Jon Bon Jovi és Dorothea Hurley

Forrás: Getty Images/Dimitrios Kambouris

John Bongiovi a gimnáziumban találkozott először Dorothea Hurley karatebajnok lánnyal. Dorothea akkor még John legjobb barátjával, Bobbyval járt, így nem lehetett köztük semmi. A később íródott Bobby’s Girl című szám (amit Dorothea inspirált) azonban arról árulkodik, hogy Bon Jovi azonnal beleszeretett a lányba. A húszas éveikben jöttek végül össze, és a kapcsolatuk azóta is töretlen. A karatebajnok lány egy időre feladta karrierjét, hogy elkísérhesse az énekest a turnéira, de később visszatért a küzdősporthoz, és ma már negyedik fokozatú fekete öves karatemester New Jersey-ben. Titokban házasodtak össze Las Vegasban, amikor a 27 éves Bon Jovi épp a pályája csúcsán állt, ő volt az amerikai lányok kedvence. A menedzsere dühöngött, amikor házasként tért vissza Vegasból, mert úgy vélte, ez árt az énekes karrierjének – hogy eltűnik majd az a női rajongótábor, amelynek majd minden tagja arról ábrándozott, hogy egyszer Mrs. Bon Jovi lesz. Persze nem így történt, és minden nehézség ellenére Bon Jovi azt mondta a házasságáról, hogy

a legjobb deal, amit valaha kötöttem”. 

Tom Hanks és Rita Wilson

Forrás: Getty Images/Frazer Harrison

Emma Thompson karaktere azt mondja a Százkarátos szerelem című vígjátékban, hogy az embernek mindenekelőtt kedvelnie kell a házastársát. Sokkal jobban kell kedvelnie, mint szeretnie, ami azt illeti, hiszen a szerelem elmúlik, és ha nincs közös téma és közös nevetés, akkor bizony nagyon unalmassá tud válni. Pontosan ezt vallja Rita Wilson is a házasságról, és lehet benne valami, hiszen 31 éve él együtt a férjével, Tom Hanksszel. A 16 éves Hanks egy tévéműsorban látta meg Wilsont pomponlányként. Odafordult a barátjához, és azt mondta, hogy az a tévébeli lány nagyon csinos. Végül 1981-ben találkoztak a Bossom Buddies című film forgatásán, majd 1985-ben közös filmet is forgattak együtt. Ekkor még csak barátok voltak, ugyanis Hanks nős volt: Samantha Lewes színésznővel élt együtt. 1987-ben vált el, és 1988. április 30-án vette feleségül Wilsont. (Tehát az ő évfordulójuk pedig pont holnap van.) 2015-ben a zenész, dalszövegíró, producer és színész Wilsonnál mellrákot diagnosztizáltak. Hanks rendkívüli odaadással állt mellette a kezelések alatt, és ezt a megpróbáltatást is túlélték. 

Hanks azt állítja, a titok mégis csak az, hogy ők a legjobb okok miatt, a legjobb érvekkel házasodtak össze. 

Goldie Hawn és Kurt Russell

Forrás: Getty Images/Barry King

Goldie Hawn 21 éves táncosnő volt, amikor először találkozott az akkor 16 éves, kezdő színész Kurt Russell-lel egy Disney-film forgatásán. Édesnek találta a fiút, de túl fiatalnak. Közel húsz évvel és Goldie részéről két, Kurt részéről pedig egy válással később találkoztak újra. 

Kurt elmondása szerint, azzal a béna szöveggel kezdte, hogy „Hú, neked de jó alakod van”. 

Goldie-nak azonban bejött a dolog, mert csak megköszönte a bókot, és a forgatás után elment a férfival vacsorázni. Órákig beszélgettek az étteremben, majd (kulcs híján) betörtek Goldie új, renoválás alatt álló házába, ahol a rendőrök találtak rájuk az üres hálószobában álmodozva. Nem lett gond, egy hotelban fejezték be az estét, és azóta is együtt vannak. Goldie a válásai után megfogadta, hogy nem házasodik újra, így nincs hivatalos papírjuk. De ha valakik, hát ők bebizonyították, hogy nincs is rá szükség, ha az ember magában elköteleződött. A pár 2017-ben kapott dupla csillagot a Hollywood Walk of Fame-en.

