–

Megnőttek, na és… vagy nem na és?

Ha szóba kerül a tinikori ugrásszerű mellnövekedési, a legtöbben, főleg, akik impozáns méretekkel rendelkeznek, felidézik az emlékeiket a bő pulcsikról, a beejtett vállról, és arról, hogy ez egy olyan téma, amiről nem beszélünk. Nekem nincsenek ilyen emlékeim, mert mi beszéltünk róla anyukámmal, és ennek köszönhetően büszkén (és kissé közönségesen) viseltem az egy nyár alatt a semmiből hirtelen C kosárig nőtt melleimet.

Éppen ezért az én emlékeim lesokkolt, máshová nézni próbáló férfi tanárokról, zavarba hozott osztálytársakról, bámuló férfiakról… és a mindezeken való röhögésről szólnak.

Anyukámtól tanultam meg azt, hogy rajtam múlik, hogyan kezelem a saját testemet, így befolyásolhatom azt is, hogyan reagál rá a többi ember, de ami még fontosabb, a reakcióikkal azt kezdek, amit akarok. Vagyis nem kell összegörnyednem, ha bámulják, ki is húzhatom magam. Viselhetem büszkén azt, amiről egyébként nem tehetek, de hatással van az emberekre.

Ha szép, akkor meg kell mutatni? Persze, ha épp tizenhat éves vagy!

Persze a szuper hozzáállást egyetlen nyár alatt sikerült elképesztően túltolnom, és erre hivatkozva a végtelenségig kurvás szettekkel ledöbbentenem a teljes környezetemet, magamban mosolyogva az elkapott tekinteteken és a prűd fejcsóválásokon (nyilván abból is jutott bőven). De az otthoni visszajelzés nem az volt, hogy „ebben a ruhának csúfolt cuccban ki nem teszed a lábad az utcára, amíg az én kenyeremet eszed” vagy valami hasonló. Hanem az, hogy „tizenhat évesen még belefér, csináld csak, akkor legalább biztosan nem öltözöl majd így negyvenévesen”. És – mint annyi mindenben – anyukámnak ebben is igaza lett.

Bár még nem vagyok negyven, de huszonnyolc éves koromra eljutottam odáig, hogy a mellem akkor is jó (és látványos), ha nem fektetek semmi energiát abba, hogy megmutassam. Sőt.

Mivel valóban elég nagy méreteim vannak, többet ártok az összhatásnak azzal, ha még oda is terelem a figyelmet.

De úgy sokkal könnyebb nemet mondani a szépen dekoltált holmikra (amik amúgy tényleg nem állnak jól), hogy tudom, én ezt a sztorit már kimaxoltam. Mert azt azért kár lenne tagadni, hogy a legtöbb nőnek fontos a melle, szeretne nagyobbat, kisebbet, szebbet, kerekebbet, formásabbat. Nekem annyi előnyöm van ebben, hogy én nem szeretnék másmilyet, csak azt, hogy a meglévő állapot a lehető legtovább fennmaradjon. És gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról, hiszen az évek alatt óhatatlanul megbarátkozunk a testünk egy bizonyos állapotával, hogy aztán jól kiborulhassunk azon, amikor megváltozik.

Bánjunk jól a melleinkkel!

Mert az még hagyján, hogy az első körben el kell fogadni azt, hogy egyszer csak a semmiből odanőttek, utána meg még van pofájuk ilyen kis piszok alakváltóként újabb és újabb formát ölteni. Az idő múlása mellett a terhesség, szoptatás, hízás-fogyás is befolyásolja mindezt. De van pozitív példa is, a kisebb mellek simán megnőhetnek a szoptatástól. Mondjuk, a nagymellűek meg jól megszívják – én legalábbis erre számítottam. Kellemesen csalódtam: két terhesség és közel négy év szoptatás után végül nem lett vészes a végeredmény (lásd, „utána” fotó – csak viccelek, elég, ha én látom). Mert közben amellett, hogy már kamaszként megtanultam: rajtam múlik, hogyan állok a testem ezen részéhez, igyekszem mindent megtenni azért, hogy megőrizzem a jelenlegi, egészen kedvelt állapotot. Mindent, ami nekem belefér. Mondjuk, jó melltartót hordok, sportoláskor különösen figyelek, hogy megfelelően „rögzítsem”, ápolom a dekoltázsom. Meg drukkolok, hogy a gravitáció finoman bánjon velem.

Szóval én, aki kicsit sem vagyok a téma szakértője, csupán egy nő, aki most már évtizedek (Jézusom, évtizedek!) óta jól van a saját melleivel,

minden tinilány anyukájának azt tanácsolom, hogy nyíltan beszélgessenek a témáról a lányaikkal.

Akkor is, ha a lányok kifelé éppen azt kommunikálják, hogy „anya, hagyjál már, ciki vagy” – mert lehet, hogy abban a pillanatban ezt érzik, de húsz évvel később rohadtul hálásak lesznek. Ahogy én is az vagyok. Azt kicsit bánom, hogy anyukám a toka méltóságteljes viselésére nem tért ki ilyen részletesen.

Tóth Flóra

Ha érdekel a gyermekpszichológus tanácsa arról, miképp támogasd felnőttként a kamaszok testi-lelki változásait, akkor olvasd el a HVG Pszichológia cikkét ITT.