1. A fogadalomtevő

Lehet, hogy nincs ilyen szó, nem tudom, én így hívom azt az elszánt egyént, aki január 2-án (vagy a húsvétot követő első munkanapon) reggel lerohan a legközelebbi gyurmába, megveszi a havi bérletet, és őrülten elkezd csinálni valamit. Bármit. Egy héten legalább négyszer. Aztán kétszer. Aztán két hét múlva még egyszer, de az már csak ilyen tessék-lássék, mert, ugye, kiderül, hogy ez nem is használ, meg egy csomó időt elvesz az életéből. Meg elég is volt. Ő aztán újabb 340 napig nem is rontja tovább ilyen helyeken a levegőt.

2. Mr. Látvány

Minimum 180 centi, arányos test, széles vállak, vékony derék, sármos arcél, egy-két (sok) jól elhelyezett tetkó, és még haja is van. A minden pillanatban dübörgő gyökér house-muzsika mellett csak az zakatol a fejedben, hogy ezmegmiafasztkeresitt? Minek jár ide az ilyen? Ezt a testet már csak elrontani lehet, remélem, legalább a farka kicsi. Aztán bementek az öltözőbe, és kiderül, hogy még az sem.

 

Mr Látvány
Még a macskák sem ronthatják el.

3. Edző bá'

A „bá” nem a korra utal. Edző bá' lehet mindenki, aki azért él, hogy másokon segítsen. Néha kéretlenül. Vagy legtöbbször kéretlenül. Gyanútlanul izzadsz a fekvenyomó padon, amikor föléd áll a szőrös lábával, és beleüvölti az arcodba, hogy „nyojjadmégmennifoooogezazgyerünkmegcsinálod”! Ha addig ment is volna, tuti, a nyakadra ejted a rudat, de, ugye, Edző bá' jó fej, és megment. Kár, hogy közben a zacsijával végigkaristolja a homlokod.

4. Mr. Mindig Dagadt Maradsz

Tehet bármit, kardiózhat, súlyzózhat, futhat, lehet a legerősebb a kerületben, valamit mégis elcseszett. Vagy sokat és feleslegesen eszik, vagy túltolta a tömegnövelőt, vagy ez csak a rossz genetika/testfelépítés, vagy előző életében gyanútlan rágcsálókat ölt puszta kézzel kéjvágyból, és a rossz karma ebbe a testbe sodorta. De a tény az tény, nem lehet mit tenni, mindig dagadt marad!

 

5. Bűnöző

Mielőtt lerohansz a legközelebbi fitneszközpontba, hogy tolj egy pacsit Habonnyal, csak szólok, hogy itt a klasszik verőlegényekről, „behajtó cégem van” emberekről beszélek, nem a nagystílű tolvajokról. Nekik a gyúrás nem szórakozás, hanem a létfenntartás egyik eszköze. Ebben a körben az izom olyan, mint az ügyvédeknél a jogszabály ismerete. Nem mindig kell, de ha épp égető szükséged lenne rá, és nincs kéznél, nagyon hamar a vesztes oldalon találod magad. További kapocs a két világ között, hogy bukott ügyvédként szükséged lehet verőlegényre, ahogy bukott bűnözőként is ügyvédre!

6. Szárnysegéd

A szárnysegéd egy olyan jóindulatú daganat a testeden, ami – ha megfelelő helyen van, akár észre sem veszed. Kellemetlenebb, ha, mondjuk, a homlokod közepén nőtt ki, esetleg egy harmadik, megnagyobbodott hereként jelentkezik. A szárnysegéd mindig ott van a nyomodban, nem tágít, nem hagy pihenni, nem tiszteli az aurád, igazi energiavámpír. Ha jót akarsz, egy véletlen mozdulattal rábillentheted a nagylábujjára a 25 kilós egykezest. Pár hétig tutira békén hagy majd, vagy talál egy másik gazdatestet.

 

7. Gyógyszerész

Egy igazi kis Walter White, amolyan megszállott kémikus. A terembe csak azért jár le, hogy kipróbálhassa valamelyik külső kerületben üzemeltetett, zugdroglaborban kotyvasztott IzomTibor Koktél hatását. Különös ismertetőjele: a túlzott barnító krém használat, valamint a nem megfelelő veseműködés miatt a bőrén keletkezett gusztustalan tályogok sokasága. Ha egy fejfájós napon találkoztok, szerencséd is lehet vele, mert nála tuti lesz valami, amitől minden bajod elfelejted.

8. Aputest, avagy a kapuzárási pánik manifesztációja

Elmúlt fiatalsága romjain merengő negyvenes apuka, aki valaha a sulicsapatban csapatta a bármit, együtt a többi – jobb sorsra érdemes – fiatallal. Azóta a megereszkedett pocakjától már nehezebben tudja bekötni a cipőjét. Ha lehajol, világítótoronyként villan fel a feje tetején keletkezett kopasz föveny, a régen dúsan hullámzó, most már csak kis tajtékokat verő hajától övezve. Ránézek, tekintetünk összefonódik, lehajtjuk a fejünket, és együtt gondoljuk ugyanazt: ezt már baszhatod, haver!

Kovács Márk

Képek: ITT,  ITT, ITT

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Fotokvadrat