Számomra a munka évekig igazi, szent hivatás volt

Imádtam! Dolgoztam reggel, sokszor este és hétvégén is, az irodában és otthon, telefonáltam a klotyón kuporogva, tömött buszon, tárgyalásra rohangásztam városszerte, néha beboroztam a főnöknőmmel – és egyáltalán nem zavart, hogy mindezt röhejesen alacsony bérért tettem, mert a sok izgalom, élmény, kaland kárpótolt a soványka fizetésért. Engem ez a pár év érlelt meg igazán, tett felnőtté, itt lettem az, aki ma vagyok. Ha ez nem így alakult volna, sokkal szegényebb lennék…

Ennek a munkamámoros időszaknak tavaly lett vége. Ekkor döbbentem rá – a harminchoz bőven közelebb, mint a húszhoz – , hogy jövőt építeni nettó 120 ezer alatti havi fizuból nem lehet, és elhúztam a belem… igen, egy multihoz.

Emberhiánnyal küszködtek, szóval hamar egy klassz, hatalmas „ópenoffiszban” találtam magam, céges laptoppal, gyomorgörccsel és egy fiatal, ambiciózus, pályakezdő kolléganővel – nevezzük most Timinek.

Kettőnk helyett dolgoztam

Pár hónap után azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag Timi helyett is dolgozom (papíron ugyanarra a feladatkörre vettek fel mindkettőnket), de minden egyes kérdés, felelősségre vonás engem, és csak engem szólított meg.

Timi nem sokkal később, amikor megtudta, hogy a cégen belül pozícióváltásra készülök, felmondott. Ennek már több hónapja, én pedig annak ellenére, hogy régebben egy kanál vízben is meg tudtam volna fojtani, szinte már hiányolom az attitűdjét.

Hogy mi is ez az attitűd? Ugyan, mit tanulhattam én egy pályakezdő céges pszichopatától? Hiszen többéves munkatapasztalatom volt, mondhatják most sokan – de jó pap holtig tanul, ugyebár…

Íme, az a nyolc dolog, amit a címben is beharangoztam – tessék nagyon figyelni!

1. Merj nagyot álmodni!

Ha a 12 éve a cégnél dolgozó menedzser, akinek se éjjele, se nappala, se hétvégéje, se ünnepnapja nincsen, mert olyan komolyan veszi magát meg a munkáját... Szóval, ha ez a menedzser megkérdi, mik a terveid, nyugodtan vágd rá, hogy négy-öt éven belül te is menedzser szeretnél lenni. Ha elkerekedik a szeme, biztos azt fontolgatja, hogy mennyire belevaló és rátermett is vagy – ha pedig hangosan felröhög, nyert ügyed van!

2. Mindent a cég pénzén!

Habár a munkaköröd nem igényel telefont, nyaggasd csak a külföldi feletteseidet és a kollégáidat érte, vágd a fejükhöz, hogy „számodra a céges mobil nélküli élet megalázó”, majd mikor megkapod a hőn áhított „ájfónt”, nevetve vágd sutba a saját telefonodat, és intézz mindent a cégesről – a cég pénzén persze.

3. A tárgyalók nem csak tárgyalásra vannak!

Ha a balek kollégáid (na, jó, ehhez egy balek is elég, ez nálunk természetesen én voltam) megmutatják, hogyan foglalhatsz le egy tárgyalót, onnantól a nap bármelyik szakában felpattanhatsz a helyedről, és laptopostul eltűnhetsz egy időre. Úgyis olyan elfoglalt mindenki, hogy nem firtatják majd, hova mész és mit csinálsz.

Nekem, a baleknak nevetve mesélte anno, hogy beül az üres tárgyalóba, és csak relaxál.

4. Aludni ráérsz majd, ha meghaltál!

Nincs is jobb, mint a buli másnapján átöltözés nélkül beesni a munkahelyedre. Ha az idősebb, tapasztaltabb kollégák megkérdezik, miért vagy bőr miniszoknyában, nyugodtan sértődj meg, jogod van hozzá! (Aztán mesélj szaftos részleteket a korán fekvő, unalmasan élő balekoknak, hadd irigykedjenek.)

A kedvencem: Timi egyszer a hajába ragadt spermával jött be dolgozni. Azért ez még nekem is TMI (Too Much Information) volt reggel, éhgyomorra.

5. Egyél sütit reggelire!

Ha már reggel meg éhgyomor – a megfelelően kiválasztott és elfogyasztott reggeli a kiegyensúlyozott élet szerves része, sose hagyjuk ki! Timi például volt, hogy egy jó adag „space cake” elnyammogása után kezdte meg a napot. (Azok kedvéért, akik nem akkora gourmet arcok, mint Timi: a „space cake” nem más, mint füves süti. Igen, marihuánás. Semmi bajom a fűvel, de valamiért  – talán, mert maradi vagyok – azt gondolom, hogy nem a multicég „ópenoffisz” részén szeretnék lenni, amikor beüt.) Ettől függetlenül… tisztelem Timit a bátorságáért.

