Január eleje van. Míg a többi kollégám Svájcban síel, én Londonban tanulok – néha elgondolkodom azon, normális vagyok-e, hogy a szabadságomat az iskolában töltöm, tíz helyett hétkor kelek, a hegyek (vagy a párnám) helyett a piros buszok kipufogóját és a csatornákat szagolom, és a kényelmes reggeli helyett rohanva falom be a muffinomat a Leonban. Na jó, érzem én is, hogy sántít a dolog, nem szeretnék panaszkodni: imádom Londont, és örülök, hogy itt tanulhatom a divatszakmát. Nagyon közel áll hozzám a város sokszínű bohémságának keveredése a klasszikus eleganciával.

De miért sale?

A karácsonyi kedvezményes vásárok miatt annyira tele van a város suli után, hogy ha akarnám se férnék fel a metróra az Oxford Circusnél legalább este nyolcig. Mármint nem férnék fel anélkül, hogy minimum egy Selfridges-szatyrot ne kapnék a bordáim közé... Ezért egy pár órát minden este sétálok a városban, „inspirálódom” az emberektől... vagy beugrom egy táncórára, levezetni a napot.

Amikor hazaérek a barátaimhoz, akik erre az időszakra vendégül látnak, Nish csillogó szemekkel kérdezi, hogy „mit vettem a sale-en". És erre én általában azt válaszolom, hogy „még semmit ".

Az üzletek tele vannak instant boldogsággal, a kiskereskedelmi terápia virágzik. Az emberek harcolnak egymással az utolsó megfelelő méretért – estére már nincsen bennem elszántság a küzdelemhez.

A barátnőm csalódott, és legendákat mesél azokról a helyekről, ahová ígérjem meg, hogy be fogok menni, mert „szinte ingyen adják a ruhákat". (Megígérem, mert így könnyebben szabadulok tőle.)

Mégis, miért van az, hogy a sale ennyire népszerű? Annyira, hogy egyesek képesek elutazni egy másik városba, illetve már órákkal a nyitás előtt letáboroznak a boltok előtt?

Vegyük sorba:

1. Pénzügyi okokból: persze! Hiszen minden olcsóbb, és azért valljuk be: kevés kivételtől eltekintve nem mindegy, hogy ugyanazt a dolgot mennyiért vesszük meg – néha még akkor sem, ha várnunk kell rá (garancia persze nincs arra, hogy a hőn óhajtott termék is úgy vár bennünket, mint ahogyan mi az ő leértékelését).

Ha van kedvenc üzletünk, érdemes az eladókkal jóban lenni, mert adott esetben meg tudják súgni, mikor lesz náluk a következő leértékelés – talán pont holnap vagy a hét végén (sőt „jobb helyeken" félre is teszik a törzsvásárlók részére)!

2. Pszichológiai okokból: mert imádunk valami drágábbat olcsón megvenni! Ez egy kicsit azt az érzést adja, mintha spóroltunk volna, pedig az esetek többségében az ilyenkor vásárolt dolgokat nem is vennénk meg amúgy...

Mivel az elmúlt években többször váltottam országot, sőt kontinenst is (és olyankor sajnos mindig pakolni kell: több cucc=több munka), megtanultam, hogy a kevesebb több. A ruháimat időről időre elcserélem, elajándékozom vagy eladom. Nem szeretek semmit kidobni, amire másnak szüksége lehet, de tárolni sem akarom azt, amit legalább három hónapja nem vettem fel.

A KPV-formula, avagy minden boltkóros józan lehet, ha ezt alkalmazza

Hallottatok már a KPV, azaz „Költség Per Viselet”-formuláról? Mert ha nem, akkor egy banális, de mégis hasznos trükköt fogok most veletek megosztani, amit még a legmódosabb körökben is előszeretettel alkalmaznak, ha másért nem, hát a környezettudatosság miatt.

Emlékezzetek: az olcsó is csak akkor olcsó, ha sokszor tudjuk viselni, mert (a) jól áll, (b) nem szezonális, ezért jövőre is felvehetjük, (c) olyan a minősége, hogy nem megy tönkre két mosás után.

Közgazdász szemlélettel élve, mielőtt megvennél valamit, számold ki a dolog „költség/viselet” (KPV)-értékét: a darab árát oszd el az alkalmak számával, amelyeken előreláthatólag viselni/használni fogod.

Számoljunk!

Ha egy szépen szabott, igényesen megvarrt, semleges színű trench coat-ért (menő ballonkabátért) kiadsz például 100.000 Ft-ot, az nagyon fájdalmas a pénztárnál fizetéskor, és biztosan rengeteget spóroltál rá (ráadásul még nem is egy Burberryt vettél!). Ha tavasszal és ősszel a legtöbb munkanapon ezt az elegáns kabátot hordod, például évente 100-120 napon át, mondjuk, hét évig (bár egy jól megvarrt trench coat simán kibír tíz-tizenkét évet, ha vigyázol rá, és van egy jó tisztítód), akkor az nagyjából napi százharminc forintodba kerül.

Azonban ha leárazáskor vásárolsz ötezerért egy vicces, divatos felsőt, amit, mondjuk, négyszer-ötször tudsz viselni, mielőtt kifakul, elszakad, leesik a díszítése vagy kinyúlik az olcsó anyaga, akkor máris napi ezer forintodba került. Persze az olcsó is lehet jó minőségű, de általában a minőségnek ára van, hiszen a készítőinek is többe kerül előállítani.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne vásárolj leárazáskor, csak gondold át, hogy egyébként is megvennéd-e azt a ruhadarabot, valóban szükséged van-e rá: alapdarabokat (tank top, póló, zokni, stb.) mindenképpen érdemes ilyenkor vásárolni, és természetesen sok szuper cuccot kifoghatunk, főleg akkor, ha az első napokon megyünk.

Ugyanez a formula irányadó azokra a ruhákra, melyeket fontos eseményekre, például esküvőkre veszünk sok pénzért, és nem viseljük őket újra, mert a következő közös barát esküvőjén már nem szeretnénk ugyanabban a darabban pompázni (bezzeg a pasink, na, ő nem zavartatja magát, csak köt egy másik nyakkendőt…). Ilyen esetekre ajánlom a ruhakölcsönzést, a second hand üzleteket vagy egy egyszerű szabású, előnyös és semleges színű (például szürke, fekete, barna, bézs, krém, navy, stb.) ruhát, melyet változatos ékszerekkel, kiegészítőkkel, esetleg más színű blézerrel hordva évekig menővé tehetsz.

A drágább néha olcsóbb a KPV-számolás alapján, különösen, ha sokat hordott darabokat veszünk. Táskát, övet, kabátot, cipőt, nadrágot, kardigánt, blúzt, fehérneműt, tehát mindent, amit gyakran kell mosni vagy erős fizikai igénybevételnek van kitéve érdemes jobb minőségben megvásárolni.

Jó vadászatot!

Emma

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/IPGGutenbergUKLtd