Diétához

Először akkor kattantam rá az újburgonyára, amikor a főzést egy másik szempontból közelítve, diéták szerint is meg akartam tanulni. A krumpli ugyanis a szénhidrátszegény diéták (és a paleo diéta) mumusa, a nemezis, a nem-nem. Valóban hamar emeli a vércukrot az egekbe, és bár vannak jó tulajdonságai is, örökre száműzetett az egészséges életmódot hirdetők köréből.

De az a helyzet, hogy van egy kiskapu, és ez az újkrumpli! Ez a zsenge fajta ugyanis sokkal több vizet tartalmaz, mint egy érettebb burgonya, és ezzel együtt alacsonyabb a keményítő (vagyis szénhidráttartalma). Ezért kevésbé veszélyes.

Májusban az alacsony szénhidráttartalmú étrend szerint étkezők is ehetnek burgonyát (persze módjával, de ezt úgyis tudjátok... nem?).

Salátának!

Egyik kedvenc elkészítési módomnak a spárgához is köze van, mert olyan vagyok, mint a Zoolander című filmben a család, akik mindenbe humuszt tesznek. Én mindenbe spárgát rakok. Az újkrumplinak is pont ez a lényege: a mérete miatt könnyen elkészíthető szinte bármilyen köretnek, mert nincs vele macera. Még hámozni sem kell, csak ledörzsölni.

Isteni krumplipürét lehet belőle csinálni, mert nem lesz ragacsos. Lehet, hogy ezt csak képzelem, de szerintem frissebb is az íze, ezért, mondjuk, mentával bolondítva igazi főnyeremény egy tavaszi bárányos étel mellé.

De igazán a salátákban mutatkozik meg a zsenialitása, a vékony héj, a kis méret, a gyors elkészítés itt dicsőül meg igazán.

Más

A krumplisalátát általában nem ilyennek ismerjük, ez nem majonézes, még csak nem is ecetes. Frissebb annál, mert majonéz helyett tejföl, ecet helyett citromlé van benne, és a kedvenceim, a zöldfűszerek. Ha még savanyúbbra vágysz, akkor a kapribogyó tökéletes választás, de nagyon apróra vágott savanyú uborkát is adhatsz hozzá. Én most épp újhagymát használtam, de a lilahagyma és az újfokhagyma (vékony szeletekre vágva) is nagyon passzol ide!

Pár szó a zöldfűszerekről. A kis balkonkertemben most éppen a sok fajta paradicsom mellett csak rozmaring, bazsalikom, koriander és kakukkfű fér el, menta pedig a gangon van, kúszik-mászik mindenfelé, a szomszédokkal közösen gondozzuk, és esszük. fűszerekhez. Az én krumplisalátámba bazsalikom és menta került, de ha ezt a kettőt ki kellene hagynom, akkor biztos, hogy kaprot használnék. Na jó, a mentát nem hagyom ki, az annyira felfrissíti az egészet, főleg a citromlével.

Ez a recept már csak egy dologtól lehet jobb: ha veszed a fáradságot, és grillezed a burgonyát.  Ha nem teszed, akkor is nagyon ajánlom grillezett húsok, halak mellé.

 Itt a recept: tejfölös újburgonyasaláta

kr2

1 kg újburgonya megmosva

10 dkg apróra vágott bacon

2-3 szál újhagyma

5-5 szál bazsalikom és menta, csak a levelek

1 citrom leve

3 evőkanál olívaolaj

1 kis doboz (175 g) tejföl

só, bors

A nagyobb burgonyákat vágd félbe, rendezd az összeset tepsire. Locsold meg két evőkanál olívaolajjal, sózd, borsozd, alaposan forgasd át, hogy mindent bevonjon az olaj, és körülbelül fél órára tedd a 220ºC-ra előmelegített sütőbe. Közben közepes lángon pirítsd meg a bacont egy serpenyőben, hogy minden zsír kisüljön belőle. A zsírt tedd el, jó lehet még sok más ételhez, a baconkockákat pedig itasd le papírtörölközővel. A zöldfűszereket vágd vékony csíkokra (chiffonade), a tejfölt keverd össze a maradék olívaolajjal, és az újhagymát vékonyan karikázd fel.

Ha a burgonya megsült, hagyd hűlni, majd ha már langyos, forgasd össze a zöldfűszerekkel, az újhagymával, facsard rá a citrom levét, és locsold meg az olajos tejföllel. Csak a végén sózd, mert a krumpli, és a bacon is nagyon sós.

Horvát Sára

A fotók a szerző tulajdonában vannak.