-

A „vörösborra sót” trükkre speciel elég sokszor volt eddig szükségem

Lásd: menetrendszerű főiskolai bulik és hasonlók, és volt egy időszak, amikor szabályosan gyűjtője lettem az újságokban található háztartási ötleteknek: suttyomban kinyírtam kisollóval az eredeti helyéről, és egy külön füzetbe ragasztottam őket.

Volt ott spéci boszorkányság tyúkszemre (sosem volt még tyúkszemem, de ki tudja, jobb az ilyenre felkészülni).

Aztán maradék fonalak gazdaságos felhasználására (akkoriban akár a szivárvány minden színében lehetett volna mobiltelefon-tokom, amennyiben elterjedtek volna már a mobiltelefonok), de még szempilla-hosszabbításra is, bár azt, hogy ezt mivel és hogyan kellett csinálni házilag, manapság már el sem merném árulni.

Manapság bőségesen elég a szódabikarbóna-citrom-só kombó nagyjából mindenre, az érdes bőrtől a vécétisztítástól az üde leheletig, a tippgyűjtésről viszont nagyon nehéz lejönni, brutális cucc.

Kölcsönkaptam egy 1936-os háztartási könyvet a minap – azon túl, hogy tele van még sosem hallott praktikákkal, komplett nyelvészeti/kultúrtörténeti szakkönyv is egyben.

Dédanyáink ugyanis a bőrt például hajlékony kaucsukfirnissszel vonták be, amely egyfajta lakk volt, megvédte és fényezte az értékes felületet, az nem töredezett meg és kellően rugalmas maradt. Elkészítésénél gyakorlatilag álladóan nyitva kellene tartanom a Google-t, mert egy kiló kolofónium (azaz: fenyőgyanta), kaucsuk, de a falra is jó változathoz még mínium is szükségeltetik, bár utóbbit csak a méregszekrényből nyerhetném ki, ha lenne egyáltalán olyanom. Majd megkérdezem a helyi barkácshiperben, árulnak-e kaucsukot, és ha igen, milyen színben? Eperillatú verzió létezik esetleg?

Jó-jó,  a XX. század elején a háziasszonyoknak komplett kis vegyi raktár állhatott rendelkezésre, bár firniszt nem eszkábál az ember mindennap, de, mondjuk, itt van a kérdés 1936-ból:

„Hogyan mossunk meg húst?”

Én eddig úgy csináltam, hogy ott volt, ugye, a víz meg a hús, ezeket hoztam a két kezem segítségével közös nevezőre. Nos, mint kiderült, az 1936-os módszerhez képest egész jól csináltam, dédanyámnak ugyanis mély tálban, bő vízben kellett mosni a pörköltnek valót, de áztatni nem volt szabad, ha meg ment a fél disznó a jégre, akkor a mosást is elfelejthette, hiszen úgy könnyebben romlott.

Apropó, jég!

Háromcsillagos, fagyasztós hűtők nem lévén, olcsó jégvermet úgy csinálhatott családjának a találékony háziasszony, hogy ásott egy jókora lyukat a földbe.

(Na, megnézném én az utolsó fűszálat is élére hajlítgató közös képviselőnket, ahogy felfedezi, éppen jókora lyukat ások a társasház udvarán, jégverem címén…)

Szóval, ha megvan a lyuk, kibéleljük vastagon lombbal (úgy tűnik, sajnos rá fog menni az udvarunkban álló egy szem hársfa), aztán, ha jön majd a tél, mehet bele a jég, végül betemethetjük az egészet lombbal. (Nem világos, télvíz idején azt honnan szerzek, de ne akadjunk már fenn minden apróságon…) Az így eltett jég gyors olvadásának elejét vehetjük, ha a marhasóval behintett jégtömböket egyesével szorosan újságpapírba csomagoljuk.

Mit tegyünk, ha akasztott embert látunk?

A könyv szerint:

1. Azonnal vágjuk le a kötelet, az azon lógót lassan tegyük le a földre.

2. A kötelet távolítsuk el, gallérját, mellényét, ingjét, kabátját gomboljuk ki, nadrágszíját lazítsuk meg.

3. Alkalmazzunk mesterséges légzést, kezeit-lábait kefével dörzsölgessük.

4. A test több részére is tegyünk mustárpapírt, amit előbb belemártottunk meleg vízbe.

Konklúzió: „meg kell kísérelni ezen műveleteket, mert igen sok esetben eredményt érhetünk el.”

A hátborzongató ajánlást olvasva értékeli csak az ember a mobiltelefon hasznait…

De félre a tragédiával!

Elvégre most nyár van és a „nagytakarítás” címszó után máris ott találjuk a könyvecskében a „napfény, napfürdőzés” jó tanácsait. A szerzők: dr. Somogyi Béla, Stumpf Károlyné és Z. Tábori Piroska , aki egyébként Dugó Dani és Csavar Peti nevű kis hőseivel kora sikeres ifjúsági regénysorozat szerzője is volt – leszögezik:

(...) tévednek azok, akik a napozásban csak a bőr megbarnításának lehetőségét keresik, a nap ugyanis értékes gyógytényező. Ideges, ingerlékeny ember mindazonáltal kárát vallhatja a napozásnak, az 50 éven felüliekre pedig akár veszedelmet is jelenthet!

(Hogy milyent, az sajnos nem derül ki, pedig az én koromban lassan érdekelne…)

A napozás tízparancsolatában egyébként teljesen a mai korunknak megfelelően járnak el a szerzők, mikor kijelentik, hogy kánikulában napozni délelőtt tíz óra tájban, vagy délután négyfelé szabad. Megjegyzik továbbá, hogy a forró napsütés árt a vágószerszámoknak, késnek, ollónak, kaszának, fűrésznek, sarlónak, stb., a háziasszony tényleg inkább arasson bárányfelhő idején.

A napfürdő a teddy mackónak is hasznára van, avagy így pucoljunk játékmedvét: benzinbe mártott vattával megdörgöljük, majd bekenjük krétaporral. Végül mehet a napra, este pedig alaposan ki kell kefélni.

Szagok ellen

Meleg van, izzad az ember, mint a ló, a tömegközlekedési eszközökön egyik-másik embertársunk lába olyan büdös, hogy elájulunk, mit lehet tenni? Lássuk, mit mond a Magyar háziasszony lexikona!

„A lábujjak közét hintsük be szalicillal, vagy tannoform-porral! Ha makacs az eset, keverjünk össze 287 gramm vizet öt gramm formalinnal és három gramm perhydrollal, és ezzel ecseteljük lábunkat.”

Milyen kár, hogy a formalin mai tudásunk szerint rákkeltő lehet, a perhydrol meg úgy kifehéríti az ujjakat, mint a sicc.

Jó, akkor lássuk a fejfájást, vagy még inkább a migrént

Annak a kezelése 1936-ban sem lehetett annyira bonyolult! Nem is: roham idején sötét szobába fektették a beteget, és megkapta a fejére a hideg vizes borogatást. Kapott langyos fürdőt, más esetben meleg lábáztatást, közben baldriánteát: hurrá, hurrá, az manapság is kapható, ugyanis az orvosi macskagyökért hívták így annak idején.

És mi van a nyáron szintén az életünket keserítő szúnyogokkal? Nos, ha megcsíptek, „azonnal dörzsöljük be a csípést hígított szalmiákszesszel! Ha mégis megdagad, jöhet az ólomecetes borogatás.

Csuklás ellen Veronál

Ha kedves rokonunk emleget bennünket és ezért csuklunk a lélegzetvisszatartás és a vízivás mellett dédanyáink ledugták az ujjukat a torkukon. Lehet, hogy hányás lett a vége, de legalább a csuklás elmúlt. Ám ha ez sem segített a makacs csukláson, jöhetett valami altatószer, például a Veronál, azaz a XX. század elejének legfőbb kedélyjavítója – ami viszont napközben ájulásszerű alvásrohamokba, narkolepsziába torkollt. (Jól is jön az például a jégverem ásása közben…)

A könyv első címszava az ablak, amelyet megvédhetünk az újra felbukkanó erős napfénytől, ha kiemeljük a tokjából, és behintjük porrá tört marókáliummal (komolyan, nem lehetett ezt egy kicsit könnyebben megoldani?).

Az utolsó címszó dédanyáink praktikáskönyvében pedig a zsír, amellyel a ó háziasszony először is a takarékosan bánik. Zsírfoltot 100 gramm, szalmiákszeszbe és ecetéterbe áztatott szappangyökérrel távolíthatunk el, míg a legutolsó jó tanács így szól: zsírt, töpörtyűt csak teljesen kihűlve tegyünk a kamrába.

Végre valami, amivel közel 90 év elteltével én is abszolút egyetértek!

Kocsis Noémi

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ George Marks