Összeolvadás

Németh Andor, József Attila egyik legközelebbi barátja például valódi ellenszenvvel nyilatkozott róla:

„Úgy járt-kelt a világban, mintha plakátról lépett volna le. A plakát nyúlánk,  szalmaszőke hajú, keményarcélű hölgyet ábrázol, olcsó fekete marokenben, aki haragosan néz a világba. Alatta: Fel a fejjel proletár – ellenséges szemek figyelnek. Ilyen volt: szegénységével hivalkodó, lakkozott körme hegyéig osztálytudatos nő, au gout americain, egy forradalmi filmscenárió Jeanne d’Arcja…”

A legendás Ignotus, a Nyugat főszerkesztője keserűnek látta, Fejtő Ferenc pedig, aki szintén nagyon közel állt a költőhöz, meg volt győződve róla, hogy Attilának „nem ilyen asszony kell”.

Pedig Szántó Judit mindent megtett a szerelméért, ami csak emberileg lehetséges volt, még ha nem is mindig szimpatikus formában és nem is teljesen önzetlenül.

A költő és a szavalóművész 1927-ben már ismerték egymást, ám kapcsolatuk csak három évvel később, 1930-ban kezdődött, mert Judit az első találkozáskor még Fenyő László költő, műfordító és kritikus felesége volt (aki egyébként már a második „irodalmi ember” Judit életében: elsőként Hidas Antal író, költő és műfordítóval élt). Attila és ő tehát 1930-ban elkezdték közös életüket, azonnal össze is költöztek, és az asszony vértanúi szenvedéllyel igyekezett minden terhet levenni az akkor már kimondottan labilis költő válláról. Gyakorlatilag úgy kezelte a férfit, mint egy gyereket: főzött, mosott, takarított rá, szerkesztőségekben házalt a verseivel, az egész napi munka után pedig esténként Attila ingeit vasalta, hogy a költő megjelenése mindig makulátlan legyen.

Egész lényét, teljes működését a szerelmének rendelte alá, miközben tevékenyen részt vett a kommunista mozgalom munkájában is. A mozgalomnak Attila is tagja volt, de részben az állapotából, részben pedig a fokozatos kiábrándulásból adódóan kevésbé volt aktív, mint Judit, aki egyébként – naplója tanúsága szerint – egy idő után szintén viharos gyorsasággal veszítette el a hitét a nagy, közös „forradalomban”. Judit feloldódott Attilában, de ezt görcsösen, fájdalommal telve tette, hiszen pontosan érezte:

nem ő a költő igazi nagy szerelme.

„Rám ne haragudj…”

Hogy ki volt az a bizonyos nagy szerelem, arra nincs egyértelmű válasz: József Attila szenvedélyes szerelmi költészetében több női portré is felvillan hosszabb-rövidebb ideig. Egyebek mellett fiatalkori szerelme, Vágó Márta, későbbi pszichológusa, Gyömrői Edit, vagy utolsó múzsája, Illyés Gyula későbbi hitvese, Kozmutza Flóra.

Ezek a nők mind csodálatos versek ihletőiként maradtak fenn az utókor számára, de Juditnak még ez sem adatott meg: Attila összesen két verset írt hozzá, a Judit címűt és egy 1930-34 között keletkezett töredéket. Mindkét költemény szeretetteljes, bajtársias hangnemben íródott, de vad lángolás egyikben sincs, sőt a töredékben a költő konkrétan meg is fogalmazza: „szövetség ez s nem szerelem…”. Ennek ellenére Judit imádta a költőt (és azt a kitüntetett figyelmet, amit mellette kapott) még úgy is, hogy állandó megaláztatásokban volt része: a fantasztikus Óda elkészülte után például, amit Attila egy kérészéletű szerelméhez, Marton Márta művészettörténészhez írt. A költő igen kegyetlenül Judit arcába vágta, hogy a vers nem az övé, nem szereti már, ne is reménykedjen. Az asszony mindezek ellenére tovább tűrt, és 1934-ben, amikor József Attila első ízben szakított vele, öngyilkosságot kísérelt meg. Ekkor még sikerült visszaszereznie a bűntudatos poétát, de 1936-ban végleg elváltak útjaik.

Szántó Judit talán valóban kemény és önző nő volt, ám nyugodtan kijelenthetjük:

nélküle József Attilát sem életében, sem halálában nem övezte volna akkora megbecsülés, mint a segítségével.

A szakítás után sem vesztette szem elől a költőt, állandó levelezésben állt a nővéreivel (tőlük értesült Attila haláláról is, így ő volt az első, aki a tragédia hírére Balatonszárszóra érkezett), tevékenységével nagyban hozzájárult, hogy József Attila 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapjon, és határozott célja volt, hogy megvédje és gondozza a költő emlékét. Naplóját és visszaemlékezéseit (a könyv legutóbb 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulójára jelent meg a Noran kiadónál) is ebben a szellemben kezdte írni, de a háborús évek, a sok nélkülözés hatására a vállalkozás nem járt sikerrel.

Egyvalamit azonban senki, még a fanyalgó utókor sem vehet el Szántó Judittól: ő volt az egyetlen, akit a legikonikusabb magyar költő valaha a feleségének nevezett. Bő öt évig éltek együtt, és ez a kevés idő sem volt felhőtlen, mégis József Attila életének talán legbékésebb esztendeiről van szó. A maga démonaival is állandóan küzdő Juditnak valószínűleg esélye sem lehetett megmenteni a pszichésen súlyosan terhelt költőt – de ő volt az egyetlen, aki ezt valóban megpróbálta. 

Kalapos Éva Veronika

A képen Szántó Judit és József Attila látható 1935-ben (Forrás: cultura.hu)