagy népszerűségnek, mert a környéken jó pár bulihely volt, hajnalban pedig jólesett az elfogyasztott italokat ellensúlyozni a dundi kiflis specialitással. De hát mi se kerülgessük tovább a forró nyíroszt, csapjunk is bele a tesztelésbe!
Nyírosz-teszt
A nyíregyi hely kompromisszumokat nem ismerve kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett: az alapanyagok abszolút helyinek tűnnek, még a fűszereknek sem nagyobb a karbonlábnyoma, mint a két utcával arrébb lődörgő kóbor kutyának.
A szervírozás minimalista, és a mosogatóvízzel is látványosan spórolnak, ugyanis a tálalásból mellőzték a tányért, az egészséges újszülöttméretű szendvics zsírpapírba pólyálva érkezik, eszcájg nélkül.
Sajnos ennél a pontnál máris kiviláglik idegen mivoltom, olyan hibát ejtek, melyért a gyakorlott nyíroszozók bizonyára megvetésükkel sújtanak: képtelen vagyok kiakasztani kígyómódra az állkapcsomat, és így azonnal torokra tolni a monstrumot, az összetevők így azonban megadják magukat a gravitációnak, és a fröccsöntött tálcára hullanak. Hamar feladom a harcot, és taktikát változtatok: evőeszközért folyamodom, majd a felkínált műanyag villával igyekszem befogadható méretű darabokra cibálni a lokális konyha eme bestiáját.
A tejeskifli meglepően puha, kalácsos textúrájú, levegős, és kiváló nedvszívó tulajdonsággal bír, amellett sokoldalú alap benyomást kelti: ugyanolyan jól teljesítene habos kakaóba mártogatva, mint így, a Görögországból egészen Nyíregyig vándorló, időközben a felismerhetetlenségig evolválódó fogás alapjaként.
A félbevágott kiflin fűszeres húskockák tarkállanak. A választékból – sertés, máj, illetve csirkemell – a legutolsót sejtem a leginkább autentikusnak, így erre esik a választásom. A húskockák előnyére szól, hogy nem különösebben zsírosak, a gyomrot nem terhelik meg, az állaguk azonban helyenként kásás, a végeredmény pedig minden falatában nélkülözi a hús ruganyosságát, a lepirított részek pikáns játékát.
A húsra zöldségkeverék kerül, nem a dietetikai szempontból megfelelő arányban ugyan, de kielégítő frissességgel.
A lilahagyma nem bántóan karcos, a paradicsom édes és puha, a kígyóuborka hajszálvékonyra szeletelt. Az egész misungot a speciális szósz hivatott egységbe forrasztani, mielőtt rákerülne a reszelt sajt (melynek típusát illetően sajátmárkás trappistára gyanakszom). Az öntetek választéka bőséges: a fokhagymás, kapros és csípős mellett megjelenik a cég nevével fémjelzett saját költeményű dresszing is. Én ez utóbbira teszem a voksom, így megállapíthatom: a fehér, tejfölalapú szósz legmarkánsabb fűszere a cukor.
A nyírosz titka
Az étel maga igen kiadós, így a háromszáz méterrel arrébb található, csak pár hónapja nyitott szomszédos egységbe betérve kóstolni már képtelen vagyok, beérem a szakmai kötelességből fakadó szolid érdeklődéssel. Felteszem kérdéseimet az eladónak, mellyel nyírosz-tudásom bővíthetem, és megtudom, a konkurenciával ellentétben ők pulykamellalappal dolgoznak – de ne aggódjak, nyugtat meg, csirkének érződik.
A „nyíroszöntet” alapanyagait illető keresztkérdéseimre azonban egy idő után titoktartási kötelezettségére hivatkozik, minden bizonnyal iparági kémkedést sejtve kíváncsiságom mögött.
Ám még mielőtt éket vert volna közénk a bizalmatlanság, ennyi információt megszerzek a receptúrából, melyet úgy őriz a gasztronómia e Cerberusa, hogy arra még a Coca Cola megálmodója is elismerően hátba veregetné: „Van benne tejföl, joghurt, só, cukor… a többit nem árulom el, de nagyjából már elmondtam mindent”.
Hazafelé a vonaton hosszan töprengek, vajon mi lehet az a titkos hozzávaló, amit végül elhallgatott előlem, és aminek a nyírosz az átütő sikerét köszönheti?
Mi az, amiért a rajongói gyógyhatásáról számolnak be („főiskolai buli után, másnapi vizsga előtt helyretevős kaja” – írja valaki e fogással ápolt kapcsolatát firtató kérdésemre Instán)?
Mi az, ami nosztalgikus húrokat penget meg a lélekben („egy barinőm hozott egy félig elcsócsáltat, másnap rá volt dermedve a sajt, WTF” írta más)?Mi az, ami új dimenziókba röpíti a testünkkel való kapcsolatunkat („epegörcs” – foglalja össze élményeit tömören egy harmadik)?
Végül nem lelek más választ, minthogy ez az összetevő bizonyára…
…a szeretet.
A képek a szerző tulajdonában vannak.
