Narancsfény nappali

Ha az otthonunk fényei jutnak eszembe, azonnal a szüleim lakótelepi, földszinti lakása jelenik meg előttem, ahova születtem. Akármilyen kicsi is volt, a maga másfél szobájával négyünknek, a szüleim mesterien értettek ahhoz, hogy a bútorokkal, textilekkel és a fényekkel játszva olyan meleg otthont teremtsenek, amilyet azóta is igyekszem minden életteremben újraalkotni. Fogalmam sincs, honnan volt mindkettejüknek eredendő érzéke ahhoz, amiért ma belsőépítészeknek, lakberendezőknek és világítástervezőnek sok pénzt fizetnek, de amikor a családunk életének legjobb időszakait idézem fel, mindig fontos szerepe van ebben a bensőséges környezetnek. Első emlékeim egyike, amit aztán még sok ugyanilyen követ a későbbi években, ahogyan ülök a mama – az anyukám – ölében a narancsszínű üvegburájú állólámpa alatt, a fotelben. Mellettünk a kályha, a fotelben párnák, a mamám zöld pongyolában, és az a fény, a gyerekkorom fénye. Bármi bántott, ha nem is mondtam el, azt kértem, „mama, hadd üljek az öledbe!”, a fotelbe, ebbe a narancsszínű, puha és meleg fénybe. Mindig, minden lakásunkba követett ez a lámpa minket, ma is anyám házában áll, a legkényelmesebb fotel mellett, közel a fűtőtesthez.

Az üvegbúra már nem a régi, valamelyik költözésnél a régi eltörött, de lett aztán majdnem ugyanolyan, ami alatt már az én fiam bújt az ölembe, és persze a nagymamája ölébe is.

Tudatos fénytervezés

A fenti előzmények után szerencsésnek érzem magam, és büszke is vagyok a szüleimre, meg arra is, hogy sikerült átplántálniuk belém, mennyire meghatározó szerepe van a fényeknek egy lakásban, egyáltalán bármilyen élettérben. Már csak azért is, mert egy melankóliára hajlamos személyiségnek, amilyen eredendően vagyok, a fény önmagában terápia... vagy éppen kínzás. Mire a jelenlegi lakásunk berendezését terveztük, már pontosan tudtam, megtanultam, hogy még az öntudatlan szerencsés választásokon is lehet sokat finomítani, és tényleg úgy megtervezni egy lakás világítását, hogy a benne élők bármilyen évszakban és napszakban a lehető legjobban érezzék magukat. Nyilván nem vagyok szakember, és nem képeztem magam hivatalos keretek között, de sok próbálgatással, az eddigi otthonaim berendezésével botcsinálta szakértőként azért elmegyek. Megtanultam, mi a teendő, ha nincs elég természetes fény a fürdőben, egyáltalán, mi a fontos a fürdőben.

Aztán ott a hálószoba, ha rosszak a fények, az kész katasztrófa, és nemcsak este, de reggel is…

A nappali, a gyerekszoba, a konyha mind annyira más fényekért kiált, hogy csak a süket nem hallja, illetve a vak nem látja, milyen az, amikor „csupán fény” van, de nem megfelelő a világítás.

Ma már kapunk hideget-meleget

Habár minden egyes helyiség egy-egy külön cikket is megérne fénytervezés szempontjából, ám ami számomra egységesen alkalmazható szabály, hogy a fent említett bensőséges hangulatot a kisebb, helyi fények idézik elő. A hálóban az éjjeli lámpa, a gyerekszobában az olvasó- és az íróasztal lámpája, a nappaliban a kanapé melletti kedvenc lámpám, ami olvasásra és beszélgetésre is egyformán szép fényt sugároz. A konyhában sem szeretem a nagy mennyezeti világítást, nekem a kifejezetten a pultra irányuló LED-sor vált be, ami egyébként mindig a karácsonyi fényfüzérre emlékeztet. Az étkezőben ugyancsak rosszul érzem magam, ha óriási, mennyezeti fény áraszt el, a vacsora mellé sokkal jobb a mennyezetről jó mélyen az asztal fölé lógó meleg fényt adó lámpa. Mióta a LED-ek megjelentek a piacon, arra is van lehetőség, hogy az ember helyiségenként más színhőmérsékletű fényt válasszon. Így választhatok olyat, ami a gyertyát vagy a napos időt idézi, és eldönthetem, hogy meleg vagy hideg fényeket használok-e. Nálunk majdnem mindenhol meleg fehérek vannak elhelyezve, a hideg fehéreket inkább kihagynám. Ezt kifejezetten nagy terekre ajánlják az erősebbnek tűnő fénye miatt.

Nekem az általános iskolai téli reggelek ugranak be egyből, ahogyan a neonfény megadja az nyolcvanas évek iskoláséveinek alaphangulatát.

Úri huncutságnak tűnhet ennyit foglalkozni a világítással, de minden évben, amikor érkeznek azok a hosszú, sötét hónapok, hálás vagyok érte, hogy az életünknek erre a pici, de annál meghatározóbb részletére ennyi figyelmet fordítottunk. Mert a gyönyörű fények között, nem tud olyan rossz lenni még az elrontott vacsorám, a PMS vagy a „kibírhatatlan” gyerek sem.

Kárpáti Judit