Mindhárom elektromos kütyü ugyanarra szolgál, vagy mégsem? Aprítani, mixelni, esetleg habosítani…? Ezeket nem lehet egy kalap alá venni, mert olyan, mintha a fogkefére, a fogselyemre és a fogvájóra mondanád azt, hogy végül is mindegyik ugyanazt a célt szolgálja.

Turmixgép

Ez a több mosogatással járó konyhai eszköz nem arról híres, hogy nagyon élesek lennének a kései. Inkább életlenek, viszont nagyon erős (tud lenni) a motorja. Az ipari eszközöktől eltekintve – melyek konyhai verziója is kapható, persze csillagászati áron – minden márka nagyjából azonos tulajdonságokkal, vagy hasonló erősségű motorral bír, és persze az erősebbért fizetni is kell. Ez pont elég ahhoz, hogy mondjuk jeget aprítson, vagy fagyasztott gyümölcsöket zúzzon apróra, ebből aztán instant sorbet is készülhet. Ugyanezt nem tudnád egy botmixerrel megtenni, viszont a késes robotgép képes ugyanerre. A turmix simára mixel krémleveseket, krémeket, mártásokat. Kicsit macerásabb, ha nagyobb adagot készítesz, mert részletenként tudod csak mixelni, de kis adagoknál gyors és nagyon hatékony. Csak hígabb állagú összetevőket érdemes belerakni!

Botmixer

Eddig egy vezeték nélküli darabom volt, aminek – így utólag tekintve – ez volt a legjobb tulajdonsága. Mostanában elromlott a feje, és már nem gyártják, így köszi, akkor most használhatatlan. Viszont beszereztem egy újat, nagyon menő, nagyon szép, illik is a konyhámba. De amikor kipróbáltam!!! Mennyire jó már!! Ugyanis az van, hogy ennek is erős a motorja, de eddig nem ez volt a jellemző a botmixerekre. Sőt. Éles késecskék, ezek kompenzálják a gyengébb motort, ez volt a botmixer. Épp ezért nagyjából ugyanarra teljesítményre volt képes, de inkább bénábban, mint a turmix, sokkal lassabban, akkurátusabban. Viszont cserébe kevesebb mosogatással járt, és nagyobb adagokat lehetett beletenni. Ez a mostani azonban csodákra képes. Arra viszont mindenképpen figyelni kell, hogy nagyon kis mennyiségnél kevésbé használható, a fej bele kell, hogy merüljön az anyagba, különben csak spriccel, fröcsköl, és nem is pépesít. Ja, és sűrű dolgokkal ez sem túl praktikus.

Késes robotgép

Ez egy állati hasznos eszköz! De csak az igazi, nagyobb méretű darabok. A botmixer tartozéka, meg az úgynevezett aprítók másra valók, én itt a nagy berendezésről beszélek. Ennek a legfőbb tulajdonsága, legalábbis az előző kettő összehasonlításában az, hogy a szilárdabb szerkezetű ételekkel is jól használható. Tésztát (omlós-vajasat) készíthetsz benne, sűrű krémeket, mondjuk curry alapot, ebben is készülhet fagyasztott gyümölcsből sorbet. A kései baromi élesek és nagyok, és jellemzően nagyon gyorsan is forognak. De a botmixerem után már kezdem megkérdőjelezni az erős motor/tompa kés-féle összefüggéseket, úgyhogy ezt inkább hagyjuk. A lényeg, hogy ne ezt válaszd, ha krémlevest készítesz.

A mai receptet a botmixerrel készítheted el. Egy olyan vischyssoise (klasszik francia póréhagymás, burgonyás krémleves tejszínnel, amit hidegen tálalnak), amiben nemcsak burgonya és póréhagyma van – az utálatos kis szálaival, amelyek rátekerednek a botmixer késére, de még a turmixgépére is, ha nem elég erős – hanem édeskömény is. Régebben a turmixgépemmel készítettem hasonlót, ma pedig már a botmixeremmel csapatom. Mindkettő jó erre a célra. A lényeg: a botmixerrel mindig pár perccel tovább mixelj mindent, mint ahogy egyébként tennéd. Ha azt hiszed, hogy már jó, told még néhány percig, meglátod, meghálálja, lágy habbal, selymes krémességgel.

Édesköményes, burgonyás póréhagymaleves

levesnagy

Hozzávalók:

2 nagyobb burgonya

3 szál póréhagyma fehér része (Elvileg. Én nem vagyok rigorózus – most egy nagyobb póréhagymát használtam, de az egészet, ezért is nem szép fehér a levesem)

1 édeskömény

2 gerezd fokhagyma összezúzva

7-8 deci víz, zöldség vagy csirkealaplé

2 deci tejszín

só, bors

2 evőkanál olívaolaj

A póréhagymát és az édesköményt – amelynek előzőleg kivágtad a torzsáját – vágd vékony szeletekre. Dobd a felhevített olívaolajra a zúzott fokhagymával együtt, és nagyjából nyolc perc alatt párold puhára. Közben hámozd meg, és kockázd apróra a burgonyát. Ezt is add a zöldségekhez, öntsd fel a folyadékkal, majd magas lángon forrald fel. Vedd kisebbre a lángot, fedd le, és addig főzd, amíg minden zöldség puha nem lesz. (30 perc) Most jöhet a botmixer, és ha már szép krémes a leves, add hozzá a tejszínt is. Csak most sózd és borsozd, mert ha alaplevet használtál, lehet, hogy az is sós volt.

Tálalhatod az édeskömény apró leveleivel, én persze elfelejtettem, de petrezselyemmel megszórva is nagyon finom.

Ez így egy vegetáriánus leves. De ha mondjuk pirított baconnel szórod meg, már nem lesz az, viszont úgyis elég finom. Ha pedig kihagyod a tejszínt, vegán étel lesz belőle.

Jó étvágyat!

Horvát Sára

A képek a szerző tulajdonában vannak