Egy szemmel láthatóan hatalmas összegben mernék fogadni, hogy aki játszott már minden idők legsikeresebb szójátékával, annak elhagyta a száját a címben szereplő, nem titkolt mély felháborodást tükröző mondat. Amire persze rögtön jön annak a heves bizonygatása, hogy márpedig igenis létező kifejezés a kecskelődik, és csak a súlyosan aluliskolázottak nem használják arra a hétköznapi esetre, amikor egy kecske nézelődik. Ugye.

Ádáz küzdelem egy-egy parti Scrabble, amikor a sistergő agytekervények szókincsei menthetetlenül egymásnak feszülnek. Hogy aztán diadalittasan zsebeljük be azt a hatvan pontot, amit egy ragocska odabiggyesztésével szereztünk. Naná!

Persze mindenkinek van titkos fegyvere, ebből pedig legendás bonyodalmak bontakoznak ki. A nagyszülő előkotorja tudása hátsó polcairól a népies kifejezéseket, anyuka/apuka bedobja a szakzsargont, míg a kamasz mobilja villódzó képernyőjére mutogatva magyarázza, hogy a kioffol szót ma már mindenki használja. Végül, jó esetben, a szabályzat és a Google segítségével béke lesz. Közben persze halálra röhögjük, sértegetjük és jól érezzük magunkat.

A hiánypótló alapdarab

Egyszerű és nagyszerű – mondhatnánk, azonban a kitalálójának, Alfred Butts építészmérnöknek biztosan benne volt jó pár munkaórája, mire tökéletesítette ezt a hiánypótló játékot az 1930-as évek elején. A szabadalmaztatása után rögtön hatalmas siker lett, szépen lassan meghódította a világot, és a mai napig az egyik legkeresettebb társas. Számos nyelven megjelent már, kifejlesztették a gyerekeknek szóló verziót, sőt van Braille-írásos játék is a gyengén látók és a vakok számára.

A siker titka szerintem pedig az, hogy végre alkottak egy szójátékot, amit csoportosan lehet játszani. Mert gondoljunk csak bele: a keresztrejtvény és a szókereső igen népszerű, ám egyszemélyes játékok. Persze gyorsasági versenyt lehet belőlük csinálni, de az mégsem ugyanaz az élmény, amit a Scrabble ad. Itt ugyanis közvetlen hatással vagyunk a másik játékára, lehetőségeire. Valódi közösségi élmény megtölteni a zöld ürességet a kis vajszínű betűzsetonokkal, miközben megpróbáljuk a saját betűinkből kihozni a legtöbbet.

Alfred Butts és a Scrabble - Forrás: Getty Images/Yvonne Hemsey

Intenzív agytorna

Mint minden – nem kizárólag a szerencsén múló – társasjáték, a Scrabble is jótékony és fejlesztő hatással van az agyunkra. Azonban teljesen más területét mozgatja meg, mint a logikai és stratégiai játékok.
Kicsiknek és nagyoknak is hasznos időtöltés, mert míg a fiatalabbak szókincsét fejleszti, hogy tanulhatnak az idősebbektől, addig a felnőtteknek segít frissen tartani és megőrizni azt a szókincset, amit az évek során összeszedtek. Hiszen ki tudja, épp melyik, három éve fél szemmel elolvasott és megragadt szócska nyeri meg majd az illetőnek a játékot. Itt egy érdekességet még bedobnék: a mai napig nem tudjuk, mekkora a legmagasabb elérhető pontszám a Scrabble-ben.

A folytatás

A Scrabble egyértelművé tette a játékfejlesztők számára, hogy az emberek nemcsak a logikai és a stratégiai képességüket szeretik megméretni, hanem a szókincsüket is. Így nagyon sok olyan játékot fejlesztettek, ami tudásunk ezen felét hivatott megdolgoztatni kicsit. Ha pedig te is ezeket a feladatokat szereted inkább, és a Scrabble-n kívül mást is kipróbálnál, olvass tovább nyugodtan, ugyanis négy olyan játékot ajánlok nektek, ami szintén a szókincseteket veszi igénybe.

1. Tabu

Ez a játék nem egy mai darab, sokak kedvence – az enyém is –, és egy ilyen listáról nem hagyható le. Annak, aki esetleg nem ismerné: a játék lényege, hogy egy szót, kifejezést, cselekvést kell körülírnod úgy, hogy a kártyán szereplő kifejezéseket nem használhatod, a másiknak pedig ki kell találnia. Könnyűnek tűnik? Pedig igen izzasztó tud lenni!

Você sabia que a Entre Dados e Meeples também aluga jogos de tabuleiro e cartas? E a especialidade da EDM são jogos de mesa antigos. E aí está um super exemplo: TABU! Nós estamos até 20 de março com uma super promoção: alugue o jogo que quiser por 2 dias pagando apenas 10% de seu valor de compra! Super legal, não? Entre em contato! #aluguel #boardgamer #boardgames #jogosdemesa #jogos #tabu #board #games #geek

2. Tick Tack Bumm

Ez a szintén egyszerű, de nagyszerű játék főszereplő volt nálunk idén karácsonykor. Könnyed, mégis pörgős és mókás játék, aminek lényege, hogy a húzott kártyán lévő szótagnak szerepelnie kell az általad mondott szó elején, végén vagy közepén. A helyet egy speckó dobókocka dönti el. Ám gyorsnak kell lenni, mert amíg nem jutott eszedbe megfelelő szó, addig nálad ketyeg a bomba – ami ha pont nálad robban, vesztetted a kört.

3. Story Cubes

Ez a kockajáték bárhol, bármikor elővehető, és a kockákon kirajzolódó képekből mókás történetek kerekedhetnek. Erről az asszociációs játékról Lilla már bővebben mesélt karácsonyi társasajánlójában, amelyben a Story Cubeson kívül sok más, remek játékot is találhattok.

4. Fedőnevek

Ez a legbonyolultabb mind közül, ám igazi partijáték, ami minden bizonnyal összehozza a bandát. A játék menete szerint két csoportra kell oszlanotok, majd mindkettőnek lesz egy-egy vezetője. Az előttetek heverő szókártyák a fedőnevek, a feladatotok pedig, hogy kitaláljátok, mely fedőnevek tartoznak a ti kémhálózatotokhoz. Ebben a csapatvezető lesz segítségetekre, aki tudja, kik a ti embereitek. Feladata, hogy olyan kifejezést mondjon kereső kollégáinak, ami minél több fedőnévre asszociál. A játék végén az a csapat nyer, amelynek tagjai előbb göngyölítették fel a saját hálózatukat.

Jó agytornát mindenkinek!

Dián Dóri 

A kiemelt kép eredetije: Getty Images/Horst P. Horst/Condé Nast