–

Olimpia és becsület

2017 van. Az év, amelyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (egész pontosan szeptember 13-án) Limában kihirdeti, melyik város ad majd otthont a 2024-es Nyári Játékoknak, azaz az olimpiának és a paralimpiának. Három város van még versenyben: Párizs, Los Angeles és Budapest. 2015-ben kezdődött el a pályázati folyamat: Róma és Hamburg visszalépett. A pályázat három részből áll, az első két körön már túl vagyunk, februárban kell leadniuk a városoknak a harmadik anyagot, majd nyáron a NOB helyszíni szemlét tart, ősszel pedig megszületik a döntés.

Mi pedig nyerhetünk. Hogy erre mennyi valós esély van, arról fogalmam sincs. Az az ország rendezheti meg, amelyik meg tudja győzni a 95 tagot, hogy rá szavazzon. Hogy ehhez ki, milyen módszereket alkalmaz, az változó. Szóval tényleg nehéz megmondani az esélyeinket, de bármi megtörténhet, még az is, hogy egyszer csak abban a helyzetben találjuk magunkat: meg kell rendeznünk a világ legnagyobb sporteseményét.

Olykor Magyarországról beszélek, pedig Budapest pályázik, de ez csak formalitás. Az Agenda 2020-nak, azaz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság iránymutatásainak értelmében, már nemcsak egy városnak kell hordania az olimpia minden terhét, hanem egy régió is pályázhat rá. Így tehát a budapesti pályázatban vannak vidéki helyszínek is.

Én nem vagyok olimpiaellenes, hogyan is lehetnék? Olyan mély érzelmi kötődésem van ehhez az eseményhez, ami sok mindent elhomályosít. Ezért is csatlakoztam 2005-ben a Budapesti Olimpiai Mozgalomhoz. Nagyon akartam hinni benne, nagyon akartam hinni annak a sok tiszteletreméltó, hiteles embernek, akik azt állították, hogy ez valami igazán jó dolog lehet.

Aztán rájöttem, hogy az olimpia eszméjénél és varázsánál, a demokrácia eszméje és a becsület értéke sokkal fontosabb számomra.

Szóval nem vagyok olimpiaellenes, a szívem mindig vágyni fog arra, hogy egy magyar olimpia részese lehessek. A korrupció, hazugság, társadalmi egyenlőtlenség és önkényuralmi hatalomgyakorlás ellen viszont minden porcikám tiltakozik.

Honnan tudnám én, egyszeri bölcsész (és kétszeres paralimpiai bajnok) eldönteni, hogy gazdaságilag megéri-e olimpiát rendezni? Az egyik, számomra hiteles szakember ezt állítja, a másik pedig amazt. Az egyik a táblázat egyik oszlopára mutogat (lelkesen), a másik egy másik oszlopra (rémülten). Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezek az emberek leülnének egy asztalhoz, és vitáznának egyet kulturáltan, ami alapján – laikusként – én is el tudnám dönteni, hogy ez nekem megéri-e... vagy sem?

Több millió olimpikon városa

Egy valamit biztosan tudok, hogy egy ekkora esemény megrendezése több millió ember életét és hétköznapjait érinti. Nemcsak akkor, amikor a költségvetés tervezésekor nem az egyik, hanem másik rubrikába kerülnek a milliárdok, hanem akkor is, amikor nem tudnak kilépni a házukból, mert fel van túrva az egész utca, nem jutnak el a munkahelyükre, mert le vannak zárva a tömegközlekedési útvonalak... vagy akkor, amikor órákat állnak a dugóban az építkezések miatt. Nem hetekig vagy hónapokig. Évekig. Ezek csak apró, talán a legközvetlenebb hatásai egy ilyen megaprojektnek, a számtalan közvetettről nem is beszélve.

Ha akarjuk, miközben tisztában vagyunk ennek minden nehézségével, a hétköznapokra gyakorolt hatásával, a kockázataival, akkor csináljuk, rendezzünk olimpiát, de erről ne egy szűk, kiválasztott elit döntsön, akiknek személyes érdekük fűződik hozzá, hanem azok az emberek, akik egymásra fogják pakolni a téglákat, akiknek éveken keresztül át kell szervezni a mindennapjaikat, hogy élni tudjanak egy nehezen élhető városban.

