Nos, miközben a körmömre ég a határidős munka, aminek kábé tegnapelőttre kellett volna elkészülnie, a következő rendkívül fontos és halaszthatatlan dolgokat sikerült csinálnom az elmúlt három órában. (Jó, lehet, hogy volt az négy is...)

Fontos!!!

Miután elvittem a gyereket az iskolába, egyből leültem a géphez, és sikeresen mellőztem a FB és az Instagram-ellenőrző köreimet. A közösségi média rendkívül időrabló tevékenység, egy ideje leszoktam róla, ami nagy siker. Viszont elemi dolog tájékozódni egy újságírónak, ezért a reggeli és a kávé mellé elolvasom a cikket a NAV-nak levelet író bátor férfiról, akiről anyám beszélt az előbb, amikor felhívtam, hogy érdeklődjek, milyen volt az éjszakája.

Eszembe jut, hogy nem lenne rossz ötlet a férjemet a FB-on is köszönteni születése napján, ezért kikeresek egy videót a YouTube-on, írok egy frappáns szöveget... és posztolok.

Nem, ez nem számít FB-nézegetésnek! Hiszen konkrét okkal jelentem meg a felületen, és lám, máris megköszöni az érintett a kedves gesztust, ráadásul elérzékenyülve fel is hív.

Beszélünk pár percet, majd jelzem, hogy születésnap ide vagy oda, dolgoznom kell, majd este folytatjuk az ünneplést. Amint leteszem, hívom a bátyámat, nehogy elfelejtse a férjem születésnapját. Elégedett vagyok, figyelmes és gondos feleség módjára jártam el, kezdődhet a munka, lássunk neki.

Sürgős!!!

Hogy ráhangolódjak a munkára, elolvasok még egy cikket arról, hogy a sikeres emberek egyik legfontosabb szokása, hogy nem órákra, hanem percekre bontják a napot, így nem vesztegetik az idejüket, kihasználják mind az 1440 percet, ami bármelyikünk rendelkezésére áll. Úgy döntök, hogy ez nagyon inspiráló anyag, ezért kinyitom az alkalmazást, amiben a feladataimat és a projektjeimet vezetem, és nyitok egy új táblát, „Hasznos anyagok” elnevezéssel, majd beillesztek egy kártyát „Inspiráció” címkével. A cikkhez odaírták, hogy az olvasási idő csupán három perc, így tulajdonképpen én is kihasználtam az időmet valami nagyon hasznosra három perc erejéig. (Vagy khm... tízre.)

Közben anyám jelentkezik e-mailen, csak tudjak róla, hogy kockázatos utazásra készül, déltájban felül a hármas metróra. Ezt egyszerre találom viccesnek és szomorúnak, ez a párosítás pedig... a FB-ra kívánkozik.

Gyorsan megírom a posztot, amikor anyám hív. Az teljesen rendben van, hogy nem bírjuk egymás nélkül, de ez már szakemberért kiált. Azért meghallgatom.

Elmondja, nem érti, mi ez a felhajtás a hülye főzőversennyel, mekkora baromság az egész. Mire lerakom, abban maradunk, hogy nem vagyunk ehhez elég kifinomultak. Eszembe jut, mintha láttam volna erről egy cikket az Indexen. Gyorsan megkeresem és – miután minden kérdésünkre hülyebiztos választ adott a kiváló újságíró – elküldöm anyámnak. Hamar jön a válasz, tényleg milyen jó, most már érti. Rendesen elolvasom a cikket, és közben megnézek két videót a YouTube-on, amiben Széll Tamás főz. Előbb egy tojásrántottát, utána egy bélszínt. Ma is tanultam valamit, vajjal készítem ezentúl a tojást, nem olajjal.

Fontos-sürgős!!!

Most már tényleg nem tűr halasztást a munka, de mégsem kezdhetek neki csak úgy, megvárom, míg pontban felet üt az óra, nehogy már óra 17-kor kezdjek bele valamibe. Ki is használom az így felszabadult 13 percet, és rendet rakok a hálóban, meglocsolom a virágokat, kidobom a szennyesbe a gyerekszoba padlóján heverő alsógatyákat. Ekkor óvatlanul a teknősre pillantok. Elég koszos a víz, szólok is este a többieknek, hogy ki kéne már takarítani. Kicsit eltelt az idő, már 35 van, és ami azt illeti, a múlt ködébe vész a reggeli. Fontos a tízórai, hogyan tudnék gondolkodni, ha nem egyenletes a szénhidrátok felszívódása. Harapnivaló után nézek, és úgy döntök, pucolok pár kivit, közben nem hagy nyugodni a gondolat, hogy míg én falatozom, szegény teknős a koszos vízben sínylődik. Eldöntöm, ha megettem a gyümölcsöt, kitakarítom az akváriumot. A tízórait nem a gép előtt, hanem a fotelben fogyasztom, miközben felmérem az egyik élelmiszer-áruház akciós katalógusát, végtére is én vásárolok, képben kell lennem az akciókról.

Ismerem a siker titkát

Nemrég végeztem az akvárium kitakarításával. Leültem újra dolgozni, és láss csodát, az óra épp egészet mutatott! De jaj, a telefonon lemerülőben volt... és azon van a hanganyag, amiből a leiratot készítem (készítenem kéne).

De nyugalom, okosan használtam ki a töltődés idejét, és megírtam ezt a cikket. Nem egészen 38 perc alatt végeztem vele.

Őszintén szólva... teljesen egyetértek azokkal a sikeres emberekkel, akik nem az órát, hanem a percet tekintik egységnek. Elég csak megnézni, mennyi mindenre jutott időm egy rövidke délelőtt alatt, beleértve ennek a szövegnek a megírását is. Nemhiába, aki a sikeres emberek trükkjeit elsajátítja, maga is sikeres életet élhet ...

Kárpáti Judit

Kép: iStock by Getty Images