Kyra Sedgwick és Kevin Bacon

Forrás: Getty Images/Frazer Harrison

Kyra és Kevin tanácsa a fiatal házasoknak mindössze ennyi: „Bármit csináltok is, ne hallgassatok a celebek házassági tanácsaira! Ez a titok.” 

Pedig ha valakik adhatnak tanácsot, akkor ők. Rögösen indult a kapcsolatuk: Kevin azonnal beleszeretett ugyan Kyrába, de a színésznő eleinte beképzelt pojácának tartotta. Idővel jobban megismerte, hozzáment feleségül, és gyorsan szült is neki két gyereket. Ekkor jöttek a nehézségek, de sikerült mindent együtt átvészelniük. Hogy miért? Kyra a szex és intimitás megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Majd hozzáteszi, ők mindig pontosan tudták, egymásnak a „nagy ő”-t jelentik. Tudták, hogy ami köztük van, egy életre szól, és bármi történjék is, megoldják. Így amikor veszekszenek, az nem olyan félelmetes. 

„Nem lehetsz teljesen őszinte valakivel, ha közben ott motoszkál benned, hogy elhagyhatnak azért, amit mondasz” – nyilatkozta. 

Meryl Streep és Don Gummer

Forrás: Getty Images/Jeff Kravitz/FilmMagic

Meryl Streep nagyon óvja magánéletét, keveset beszél a hétköznapjairól, a barátairól és a családjáról. Az azonban már nyílt titok, hogy pályája kezdetén egy tragikus szerelem árnyékolta be az életét. John Cazale színésszel járt együtt, amikor a férfinál rákot diagnosztizáltak, rövidesen meghalt. A fiatal Meryl végig mellette állt. A szarvasvadászban a párral együtt dolgozó Robert De Niro nyilatkozta egyszer, hogy sosem látott olyan szívszorító dolgot, mint ahogy Meryl minden remény nélkül ápolta a szerelmét. Amikor a férfi meghalt, Meryl a bátyja barátjánál, Don Gummernél talált vigaszt. Bár tudta, hogy nincs még túl Cazale-en, és édesanyja is aggódott a gyorsaság miatt, de hat hónappal később összeházasodtak a szobrászművésszel. Mára több mint negyven éve élnek együtt, négy gyermekük van, és Gummer rendszeresen elkíséri a színésznőt a díjátadókra. 

Meryl tanácsa a hosszú házassághoz: „Jóakarat és hajlandóság a kompromisszumra – és néha az embernek bizony be kell fognia a száját.”

Sting és Trudie Styler

Forrás: Getty Images/Bruce Glikas/FilmMagic

Sting azt nyilatkozta egyszer, hogy 

A kapcsolatok nem egyszerűek, és szerintem nem is különösebben természetesek, de én és a feleségem szerencsések vagyunk, mert mi tényleg kedveljük egymást”. 

(Na már megint ez a kedvelés… a végén meggyőznek, hogy kezdjek járni a legjobb barátommal, és nem csak fogadásból.) A pár tíz év együtt járás után, 1992-ben házasodott össze, négy közös gyermekük született. Trudie azt nyilatkozta, hogy nincsenek örökké egymás zsebében, így amikor egy-egy hosszabb távollét (forgatások, fellépések) után újra találkoznak, az az újdonság erejével hat, és új energiákat mozgat meg bennük. A házaspár sosem titkolta, hogy rendkívül nyitottan állnak a szexhez is, nem félnek kísérletezni, és a hálószobai szokásaik finoman szólva eltérnek az átlagostól. Bár gyermekeiket rendre kínos helyzetbe sodorják a szexsztorik, nekik egyelőre abszolút bevált. 

