Nem tagadom, vannak előnyei a páros utazásnak, de azért az sem annyira szörnyű, amikor a nyaralás tervezésénél kizárólag a saját vágyaidat kell figyelembe venned. Egy teljes nap ruhavásárlásra Londonban? Simán, nincs ki ciccegjen a bevásárlókocsi után cammogva, nem kell senkivel kompromisszumot kötni, hogy „jó, ha most kibírod, este nézhetünk sznúkert a kocsmában.” Elég egy főre csomagolni, nem kell még amiatt is aggódni, hogy a kedves elfelejt-e vajon alsóneműt pakolni, és érvényes-e még az útlevele.

Persze, tudom, létezik olyan férfi, aki képes például egyedül becsekkolni egy repülőre, pont azok a dolgok érdeklik, amik minket, vagy nem bánja, ha akár egy utazáson belül külön programokat szervezünk, és megérti, ha néha egyedül, esetleg barátnőkkel akarunk nyaralni, nem vele. Létezik ilyen is. A telefonszámát, mondjuk, én pont nem találom, szóval addig is kiélvezem a facér nyaramat.

Lelkiállapot szerint csoportosítottam az én kedvenc desztinációimat idénre. (Inkább nem kérdezek meg egy pszichológust, mit árul el rólam, hogy én minden csomagból választottam a következő két hónapomra…)

„Ide nekem a kalandot!” – Berlin, Amszterdam, London

Berlin - Forrás: Unsplash/Stefan Widua

Az Igazából szerelem című filmben van egy jelenet, amikor az egyik szereplő Amerikába ruha helyett egy táskányi kondommal utazik, és végül valóban megtalálja számítását. A való élet nyilván nem ilyen extrém, de tény, ismerkedni sokszor egyszerűbb külföldön, mert nyitottabbak vagyunk, és nem kell attól félni, hogy véletlenül lebukunk alkalmi randi közben a főnök vagy egy nagynéni előtt.

Ha kalandoznál, olyan városokat nézz, ahol dübörög az éjszakai élet, már nem téma, ha nőként ily módon is élveznéd az életet, és van egy halom izgalmas hely, és érdekes emberek, akikkel könnyű ismerkedni: például Berlin, Amszterdam, London.

Csinálj programokat, menj el túrákra, kiállításokra, koncertekre, eseményekre, kávézókba, vagy ülj be egyedül egy koktélra egy bárba, és a telefonod helyett koncentrálj a szemkontaktusra.

„Kell egy kis önbizalomtuning” – Rio, Tel-Aviv, Olaszország

Tel Aviv - Forrás: Unsplash/Adam Jang

Ha épp egyedül éled életed, az szuper alkalmat jelent arra, hogy jobban megismerd önmagad, és dolgozz, amin kell. Például jó, ha még a nagy Ő előtt pakolsz magadra egy kis önbizalmat, és elhiszed, hogy szuperjó parti vagy, kívánatos, dögös és érdekes, amire lám-lám, megint csak tökéletes egy „szólóút”, mert szabadságot és függetlenséget ad, ami jó hatással lesz az önbecsülésedre.

Ha pedig igazi önbizalomtuningra vágysz, akkor olyan szexi, szabad városba kell menned, mint Rio de Janeiro, Tel-Aviv vagy egy olasz város, ahol a helyiek nem félnek majd kezdeményezni. Ezeken a helyeken könnyű ismerkedni, mind barátilag, mind randik tekintetében, mert nyitottak és elfogadók az emberek. Tel-Avivba van közvetlen járat, Rio felé pedig Londonon keresztül visz az út.

„Egyedül akarok lenni” – Stockholm, Koppenhága, Norvégia

Norvégia, Løvstakken - Forrás: Unsplash/Sharon Christina Rørvik

Időnként az ember nem azért facér, mert nem talál párra, hanem azért, mert pont erre vágyik, kicsit egyedül lenni. Ilyenkor baromi idegesítő, ha percenként odajön valaki kokettálni, és ha az ömlik a csapból is, hogyan kell(ene) bepasizni. Ha te is azt akarod, hogy békén hagyjanak nyaralás közben, Észak-Európába kell menned, mert ott már az is túl intim dolognak számít, ha melléd ülnek a buszon. Szóval, ha órákig olvasgatnál egy padon vagy egy kávézóban, akkor sem fog senki piszkálni. Ráadásul tiszta a levegő, csodás a természet, és ha eléggé északra mész, még éjjel is világos van.

„Utálok egyedül utazni” – rokonlátogatás, barátnős kiruccanás

Légy őszinte: még mindig a tíz évvel ezelőtti élményeken kuncogtok a barátnőkkel? Ha igen, akkor itt az ideje egy jó kis barátnős utazásnak! Ha nem, akkor is, mert a barátokkal nem lehet elég időt tölteni. Lássuk be, amikor vége a szólóban töltött éveknek, a barátnőkkel és családtagokkal megélt idő igencsak megcsappan, szóval minél több élményt szerezzetek, amíg még tengernyi a szabadidőtök. Például szervezhetsz egy partit, ahol megbeszélitek, kinek melyik helyszín a legnagyobb álom, képeket nézegettek, kikeresitek, hova mennyibe kerülne a repülő és a szállás, aztán foglaltok. A spontán döntésekből indulnak a legjobb kalandok.

A családlátogatás is jó ötlet, például felkutatni azokat az erdélyi vagy messzire költözött rokonokat, akikről már hallottál a családi ebédekkor. Itt a remek alkalom: ki tudja, a kedves jövendőbelinek lesz-e majd kedve egy ismeretlen faluban tölteni az egyetlen szabad hetét. Ha pedig van kocsid, szervezhetsz egy pár napos autós túrát is, amerre kedved van. Ha pedig valami újat szeretnél, nem megint Horvátországot, Albánia mostanában elég menő.

A legjobb tippem egyébként az, hogy szánj magadra pár órát egy hétvégén, ülj le, és ha még nem tetted, írd össze a saját listádat. Gyűjtsd össze, mik azok a helyek, ahova mindenképp el szeretnél menni, listázz álomeseményeket, gondolhatsz fesztiválokra, divat- vagy sporteseményekre, akármire, aztán szépen kezdj el kutakodni a neten, nézd meg az árakat, szállásokat, jegyeket, egyeztess a főnököddel, és foglalj! Ha túl sokat vársz, végül sosem lesz belőle semmi! Talán meg is lepődsz majd, hogy mennyire könnyen elérhető jó pár álmod – pláne egyedül, egyetlen emberrel számolva. Milyen jó is facérnak lenni, ugye!?

(Bónuszképp: most épp a brazil álomvárosban, Rio de Janeiróban van a székhelyem, ha valakit komolyan érdekel egy riói út, írjon bátran, és segítek infókkal. Aki pedig el is jut Rióba, azt augusztus végétől boldogan meghívom egy kávéra.)

 Darányi Lea

Kiemelt kép: Unsplash/Shot by Cerqueira