Az elmúlt egy évben, amióta egy szem felnőttként tengetem a háztartásom, a legnagyobb kihívást nem a poloskák visítás nélküli kiebrudalása, a karácsonyfatalp megkeresése a pincében, vagy a felső polcról való tárgyak megszerzése jelentette. Hanem egy csomó apró-cseprő tevékenység és feladat elintézése, amit rendszerint a pasik szoktak ellátni. És most már azt is tudom, hogy főképp azért, mert ők ismerik hozzá a szakszavakat. Mivel engem lánynak neveltek egy 85 százalékban feminin háztartásban, nem tudom, hogy erre a tudásra a csávók egyébként honnan tesznek szert. Talán járt nekik a Fiúk Kizárólagos Magazinja? Vagy ott rostokoltak az apukájuk mellett, miközben az hol egy anyáért nyújtotta hátra az olajos kezét, hol egy kombinált fogóért? Sajnos számomra nem adódtak ilyen tudományos lehetőségek, így hát abból vagyok kénytelen főzni, amim van. Így adódott, hogy a múltkor, amikor vittem az autót tél-nyári gumicserére és a Szerelő Tibi odavakkantotta a kérdést, hogyaszongya „felnis?”, akkor én csak annyit mondtam, hogy „fingom sincs, rá szoktál ratatázni”. Amivel nem is volt semmi gond, rögtön tudta, hogy ez most mit jelent. Akkor már kicsit kerekebb szemmel néztem, amikor jöttek a szerelők a fürdőszobai bojlerhez, majd amikor konstatálták, milyen bénán van bekötve a mosógép csöve, kibökték, hogy ehhez majd azért szerezzek egy félhollandot meg egy pipát mert nagy gond lesz.

Pipám azóta már van, de a Tinderen csak nem akar nekem feljönni az a félig holland, akárhogy söpörgetek jobbra.

Mindezek fényében irtóra megörültem, amikor a Guardian egyik cikkéből kiderült, idiotizmusommal cseppet sem vagyok egyedül. Legtöbbünk úgy éldegél békés kis otthonában, hogy ha ott bármi tennivaló akad, máris satuféket nyom a tudomány, és megáll az élet. A fent említett felmérés szerint ugyanis az emberek:

– 21 százaléka nem tudja, hogyan kell kicserélni egy villanykörtét. A legnagyobb problémát annak eldöntése okozza, hogy pontosan milyen égőre is lenne szükség. Cöcöcö, nézek rájuk nagy gallérral! Mondjuk, halvány lila dunsztom az nekem sincs, mit is jelentenek a wattok, voltok és lumenek, de van egy szuper technikám hiányosságaim áthidalására: ha kiég egy izzó, kicsavarom, a hónom alá csapom, és elbaktatok a legközelebbi barkácsboltba, hogy ott, a helyszínen vegzáljam a szakértőket „ilyenkém volt, ugyanilyenkét szeretnék, csak működőset” felkiáltással.

– 69 százalékának fingja sincs, hogyan kell légteleníteni egy radiátort. A The Guardian idevágó cikke szerint a felnőtté válás első komolyabb lépése, amikor az ember beruház egy radiátorkulcsra. (Ennél a pontnál kicsit elbizonytalanodtam, vajon tényleg helyesen fordítottam-e magyarra a radiator key kifejezést, úgyhogy rögvest meg is kérdeztem szerkesztőségünk egyetlen, ám annál megbecsültebb férfitagját. Tőle a következő információkra tettem szert: ilyen állat márpedig Magyarországon nem létezik. Illetve, ha mégis szerelni kell a radiátort valamivel, akkor a célszerszám terminus technicusa a „bizbasz”. Köszi.)

– 35 százalékuknak arról sincs lövése, hogyan kell visszavarrni egy leszakadt gombot. Ennél a pontnál nyilván nagy az arcom, mert ez speciel megy. Sőt – de ezt nem azért említem, természetesen, mert szeretnék újra férjhez menni (nem szeretnék) – még zoknit is tudok stoppolni. Nem mondom, hogy szépen, vagy hogy nem lesz egy kiba nagy gübli az egykori luk helyén (vagy hogy nem a rossz lukat varrom be, azt, ahová a lábfej menne), de kérem, ne vesszünk el a részletekben.

Nekem legalább van varrós dobozom, mint a nagyanyáinknak, szóval annyira mégsem lehetek hülye.

– 33 százalékuk teljesen paff lesz tőle, ha lecsapódik a biztosíték. Itt most újra megragadnám az alkalmat, hogy büszkén körbenézzek, ugyanis ha van valami, amihez a Tigrisek és a Borcsák kiválóan értenek, akkor az a biztosítószekrény kallantyúinak visszaállítgatása.

– Végül – és itt jön a kedvencem – három százalékuk nem tudja, hogyan kell ágyat húzni. Bár, megmondom őszintén, ennél a pontnál erősen élek a gyanúperrel, hogy a megkérdezett három százaléknyi felnőtt nem más, mint a még mindig mamahotelban tengődő fiatalok tömkelege. Vagy – és erre is komoly esélyt látok saját tapasztalataim alapján – nem másról van itt szó, mint a vészes gyorsasággal elterjedt gumis lepedő felapplikálásával járó komoly kihívásokról.

Egy szó mint száz, ehhez a felméréshez két gondolatot fűznék záróakkordként. Egy: a hozzáértő apukák nyugodtan kapják a hónuk alá a leánygyermekeiket is, ha a hétvégén apróbb szerelésekre kerülne sor a háztartásban. Ki tudja, hogy a mai, szinglikkel túlzsúfolt világban mikor lesz szüksége a megfelelő gyakorlati tudásra egy nőnek. Ugyanitt: fiúgyermeknek nokedliszaggatás, portörlés, beágyazás (!!!) tanítandó.

Kettő: az iskolai fizikaórák nyugodtan mehetnek egy fokkal praktikusabb irányba, hogy ne kelljen két évtizeddel később kétségbeesett fejjel lavíroznunk a barkácsáruházak érthetetlen labirintusában.

 Szerelj és szeress, 

Fiala Borcsa