Tudod, mitől olyan nyálcsorgatóan ellenállhatatlan a kemencéből frissen kikerülő pizza vagy egy nagy tál spagetti számomra? Az aranyszínűre pirult, még fortyogó vagy a paradicsomszószra élvetegen ráolvadó sajttól. Valószínűleg még az ördög öregapjával, vagy Freddie Cruegerrel is elmennék randizni, ha sajtfondüzésre hívna, és desszert helyett is legtöbbször sajttálat rendelek az étteremben (egy pohár száraz vörösborral – csak hogy legyen gyümölcs is az étrendemben). Ha pedig időnként megborulok, és azonnali szeretetre vágyom, akkor odafüttyentem a kutyát beteszek a mikróba pár szelet camembert-, cheddar-és gouda sajtot egy fél percre, épp csak hogy megolvadjanak egy csöppet, aztán beleborítom az arcom az olvatag földi mennyországba. Na, nem is magyarázom tovább a bizonyítványom, az a helyzet, hogy egészen komolyan sajtfüggő vagyok. És a legdurvább, hogy ez a függőség a szakemberek szerint leginkább a morfium- és heroin-addikcióhoz hasonlítható. A sajt ugyanis kazeint tartalmaz, ami ugyanolyan nyugtató hatást gyakorol az agyra, mint e két tiltott szer. És kétgyerekes anyaként (illetve dolgozó nőként) azért mégiscsak kulturáltabb, ha egy kis trappistát nyomok a számba, és nem mást az orromba, nem igaz?

Meg aztán itt van ez a fránya tél, mostanra már annak is a velejéig átfagyott a teste, akinek amúgy jetivér dübörög az ereiben, nem csoda, ha annyira depi vagy, hogy mindjárt öngyi leszel! Ilyenkor két dolgot tehetsz: vagy lemész a fitibe, és nyomsz egy bikit, vagy kiugrasz a szolgálati konyhába, és begurítasz fejenként egy guriga camembert sajtot a sütőbe. Én az utóbbira szavazok, és akkor többen leszünk boldogok, úgyhogy a következő (eredetileg Stahl Judit receptet) csináltam:

sajt

Fogtam fejenként egy gerezd fokhagymát, és nyolc tüskére hasogattam egy éles késsel, majd ezeket a fokhagymaszilánkokat beledugdostam a sajthengerbe szúrt lukakba. Alufóliából téptem fejenként egy-egy nagyobb, két tenyérnyi lepedőt, és abból kis tányérkát hajtogattam. Nem kell origamiban gondolkodni, elég annyira magas szélet bűvészkedni a négyszögletű alapnak, hogy ne folyjon ki a lényeg. (Persze otthon nem szoktam ezzel vacakolni, mert vettem az IKEA-ban klassz kis kerámiatálkákat, azok épp akkorák, mint egy guriga camembert. Hogy micsoda véletlenek vannak, nem igaz?) Az alufólia aljára löttyintettem egy kis olívaolajat, arra ment rá a camembert fokhagymával felfelé, a tetejére még egy kis olaj meg egy löttyintés fehérbor – ami szerencsére még maradt az irodai buliból. (Őszintén, sohasem gondoltam volna, hogy ilyen aszkétikus bagázzsal fogom majd hosszú távon jól érezni magam, akik majdnem egy teljes évig nem mennek rá a készletekre. Na, de akkor majd én okosan felhasználom!)

A tepsire helyezett alufóliás sajtkorongokat bedugtam húsz percre a sütőbe, közben megpirítottam pár szelet rozskenyeret hozzá, hogy legyen mivel tunkolni. És – hát, ezt kicsit szégyellem bevallani – a temérdek életmódváltó kolléga miatt (komolyan, most már az egy főre jutó életmódváltók meghaladják a kettőt, borzasztó), szóval tettem még hozzá répát is. Mert azzal akartak tunkolni. Ezt nem is kommentálom, csak annyit árulok el, hogy a sajt és a kenyér mind elfogyott, rekordidő alatt. A répától meg majd szépen fognak fütyülni a kukások.

sajt

 

Fiala Borcsa