Személy szerint ősellenségként tekintek az autocorrectre

Tudod, arra a programra a telefonodban, ami folyton segíteni próbál, hogy gyorsabban írhasd le az üzeneted, ezért javasol egy szót, mert már sejti, hogy mit is szeretnél. Így, ha épp bevásárlás közben írnál, hogy „tele van a kezem, nem tudok írni”, abból könnyen lesz az, hogy „tele van a tököm, nem tudok írni”. Most épp sütőtököt sütünk az irodában, Anna meg is írta nekem, hogy „most épp beteszem a tököt sülni”, amiből az lett, hogy „beteszem a tököt szülni”. A penészes sajtból is lett már péniszes sajt, de mindennemű hasonlóság nélkül is javított már át szavakat valami totál másra.

Garmadányi történetem van arról, hányszor küldtem el irgalmatlan nagy hülyeségeket Messengeren emiatt, és hányszor kiabáltam a telefonommal, hogy még csak nem is hasonlít a szóra, amire átjavítottad, haver!!!

De ez még mindig nem annyira kínos, mint ami Dominika barátnőmmel esett meg, aki egy időben egyszerre két sráccal is randizott, és véletlenül a másiknak köszönte meg a szép estét, amit együtt töltöttek. Sebaj, felállt belőle.

A következő tizenöt történet szerintem a mieinknél is kínosabb, de aki tudja überelni, az nyugodtan küldje el kommentben a sajátját!

1.

Anyám véletlenül nekem küldte el az apámnak szánt sms-t, amiben megköszönte a tegnap estét. Idézem: „Remélem, nem érzed úgy, hogy használtak és kihasználtak”.

2.

Az egyik haverom kapott egy random „Szeretlek” sms-t az anyjától. Egészen addig úgy gondolta, hogy ez tök aranyos, amíg nem kapott még egy sms-t tőle, amiben ez volt: „Upszi, bocsi, nem neked akartam küldeni”.

via GIPHY

3.

Anyám egyszer az egyik szülőnél érdeklődött, hogy melyik gyereke allergiás a mogyoróra. Az autocorrect átjavította a mogyorót péniszre, így a következő üzenetet küldte el: „A gyerekeid közül melyik allergiás a péniszre?”

4.

Egyszer gondoltam, hogy írok a feleségemnek egy szexi üzenetet, hogy „Helló, szia, mi van rajtad?”. Mire visszaírt a haverom, hogy „Kurvára semmi közöd hozzá”.

5.

Apám azt írta anyámnak, hogy „Szeretlek!”, majd elküldte mindenkinek a híváslistáján, beleértve a munkásokat is, akik a házunkon dolgoztak.

6.

Egyszer egy haveromnak írtam, hogy „Remélem, megszabadultál a bajszodtól”…  és helyette egy kolléganőmnek küldtem el.

via GIPHY

7.

Egyszer kaptam egy sms-t egy összeadásról, amiben csak ennyi állt: 2,36+2,92

Kiszámoltam, és visszaírtam az illetőnek a helyes eredményt: 5,28. Kiderült, hogy magának akarta küldeni emlékeztetőként, csak véletlenül egy random számra küldte.

8.

Poénból küldtem anyámnak egy vigyorgó kakifejes emojit. Mire ő azt hitte, az egy mosolygó csokifagyi és visszaírt: „Mmmm, finom”.

9.

Füvet akartam venni, és végig rossz számra írtam. A negyedik alkalommal végül visszaírt az illető: „Rossz szám, de ha még is összejön, tudod, hol találsz”.

10.

A minap véletlenül egy közös családi csetcsoportban közöltem a feleségemmel: „Úgy várom, hogy hozzábújhassak a fenekedhez”. 

11.

Egyszer kiszöktem este otthonról, és írtam a haveromnak, hogy vegyen majd fel a sarkon… Kár, hogy véletlenül anyámnak küldtem el az üzenetet.

12.

A gyermekem tanára a barátai helyett véletlenül a szülői munkaközösségnek küldte el a következő üzenetet: „Gyűlölöm a munkám”.

via GIPHY

13.

A nagyim azt hitte, a LOL annak a rövidítése, hogy „Lots of Love” (magyarul „Sok szeretettel/szeretettel” – holott valójában azt jelenti: „laughing out loud”, vagyis „nagyon nevetek” – a szerk.).

Szóval egyszer írt egy üzenetet a nagyi: „már úton a temetésre LOL!”

14.

Írtam anyámnak, hogy hozzon giganagy tamponokat, csokit és görcsoldót a mensis fájdalmaimra. Valójában a főnökömnek küldtem el, és másnap minden ott volt az irodában az asztalomon.

15.

Egyszer azt akartam írni egy srácnak, akivel épphogy elkezdtünk randizgatni, hogy egész nap csirkéket marinálok, de az autocorrect kijavította és véletlenül ezt írtam: „Egész nap csirkékkel maszturbálok”.

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images