{* *}

Keresés

A keresett kifejezés: "nádudvari péter"

Összesen: 170 db találat

„Legyen a romák közül is valaki, aki ilyen hosszúkat fut!” – A „kenyai kobra”, alias Orsós Feri útja Szászvárról Spártáig

WMN Life – 2021. július 31. – NP

Orsós Feri azért kezdett gyerekkorában sportolni, hogy meg tudja védeni magát. Első versenyén futócipője sem volt. Ma már igazi példakép: ultrafutó, a maratoni táv többszörösét is lefutja. A sporttársak közt pedig nem számít a származása, befogadták, igaz barátokra lelt.

„Imádtam, mint egy istent” – 105 éve született Marcel Cerdan bokszvilágbajnok, Édith Piaf nagy szerelme

Kult – 2021. július 22. – NP

„Ma este Marcel Cerdan emlékére énekelek. Csak neki”. Édith Piaf tragikus szerelmének története:

Zseni, életművész, feltaláló és olykor összevissza hadováló provokátor: ötvenéves a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk

WMN Life – 2021. június 28. – NP

Szokás mondani, hogy a zsenialitást csak egy hajszál választja el az őrültségől. Nos, Elon Musk esetében ez a megállapítás igaznak is tűnik… Kész regény az élete. Ismerjétek meg a történetet, amely Dél-Afrikában kezdődött, és egy olyan gyermekkorral, amely rendszeres bántalmazással járt számára:

„Nem félek a haláltól. Az élettől félek” – Ma van a kábítószer-ellenes világnap

WMN Ügy – 2021. június 26. – NP

Milyen hatással volt a járvány a drogfogyasztásra? Hogyan segíthetjük függő szerettünk leszokását? Nádudvari Péter szakértők gondolatait gyűjtötte össze:

Titkok a leghíresebb dalok mögött: Paul McCartney 79 éves!

Kult – 2021. június 18. – NP

Megálmodott dallam, fellázadó nagyzenekar, kakaskodás és szívügyek: a születésnap alkalmából íme, négy világhírű dal kulisszatitkai:

„Ezt a veszteséget soha, de soha nem lehet feldolgozni” – A fia emlékére futja a maratonokat az apa

WMN Life – 2021. június 6. – NP

Az apa, akkor még 130 kilósan, a sérült fiáért kezdett el futni. Egy újabb, váratlan tragédia miatt most már a fiú emlékére rója a kilométereket: immár maratonistaként. Felkavaró, szívbe markoló történet az övék:

„Balázs az, akit látnak benne” – Élet egy autizmus spektrumzavarral élő gyermekkel

WMN Life – 2021. május 20. – NP

Ismerjétek meg Keresztesi Balázst, a 13 éves, autista spektrumzavarral diagnosztizált fiút és családját, akik egészen elképesztő erővel és rugalmassággal alkalmazkodtak emberpróbáló helyzetükhöz.

„Semmi sem moshatja le ezt a gyalázatot, örökre átkozottak leszünk” – 126 éve született Wilm Hosenfeld, „a zongorista” megmentője

Kult – 2021. május 2. – WMN

Ő volt az a tiszt, aki megkérte „A zongorista” című film főszereplőjét, a bujkáló zenészt, hogy játsszon neki. Aztán segítette, hogy életben maradhasson. Őt viszont nem tudták megmenteni a háború után…

Eszeveszett küzdelem a ritka genetikai betegséggel született Bíborkáért és sorstársaiért

WMN Ügy – 2021. április 22. – WMN

Bíborka még nincs egyéves, és nagyon beteg. Vendégszerzőnk a szülőkkel beszélgetett. „A reménybeli gyógyuláson kívül cél a figyelemfelhívás az ilyen jellegű ritka genetikai betegségekre: minél többet foglalkozunk velük, annál nagyobb az esélye, hogy a jövőben kezelhetővé vagy akár gyógyíthatóvá válnak. Cél továbbá a hasonló cipőben járó szülők lelki-érzelmi támogatása” – mondják.

A világ legszabadabb emberének érzi magát, amikor gitárt vesz a kezébe – Egy értelmileg akadályozott fiatalember története

WMN Life – 2021. április 17. – WMN

Farkas Gergő (23) az életét többféle (értelmi, beszéd- és mozgásbéli) akadályozottsággal éli, ám a tehetsége előtt nincsenek korlátok: úgy tépi a húrokat a gitáron, mint aki erre született. Egy csodálatos fiatalemberről mesél Gergő egykori tanára:

< 11 12 13 14 15 16 17 <