-

Kerepeczki Anna – Ha plus size, akkor ASOS.com

Én már lassan egy éve az asos.com-ról rendelek ruhákat, ami egy gyűjtőoldal, persze vannak saját termékeik is. Itt szerintem mindenki megtalálhatja a méretéhez és testalkatához illő darabokat. Van molett, alacsony és magas alkatra is választék. Nekem eddig talán csak kétszer kellett visszaküldenem a rendelést, és nem méretprobléma miatt, hanem azért, mert mégsem állt jól a fazon.

Imádom, hogy nemcsak bő holmikat árulnak, (régen csak ilyen ruhákat hordtam, amik takarták a hasam), hanem igazán nőies darabokat is, amelyek jól hangsúlyozzák a telt idomokat.

Kiegészítőkben is vannak olyan fajták, amelyek teltebb nőknek is megfelelők, kapható például külön nagy csuklóméretre ékszer is. Hazai fast fashion boltoknál az F&F méreteivel vagyok megelégedve. Mindkettő brit cég, szóval úgy tűnik, az én testemnek Nagy-Britanniában van a helye. Amúgy a H&M-nek is vannak plus size-os próbálkozásai, de ott a két számmal a valódi méretem feletti is szűk néha.

Molnár Erika – Ha égimeszelő vagy, akkor Mango és F&F

A legutóbbi görögországi utazásunk során kiderült, hogy bár Bandika (D. Tóth András) magasabb nálam, mégis, a lábam kábé tíz centivel hosszabb, mint az övé. Ami, ugye, fel sem tűnik, mert a vizuális kiterjedésem Fiala Borcsa „Borcsika” főztjének köszönhetően, most már nemcsak vertikálisan jelentős, de horizontálisan is.

Régen, 15-20 évvel ezelőtt a Mangóban vásárolt ruhák tökéletesen passzoltak a magasságomhoz: elég hosszúak voltak a nadrágok, és a blézerek ujja sem a csuklómnál végződött. Amióta pedig „összementek” a méretek, inkább F&F-be és H&M-be járok. De szeretem még a turikat is, főleg a Humanát.

Both Gabi – Ha plus size, akkor irány a turkáló és külföld

Én nadrágot kizárólag turkálóban találok magamnak, és szökőévente egyszer akad olyan, ami tényleg jó rám. Bevált lelőhelyeim a Rákóczi úti Háda és a Nyugati aluljáróban a Cream turi. Online nem szoktam vásárolni, mert próba nélkül nem vehetek semmit, ugyanis nagyon speciális az anyagokhoz való viszonyom. Van egy-két indiai, és egyetlen lenruhabolt, ahol mindig találok magamnak valamit, de azoknak elég húzós áruk van. 

Amúgy a H&M és a C&A is szóba jöhet, de inkább akkor, ha külföldön járok, a hazai boltjaikban ugyanis alig akad olyan, ami jó volna a nem kifejezetten modellalkatomra.

Dóra Pásztory – „Oliver Bonas-tól még a kezem is kinő” 

Személy szerint imádom hogy a NON+ tele van aszimmetrikus szabású cuccokkal amikkel tud azonosulni az erősen aszimmetrikus testem. Illetve, ha lehet mondani külföldi márkát, akkor nekem itt, Angliában az Oliver Bonas a kedvencem, ami nagyon sok geometriai formát/mintát használ a ruháiban, ékszereiben, amit imádok.

DTK – Ha kis növésű vagy, akkor gyermekosztály, ASOS és John Lewis

ruha: John Lewis

Mindkettő angol, és van „abnormális” méret is – ezek közül én a „petit”, azaz: überalacsony/kicsi embereknek való holmikat szoktam rendelni, vagy pedig a tinédzsereknek való méreteket (egyébként itthon is vásárolok néha például a H&M gyerekosztályán, ahol a legnagyobb gyerekméret pont jó rám).

Ha az ember egyszer belövi a méretét, utána már simán rendel neten egy-egy megbízható helyről, ahonnan tényleg az érkezik, ami a képen van. Az ASOS-nál néha nagyon jó árú darabokat lehet találni, a John Lewis picit följebb lő árban, viszont például a múltkor vettem ott egy esküvőre (nem a sajátomra) ruhát, és mintha rám öntötték volna; varratni sem lehetett volna jobbat.

