1. A bennem rejlő, önmagában elmélyedő művész

Imádok egyedül lenni, olvasgatni, írni, és közben rendszerezni a gondolataimat. Csak úgy ülni, és bambulni ki a fejemből. Gondolkodni a világon, magamon, közben nem szólni senkihez, és nem beszélni senkivel. Ilyenkor kikapcsolom a telefonom és a gépem, előveszek egy jó könyvet vagy egy jegyzetfüzetet, és kiírom, kiolvasom magamból a dolgokat. Ez egy tökéletes kikapcsolódás, a tökéletes csendben, csak magammal foglalkozom ilyenkor. Ha pedig ki lehet hozzá bontani egy üveg italt, na, az a legjobb.

2. A hedonista pimasz

Egy pohár? Ugyan, ne viccelgessetek már velem – csap az asztalra a hedonista énem, eggyel többször, mint amennyi a visszafogott, elmélkedős énem szerint megengedett. Mert a bennem rejlő hedonista úgy löki félre az otthon, egymagában kuksoló művészt, hogy azt öröm nézni. Ilyenkor csilingelnek a poharak, pukkannak a pezsgős üvegek, és hangos kacajok kíséretében legurul a torkomon egy… meg még egy… meg még egy pohár buborékos nedű. Nofene!

3. A barátkozós, társaság középpontja

Egyedül, otthon, egymagamban? Ugyan már – röhögi ki az otthonülős énemet az, amelyik pedig imád a társaság középpontjában lenni, és mindent megosztani a barátaival. Igen, még a pezsgőt is! Akkor, mondjuk, egy kicsit tanácstalanná válik, ha még egy társaság középpontja akad rajta kívül ugyanabban a társaságban, és ilyenkor ül egy kicsit, figyel – majd mit csinál? Fogja magát, és megkínálja egy pohár pezsgő itallal!

4. A komoly, felelősségteljes

Csak nem gondoljátok, hogy nekem nem kell életbevágóan fontos dolgokról döntenem? Csak nem gondoljátok, hogy ha ilyen döntéseket hozok, akkor a nagy izgalomra aztán nem kell innom egy pohárkával? Hát, dehogynem! Nem szeretek túlságosan komoly lenni, sőt az egész élet szerintem egy nagy játék, amit élvezni kell, de vannak ennek a játékos életnek komoly és felelősségteljes pillanatai is. Ilyenkor pedig észnél kell lenni… és előre be kell hűteni a pezsgőt!

5. Amikor még magammal sem állok szóba

Még egy mondás: „Ökör iszik magában!” Szerintem ez hülyeség, mert az is magában iszik, aki egyáltalán nem kíváncsi a világra meg az emberekre, ezért begubózik sötét magányába, és teljesen elvonul. Se jegyzetfüzet, se könyv, csak átengedni magad a totális melankóliának, és hagyni, hogy szétmarjon a Byroni spleen. Ezt, mondjuk, egy évben maximum kétszer engedem meg magamnak. De nem szégyen az sem, ha az ember alkalomadtán csalódott és boldogtalan.

Szentesi Éva