Ha olimpiát rendezünk, akkor itthon egyik pillanatról a másikra több millió ember válik olimpikonná, akiknek vért kell izzadni a hétköznapokban egy olyan célért, ami vagy fényes sikert hoz, vagy fájó kudarcot. Ahol az edző megmondja a feladatot, de aki lecsalja a penzumot, az nagyon nagyot fog bukni a végén.

Úgy pedig nem lehet elérni az eredményt, ha nem bíznak a felek egymásban. Ahol az emberek nem tudják, vagy érzik minden egyes nap, hogy az elviselt kellemetlenség, az elköltött forint egyszer valóban és átláthatóan az ő javukat fogja szolgálni.

Még nem ilyen hely...

A sportban meg lehet nézni a világranglistát, és az alapján kalkulálni a várható eredményt. A gazdaságban különböző irányszámok és mutatók vannak, de azt hiszem, Magyarország jelenleg kevés „világranglistán” áll jól, különösen az ellenfeleket ismerve. Persze a szabályok (Agenda 2020) kedveznek nekünk, de ha nincs meg a felkészüléshez szükséges infrastruktúra, akkor bizony erős hátrányból indulunk. És a győzelem vagy a bukás generációk sorsát fogja meghatározni, amiért felelősséggel tartozunk mindannyian. Az olimpiai projekt nem 2024-ig tart, mert utána több évtizeden keresztül érződik a hatása.

Ha úgy rendezünk olimpiát, hogy nem transzparens, mindenki számára elérhető, ellenőrizhető és számon kérhető minden egyes döntés, mindegy egyes forint, elköltött EU-s támogatás, akkor ez nem más, mint egy újabb gigantikus lopási projekt.

Ennek pedig nem kellene így lennie, hiszen lehetne ez egy sikertörténet, amikor tényleg fejlődik, gyarapszik tőle az ország, a főváros, a különböző régiók és a társadalom. De ennek a fejlődésnek már most látni kellene a jeleit, amire érdemes alapozni egy ekkora beruházást.

Én pedig 2017 elején nem látok mást, mint hazug vezetőket, csalást és lopást a legkisebb üzlettől a legnagyobbig, valamint az ebből fakadó teljes bizalmatlanságot: a társadalomban pedig tájékozatlanságot, frusztrációt, egyre növekvő szakadékot a nyomor és a jólét között, egyre kevesebb nyitottságot, elfogadást és közösségben való gondolkodást.

Az olimpia egy hatalmas csapatmunka, de ehhez alapjaiban kellene megváltoztatni a hétköznapi gondolkodást, amiben az emberek nem létbizonytalanságban, egzisztenciális kiszámíthatatlanságban élnek, amelyben a gondolataik nem tudnak tovább terjedni az egyéni érdekeknél.

Szóval én nem vagyok olimpiaellenes, és őszintén drukkolok, hogy Magyarország egyszer egy olyan hely legyen, ami otthont tud adni a sport legnagyobb ünnepének: készen áll nyitottan, magas színvonalú rendezéssel, létesítményekkel, infrastruktúrával kiszolgálni a résztvevőket, majd pedig ebből előnyt kovácsolni több generáció számára.

Úgy érzem, Magyarország jelenleg nem ilyen hely és az olimpia megrendezése nem gyógyír lenne, hanem újabb sérülés a több sebből vérző nemzeten.

Jó lenne, ha a véleményünket, nem részinformációkkal, szemet elvakító kommunikációval próbálnák meg manipulálni, hanem értelmes, nyilvános vitákkal, amelyekben a különböző területek szakértői ütköztetik az álláspontjaikat, majd ezután tájékozott, jól informált emberek szavazhatnának a jövőjükről!

Nekem ez az álmom, nem a 2024-es olimpia.

Pásztory Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Rocksweeper