Egyik kedvenc jelenetem Merle Védett férfiak című művéből, amikor a főszereplő férfi abban a világban, amiből jócskán kihaltak a pasik, az utcán pironkodva oson végig, miután egy építkezésen dolgozó nőcsapat utána füttyög, és sikamlós megjegyzéseket tesz rá. Hát, igen, néha jó tesz az uraknak, ha szembesülnek vele, hogyan is néz ki ez a történet a másik oldalról. Egy fiatal nő hasonló ötlettől vezérelve indította el Instagram-oldalát, dearcatcallers címmel. A dolog pofon egyszerű, éppen ezért állati hatásos: szelfit készít azokkal a csávókkal, akik utána füttyögtek vagy beszólogattak, ne adj' isten még követték is az utcán. A helyzet pikantériája, hogy a pasik boldogan vettek részt a projektben, egyik sem érezte úgy, hogy a tetszésüknek hangos és vulgáris megnyilvánulásával bármi gond lenne. Egyetlen egy fickót kivéve nem is kérdeztek rá, mire fel a közös fotó.

Az egy hónapos projekt pedig óriási visszhangot keltett. A 30 nap alatt feltett 30 poszt szinte azonnal 134 ezer követőt generált. Jansma fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy az utcai beszólogatás távolról sem tekinthető kedves bóknak. „Az Instagram-projektemmel az a célom, hogy felhívjam a figyelmet, milyen mértékű a nők mindennapos tárgyiasítása a hétköznapokban.” Ez a harminc kép pedig nem is fedi le teljesen az összes alkalmat, amikor a fiatal lány után füttyögtek, voltak olyan esetek is, amikor egyszerűen nem érezte biztonságosnak, hogy felkérje a füttymestereket egy közös szelfire. A projekt hónapjának elteltével Jansma szeretné tovább adni a stafétabotot más nőknek is, akik szintén hangot szeretnének adni az őket érő mindennapos verbális abúzusnak.

2018 január elsejétől egyébként Amszterdamban 190 eurós bírságra kötelezhetőek azok, akik a nőket (vagy férfiakat) zaklatnak  az utcán. Hogy a gyakorlatban ez hogyan fog működni, mennyire lesz macerás behajtani a büntetést, az még kérdés, de a szándék szimbolikus jelentése akkor is értékelendő.

 #kedvesfüttyögők

#dearcatcallers

1,073 Likes, 127 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "#dearcatcallers"

Miután 10 percig követet azt ismételgetve „szexi csaj, hová mész?? Jöhetek veled?”

#dearcatcallers ... after following me for straight 10 minutes "sexy girl Where you goin'?? Can I come with you ?" ...

690 Likes, 76 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "#dearcatcallers ... after following me for straight 10 minutes "sexy girl Where you goin'?? Can I..."

„A nevem nem bébi”

#dearcatcallers My name is not baby

596 Likes, 47 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "#dearcatcallers My name is not baby"

Tipikus

#dearcatcallers The classic

768 Likes, 39 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "#dearcatcallers The classic"

Látszik, hogy a férfiak milyen vígan asszisztálnak a szelfihez:

#dearcatcallers

422 Likes, 23 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "#dearcatcallers"

„Mmmmmm gyönyörű, édes kislány”

Mmmmmm beautiful sweet girl #dearcatcallers

556 Likes, 38 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "Mmmmmm beautiful sweet girl #dearcatcallers"

„Bébiiiii! KÖSZI (Csókot dob)

Instagram post by @dearcatcallers * Sep 20, 2017 at 7:11pm UTC

1,306 Likes, 134 Comments - @dearcatcallers on Instagram: "#dearcatcallers "Babyyyyyyyy! THANKYOU" *blowkiss* (slide ➡️)"

Kiemelt kép: Instagram/dearcatcallers