Tóth Flóra – Alacsony lány, égimeszelő férjjel; irány Ausztria, meg a fast fashion gyerekosztály!

Ruha: Reserved gyerekszoknya, H&M gyerekpóló, Swatch gyerekóra, Birkenstock gyerekszandi és Disneyshopos táska (ezek mind gyerekcuccok, a fülbevaló pedig egy LEGO-kocka.

Nekem, aki szintén kimondottan gyermeki alkat vagyok (sajnos pillanatnyilag csak magasságban, de a hozzá tartozó szélesség visszaszerzésén dolgozom), több ruhám van a gyerekosztályról, mint a felnőtt ruhaboltból... főleg, hogy kedvelem a mókás mintákat, élénk színeket, szóval nagyon otthon érzem magam a gyerekosztályon.

Zara, Reserved és H&M a kedvenceim gyermekruhák tekintetében, de mindkét helyen szoktam felnőttet is venni/rendelni. Viszont a fast fashion gyerekruhák nagyon durván nem tartósak, iszonyú hamar elkezdenek bolyhosodni, nyúlni – szerintem arra játszanak, hogy mire kiderülne, milyen szar, már kinövik a gyerekek – csak hát, én, ugye, nem növök tovább. Cipőből is sokszor veszek gyerekméretet (37-es a lábam), a gyerekosztályon lévő Vans, Adidas vagy Crocs például általában olcsóbb.

Néha veszek rám szabott Patent Design ruhát (pár éve én voltam az első S-es vásárlójuk), azokat szeretem, és mindig elhatározom, hogy majd csináltatok még, csak valahogy mindig elmaradt eddig.

Ezzel szemben a férjem két méter fölött van, számára sokkal nagyobb a választék Ausztriában vagy a brit rendelős helyeken (az asos szintén megy nálunk), és vicces, de Olaszországban és Spanyolországban viszont nem igazán van rá ruha (és a nagy spanyol fast fashion cégeknél sem: Zara, Pull and Bear). 

 Marossy Kriszta – Ha a melltartó kihívás, irány a garázsvásár!

Nekem nincs megszokott helyem, néha nagyon megtetszik valami, és próba nélkül veszem meg. (Szigorúan önvédelmi okokból nem próbálok, csak melltartót) Kihívást a melltartó vásárlás okoz, alig lehet itthon D-s melltartót kapni.

A képen látható kosaras fürdőruhát garázsvásárban turiztam 500 Ft-ért. 

Emellett még az online vásárlás nagy híve vagyok, rengeteg cuccot beteszek a kosárba, nézegetem, majd amikor már meg is untam, bezárom az ablakot, és nem költöttem semmit, de a vásárlás izgalma azért megvolt. Amúgy imádom a garázsvásárokat és a minőségi turkálókat.

Szőcs Lilla – 35-ös a lábad? Irány Olaszország!

Engem a Levi’s kilóra megvett a nadrágjaival, ugyanis ott a nadrág hosszát is jelölik, így végre nem kell feltűrnöm az alját. Nagyon jó anyagból készülnek, sokáig bírja a strapát, egy nadrág öt évig minimum jó, szemben a fast fashion-ös farmerekkel. Úgyhogy alig várom, hogy jöjjön egy kecsegtető leárazás, és megvegyem a farmerem a követező öt-hat évre.

A másik tipp, ami nálam nagyon bevált: ha Olaszországban jársz, akkor vegyél cipőt, mert baromi jók. Nemcsak baromi jók, de Rómában van például „kislábúak” boltja, ahol a 35-ös méretemre tökéletes cipellőt találtam. Még a helyi nagyobb márkákat koppintó olcsó cipőboltban is megéri vásárolni, mert egyrészt tökéletesen illik a lábadra, másrészt tökéletesen illik a lábadra.

Szőcs Lilla

Meséljetek ti is, kíváncsiak vagyunk, hol vásároltok speciális méretű holmikat?

Képek: WMN