6. A céges busz azért van, hogy minél előbb elszabadulhass a munkahelyedről

Még ha mások szívnak (nehezen szakadok el a fűtől, szívnak, érted?) is miattad. Például, ha utolsóként, fél tíz után esel be az irodába, nyugodtan csüccsenj fel a leghamarabb visszainduló buszra –

ha pedig pár becsületes arc, aki már reggel nyolc előtt bent volt, lemarad miattad a megszokott kis járatáról, nézz másfelé. Nem a te problémád.

7. Légy határozott: ha túl soknak érzed a melót, merd jelezni a feletteseidnek!

Timi ezt már az első hónapban megtette, amikor kábé semmi dolgunk nem volt, és napi másfél órákat elkávézgattunk a konyhában, teraszon, folyosókon. Mint mondta, ha már az elején keveset vállalsz, de elfoglaltnak mutatod magad, nem raknak majd rád akkora terheket.

Ha a feletteseidet nem hatja meg az érvelésed, ronts el minél több dolgot! Hátha elveszik tőled a feladatköreidnek legalább egy részét. Ez különösen olyan cégeknél alkalmazható szuperül, ahol az emberhiány miatt tudni lehet, hogy kábé senkit nem rúgnak ki semmiért.

8. Dolgozz otthonról!

Amint megtudod, hogy egy bizonyos idő után van lehetőség otthonról történő munkavégzésre, vagyis „hómoffiszra”, azonnal kezdd el a hímnemű kollégáidat, feletteseidet puhítani (némi szempillarebegtetés mindig jól jön ilyenkor), hogy jóval idő előtt kipróbálhasd. Hivatkozz a hidegre, a hosszú bejutási időre, arra, hogy a céges busz mindig késik, mondd, hogy rosszul vagy, hogy nem bírod a stresszt – kreativitásodnak ilyenkor csak a csillagos ég szabjon határt! Hidd el, ha elég kitartóan nyomod az efféle dumát, mindenkinek megpuhítod majd a szívét, és az lesz majd, amit te akarsz.

Egy idő után ne is szólj senkinek, engedélyt meg pláne ne kérj senkitől, csak maradj otthon és kész. Ha a céges „szkájpon” elérhető vagy, úgyis azt hiszik majd, hogy úgy dolgozol, mint egy megszállott – és közben azt csinálhatsz, amit csak szeretnél!

Ha a balek kollégád vagy valamelyik felettesed kritizálni meri a munkádat, vágd be a durcát, és vegyél ki egy-másfél hét betegszabit! Majd csak megtanulják, amíg helyetted is güriznek, hogy veled még mindig jobb, mint nélküled.

Remélem, senki nem ismert magára ebből a fantasztikus-szürreális toplistából

Abban is erősen bízom, hogy az irónia képes volt a monitoron/mobilkijelzőn keresztül is átmenni.

Timi hosszú, és jó eséllyel sikeres élet előtt áll.

Én meg túlságosan szolgalelkű és neurotikus vagyok, gondolhatják sokan.

Hát, igen, úgy kell nekem. Mellette sokszor megjártam a poklot, pedig a munkaviszonyunk kezdetén lelkesen és naivan viszonyultam hozzá. Mindenesetre – ezen a nyolc dolgon felül – egyvalamit valóban megtanított nekem, ez pedig nem más, mint: néha igenis rá kell bírnunk magunkat arra, hogy vegyünk egy nagy levegőt, hátradőljünk, és bevegyük a „leszarom-tablettát”, pláne, ha csak valami utolsó kis aktakukackák vagyunk egy multinál.

Timi mellett beláttam, hogy nem fogom megváltani a világot, és arra is rájöttem, hogy a szorgos, jó munkáért nem mindig jár kitüntetés vagy köszönet, csak még több stressz és egy csomó munka.

Már tudom, hogy sok olyan feladat van, ami nem érdemel túlórát, ami igenis megvár, és igen, néha olyan is van, hogy az ember visszadob ezt-azt, mert már nem férne bele neki, és ha ezt nem heti rendszerességgel tesszük, valószínűleg a kollégák is megértőek és segítőkészek lesznek.

Úgyhogy, kedves Timi, köszönöm, hogy belibbentél az életembe! Bár hamar kis is reppentél belőle, emlékedet és tanításaidat jó darabig őrizni fogom még. Sok sikert kívánok a munka terén – mindkettőnknek. Hidd el, szükségünk lesz rá.

Joós Nelli