A ramen főzésével ugyanaz a harci helyzet, mint a másik egzotikus húslevessel, a pho-vel is: ha az ember elkezdi megguglizni a csínját és bínját, rögvest ki fog derülni, hogy a legokosabb, amit tehet e téren, ha bele sem kezd. Addig legalábbis semmiképpen sem, amíg le nem húzott minimum három emberöltőt japán különböző peremvidékein, anyai ágon nem rotyogott ramen nyolc generáción keresztül minden vasárnap a sparhelten, illetve nem kisinaskodott nagyhírű levesmestereknél hétszer három esztendeig.

„Nem vak ez a ló, csak bátor” – mondaná rám az én édes gazdám, ha lenne, de szerencsére nincs, így négyórányi böngészés után be is csuktam az internetet, és úgy döntöttem, fittyet hányok a hagyományok terhe okozta zabszemre a seggemben. Hiszen magyaros húslevest praktikusan bármilyen állatból tudok készíteni, pho-ben is bizonyítottam már, akkor nem fog pont egy ramen kifogni rajtam. Így felvérteződve némi merészséggel aztán visszakúsztam a netre, ahol találtam egy nagyon támogató, autentikusnak tűnő, és abszolút ramen-beginner-pozitív cikket. A szerző elképesztően aktívan kezeli a kommentelőket, ami külön plusz pont, mindenkinek segít, és a leghülyébb kérdésekre is türelemmel válaszolgat. Az innen-onnan felszívott tudásomat még kiegészítettem a Könnyes leves (The Ramen Girl) című hollywoodi nyáltenger megnézésével is, de csak azért, hogy neked ne kelljen, főleg, mert az viszont tényleg csapnivaló. Kivéve, ha neked bejön, ha Britanny Murphy hisztizve sikálja a vécét tűsarkúban és időnként Oravecz Nórás lózungokat dob be a japán köztudatba, mert akkor semmiképp ne hagyd ki.

A ramen főzéséhez azonban teljesen szükségtelen ilyen mentális rágógumikkal pusztítanod az agysejtjeidet. Inkább fogd a cekkert, és riszálj el a henteshez egy kiló sertéslapockáért, egy kiló csirke- vagy kacsaszárnyért (én most ez utóbbiból csináltam) és egy bő kiló sertésoldalasért. Ezeket a lapocka kivételével tedd fel egy gigantikus húsleveses fazékba főni. Dobj mellé egy darab gyömbért, egy csokor újhagymát, három sárgarépát, gombát (mezei csiperkét tettem bele, mert mást nem kaptam) sózd, aztán önts bele mirint (édes rizsbor), szójaszószt, egy kevés rizsecetet, szezámolajat, és főzd rogyásig.

Van olyan oldal, ahol egy egész napnyi rotyogtatást javasoltak, van, ami szerint három nap alatt sem tekinthető ramennek a ramen, de szerintem, ha csendesen forralgatod három órát, már jó vagy.

A lapockát szépen összekötözgettem, hogy megőrizze a hengeres formáját főzés közben, majd egy serpenyőben megpirítottam egy negyed óra alatt minden oldalát. Utána azt is betettem a levesbe másfél órára, majd onnan egyenest ment (immár madzagmentesen) a mélyhűtőbe húsz percre, hogy könnyebb legyen később szeletelni. A ramen tésztát lobogó, sós, kicsit szódabikarbónás vízben három perc alatt kifőztem, leszűrtem. A levest átszűrtem. Fejenként egy tojást hét perc alatt keményre főztem. Nori-lapból metélteket vagdostam ollóval. Két csokor újhagymát felszeleteltem. Kicsit bosszankodtam, mert ekkor jöttem rá, hogy bambuszrügyet meg jól elfelejtettem venni. Legyintettem, bagatell ügy! A lapockából szép, vékony szeleteket vágtam.

Majd mély levesestányérba tettem mindenkinek egy nagy puccantás tésztát, mellé rendeztem a fent említett belevalókat, és végül rászűrtem a forró levest.

A barátaim pedig, akikről útközben – nem kis izgalmamra – kiderült, hogy titkon nagy ramen-rajongók, elégedetten szürcsölték az egészet. Mert egy autentikus dolgot viszont mindenképp be kell tartani: rament csak szürcsögve szabad fogyasztani.

A vad érzelmek szörcsögős felszabadítását kívánja mindenkinek Valentin-napra,

 

Fiala Borcsa