A jelenség azért kapta a Dél-Afrikai Köztársaság első színes bőrű elnökéről a nevét, mert az első ilyen kollektív eszmélés az ő halála kapcsán történt. Ugyanis Nelson Mandelát a nyolcvanas években politikai okokból börtönbe zárták, és emberek tömegei abban a hitben éltek, hogy a volt elnököt a zárkájában érte a vég. Sőt, egyesek arról is meg voltak győződve, hogy látták a temetését a tévében. Így aztán igencsak meglepődtek, amikor 2013-ban jött a szomorú hír, hogy Mandela 95 éves korában elhunyt.

Hogy erre mi a magyarázat, nem tudni, de több – tudományos bizonyítékot mellőző – teória kering a válaszról. Vannak, akik a párhuzamos dimenziók létezésének bizonyítékaként könyvelik el a jelenséget, mások hibáknak tartják őket a mátrixban. De az időutazás is a népszerű magyarázatok között található, ugyanis úgy gondolják, hogy az időbeni ugrálás következményei ezek a kollektív félreemlékezések.

Tudományos válasz egyelőre nincs a rejtélyekre, mindenesetre nagyon érdekes, mivel nem csak egyszer történt meg, hogy mindenki rosszul emlékezett egy bizonyos dologra. A többi történet poénját nem lövöm le, inkább teszteld a memóriádat! Téged is csapdába csalt a Mandela-effektus?