-

Amióta két lány apukája vagyok...

...tudom, hogy a kisautóknak is lehet nevük.

...kívülről el tudom mesélni A hattyúk tavát és A diótörőt.

...magabiztosan mozgok a női mosdókban.

...a korábban megszokott fekete, fehér és színes mosás mellett megjelent nálunk egy új kupac: a rózsaszín. Különben is új szavakat tanultam a színek megjelölésére.

...a készülődés ideje a lányok életkorának előrehaladtával exponenciálisan nő.

...egyre többet várakozom autóban vagy bevásárlóközpontban.

...lehetetlennek tűnő feladatokat kell megoldanom (ilyen például egy harisnya elejének megkeresése), miközben kidugom a nyelvem a nagy igyekezettől, mint gyerekként.

...egyre jobban tűröm, amikor mások kaján mosollyal engem moziznak, miközben hajat fonok.

...széleskörű tapasztalat alapján állíthatom: a lejárt szavatosságú dolgoknak semmi bajuk! (Egyébként az utóbbi időben elérzékenyülök, ha ezt hallom: „Gyere, most egyél, most FRISS.”)

...mindig én megyek leghátul az összes málhával.

...többen beszélnek hozzám. Egyszerre. Sokat. (Hajtogatom, hogy egyszerre csak egy dologra tudok figyelni. Hiába.) Ugyanakkor, amikor én beszélek, nem az a fontos, mit mondok, hanem az: hogyan.

...a farmerem zsebéből az aprópénz mellett hajcsatok és hajgumik hullanak ki.

...már nem akadok fenn rajta, ha az óvodából vagy az iskolából hazafelé (gyerekek nélkül) egy ridiküllel a kezemben kell hazaslattyognom.

...irigykedve hallgatom a fiús apák trükközését, „csocsóasztalt kell venni a gyereknek”.

...de aztán eszembe jut az a momentum, amikor a kisebbik lányom véget nem érő mantrával lobbizott valamiért, majd odalépett hozzá a nagyobbik, és súgva kioktatta, amit én véletlenül meghallottam: „Menj oda, bújj oda apához, az mindig beválik.” Az ilyen esetektől eltekintve nem is fáradnak azzal, hogy az ujjuk köré csavarjanak, mert tudják, hogy úgyis bekúszom magamtól, és én ezt soha nem cserélném el semmilyen csocsóasztallal.

Pali írása