Bono és Alison Hewson

Forrás: Getty Images/Francois Durand

Bono és Alison Hewson Dublinban találkoztak kamaszként. Huszonkét és huszonegy évesek voltak, amikor összeházasodtak, négy év együtt járás után. Hewson bevallotta, hogy néha azt kívánja, bárcsak átlagosabb lenne az élete, de aztán hozzáteszi, hogy nem tudja elképzelni férjét egy átlagos munkában, márpedig ő Bonót akarta. Az énekes az Ordinary Love (Átlagos szerelem) című számban emlékezett meg kapcsolatuk szépségéről, és kifejezte véleményét, miszerint több hasonló számra lenne szükség. Olyan dalok kellenének, amik nem a lángoló, őrjítő szenvedélyről szólnak, hanem arról a munkáról és egyensúlyról, ami egy hosszú, boldog kapcsolathoz szükséges. 2016 novemberében Bono átvehette a Man of the Year díjat a Glamour-gálán, és a következőképpen kezdte a beszédét: 

„Megkérdeztem a feleségem, mit mondjak, amikor átveszem ezt a díjat, mit csináljak. Ő csak újra elmondta, amit kamaszkorunk óta mindig: »Ne nézz le rám, de ne is nézz fel rám. Nézz át hozzám. Itt vagyok.«”

Oprah Winfrey és Stedman Graham

Forrás: Getty Images/Michael Kovac

1986-ban két nagyon meghatározó dolog robbant be Oprah Winfrey életébe. Az egyik az a népszerű show-műsor volt, amiről ma mind ismerjük… a másik Stedman Graham, aki azóta is hűséges társa, noha ők sem házasodtak össze. 1992-ben eljegyezték egymást, de az esküvő tolódott, tolódott… mígnem elmaradt. Oprah azt állítja, lassan rájött, hogy ő igazán nem is akar házas lenni. Egyetlenegyszer említették a házasságot, amikor Oprah megkérdezte Stedmant, mit gondol, mi lett volna, ha összeházasodnak. A férfi csak annyit mondott, hogy akkor már nem lennének együtt. 

Nem maradtunk volna együtt, mert a házasság nagyon más életformát igényel ebben a világban.” 

Ők pedig nem voltak készek erre a „konvencionális” életformára. Mi sem bizonyítja jobban, milyen jó csapatot alkotnak, mint hogy Stedman folyton ösztönzi a társát, hogy induljon az elnökválasztáson, ő majd intézi a kampányt. 

Kirk Douglas és Anne Buydens

Forrás: Getty Images/Jerod Harris

Azt hiszem, senki sem vonja kétségbe, hogy az idén 102 éves Kirk Douglas és a 100 éves Anne Buydens 65 éve tartó házassága a legtiszteletreméltóbb a listán. Nagyon régen kezdődött a történetük azzal, hogy a filmsztár meghívta vacsorázni az újságíróként dolgozó Anne-t, aki nagy meglepetésre nemet mondott. Kirk megrökönyödött, de akkor annyiban hagyta a dolgot. Együtt dolgoztak, és kapcsolatuk jó ideig plátói maradt. Egészen addig, amíg „el nem kezdtem őrá figyelni magam helyett”, írja Kirk a Kirk and Anne: Letters of Love, Laughter, and a Lifetime in Hollywood (Kirk és Anne: A szerelem, a nevetés levelei egy életen át Hollywoodban) című kötet egyik levelében. A pár 1954-ben házasodott össze, és négy évvel később Anne még a férje életét is megmentette, amikor furcsa, rossz érzése miatt nem engedte, hogy felszálljon Mike Todd magánrepülőjére, ami végül lezuhant és nem maradtak túlélők. Hosszú házasságuk nem volt felhőtlen. Legkisebb fiuk, Eric, drogtúladagolásban vesztette életét, Anne mellrákkal küszködött, Kirk depresszióval. Ezt mind túl kellett élni. Ahogy Kirk kalandjait is, olyan színésznőkkel, mint Rita Hayworth, Patricia Neal és Christina Crawford. 

„Kirk sosem próbálta elrejteni előlem az afférjait – írja Anne a könyvben –, én pedig európaiként megértettem, hogy irreális teljes hűséget várnom egy házasságban.” 

Bár mi most talán Anne félretekintésének tulajdonítjuk a házasság hosszan tartó sikerét, Kirk egyszerűen magyarázta a titkot: „Megmondtam a feleségemnek, ha elhagysz, megyek veled.” 

Csernik Gréta

Kiemelt kép: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic 

Források: ITTITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT