–

Az évek telnek, de valami örök: a generációról generációra öröklődő lefelé pofázás, kioktatás és kritizálás. Most épp mi, a nyolcvanas-kilencvenes években született Y generáció vagyunk terítéken, de nyugi, Z-sek, nemsokára ti jöttök!

Az embernek huszonéves korától nincs nagyon más célja, minthogy munkahelyre leljen. Na, és a jövőképen kívül még mijük nincs az Y-osoknak? Munkájuk. Persze, könnyen beszélek 27 évesen a WMN-irodából... de nem voltam ám én sem mindig ilyen szerencsés! Sőt. A WMN előtt egy éven belül kétszer is váltottam munkahelyet – nem számolva a kismilliónyi állásinterjúval, pályáztatással, netwörkingeléssel és szabadúszással töltött szabadidőt.

Mégis hajtott előre valami kiábrándult düh: ha már úgy döntöttem, hogy itt maradok Magyarországon, nem költöztem külföldre, mint minden „rendes sorstársam", akkor itthon, a saját hazámban keressem meg a boldogulásom. És a boldogságom. 

Szerencsére a mi korosztályunk szervezete meglehetősen szívós és ellenálló, és hozzá ott van még az úgynevezett Y generációs cinizmus, amely, ha úgy tetszik, segít a túlélésben. És ami – minden történés ellenére – konzerválja a humorérzékünket. Ezért úgy döntöttem, leírom így év elején, hogy mit gondolok akkor, amikor rendszerszintűen baszogatják a generációmat. Ez talán segít megérteni a mai huszonéveseket, korai harmincasokat.

Először is tisztázzunk néhány dolgot az Y-nosokkal kapcsolatban, kedves társadalomkutatók, bébi búmerek, nők, asszonyok, férfiak, fiúk, gyerekek.

Nincs kapunyitási pánikunk, csak a hülye emberekből van elegünk. 

Bár viccesek ezek a hírek, de amúgy nem érdekel, hogy:

Mészáros Lőrinc eszik-e kovászos uborkát a pörkölt mellé,

Vona Gábor meleg-e,

vízszintes bobpályát építettek az Alföldön,

hová tűnt Kövér László bajusza...

vagy hogy az '56-os, '48-as, szilveszteri, szentistvánünnepi, valentin- és szentpatrik-napi beszédében ki mit üzent a népköztársaságnak.  

Mindezek helyett az érdekel, 

hogy az ipari forradalom óta mi vagyunk az első olyan generáció, amelyik nem számíthat jobb életkörülményekre, mint az előző,

hogy a nálunk egy generációval idősebbek hajlamosak semmirekellőnek tartani minket, de közben nem akarják átadni nekünk az igazi felelősséget, a valódi visszajelzést és a hasznosítható tapasztalatokat, mégis a mi nyugdíjjárulékunk fogja eltartani őket – szóval közös érdekünk lenne, hogy beilleszkedjünk a társadalomba... legalább az ő kedvükért,

hogy a munkahelyeken a tisztességes fizetett próbaidőt felváltotta a fizetetlen „szakmai gyakorlat" – és ilyenek a szépen csomagolt marketingüzenetek: „Ez az a hely, ahol határ a csillagos ég” (kösznem),

hogy sokszor teljesen megvezethetőnek és idiótának néznek minket, 

hogy valódi munka és pozíciók helyett, csak a hunglish és a full alibizés megy – kontrollexecutiveok és recrutingmanagerek, szevasztok! Ott tali a mítingrumba’ !

hogy a szakmai etika csak imidzs, minden pozícióba mennek a tesók, akik helyett majd az alatta lévők dolgoznak, ugye, #bro’s before hoes, #szia, uram!

hogy miközben itthon nemzetközi színvonalú hazai művészek szívnak, egy haverral bindzsiztek össze valamit paintben, mert kommunikációra nem költünk, hülyegyerek!

(különben meg, amíg van dáridó, havasiszimfonik és rockopera lóháton, mit pattogsz,)

hogy azt mondják rólunk, nem lehet megvenni minket kilóra irodai csocsóasztallal és színes kanapéval, miközben meg se próbálják (irónia*),

hogy huszonéves nőként ritkán remélhetsz bejelentett állást, mert szülőképes korba léptél,

hogy az általános karrierlehetőségei egy nőnek nagyjából a CSOK-ra szűkülnek: öt éven belül egy házasság, három gyerek, húszmillió forint és egy kertesház  #CASHMONEY #ÉLETCÉL,

via: GIPHY

hogy évente legalább egy barátom külföldre menekül költözik dolgozni, úgyhogy baromi lapos a hangulat itthon,

olyan hülyeségekkel traktálnak, hogy közönyösek vagyunk, cinikusak, a telefonunkatnyomkodjuk és nem költözünk el otthonról (DE HOVÁ?),

hogyha sikerül véletlenül pályára állnod, akkor hirtelen minden nagyon multitaszking, brief, és engédzsment lesz, és egy év elteltével húsz évet öregedsz, mert mindenki helyett te dolgoztál,

merthogy továbbra is ez az érvényben lévő alapszabály: a jó alkalmazott nem dolgozik, ül, marad, mosolyog és helyezkedik, mert akkor fog virágozni a köztársaság. 

És ha mindezekkel megvagy, akkor engedd el a fantáziád, és légy kreatív! Úgy, hogy a legnagyobb szólásszabadságuk ma kábé a stand-uposoknak van...

All in all, minden kedves kutató és szülő, valamint kutatószülő megnyugodhat, nem velünk van a baj.

Nem azért ülnek sokan otthon, mert lusták vagy tehetségtelenek, hanem, mert nem akarnak ennek a rendszernek a részesei lenni. Ezért van annyi startup, ezért álmodoznak annyian, és ezért van az, hogy a cirka egymilliárd dolláros hozamot termelő európai startupok többségét 35 év alattiak termelték ki. (Csak, hogy a legsikeresebbet említsem globális szinten: Mark Zuckerberg is ide tartozik.)

Szóval, ha nem is a megszokott úton, de ne aggódjatok értünk, kitapossuk a magunk útját, és igenis hasznos részei leszünk/vagyunk a társadalomnak. Úgyhogy mindenkinyugodjonleapicsába, időben be fog nőni ennek a generációnak is a feje lágya.

Szőcs Lilla 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ImYanis