-

Egy felmérés szerint egy átlagos nő szekrényében nem kevesebb, mint nyolc farmernadrág lapul. Hát, amikor ezt elolvastam, gondolatban gyorsan át is pörgettem a saját készletemet. Kénytelen voltam megállapítani, hogy minden bizonnyal az én gardróbomban is van legalább annyi... Ha nem a duplája. De még mielőtt a férjem ezt olvasva felhorkanna és betiltaná az összes további vásárlásomat, szeretném jelezni, hogy mindent meg tudok magyarázni!

Mert ezek a nadrágok nem csak egyszerű ruhadarabok! Sértés lenne úgy beszélni róluk, mint sima használati tárgyakról. A farmerjaim az életem szerves részei, közös emlékek hűséges őrzői. Engedd meg, hogy bemutassak közülük néhányat!

A dietetikus

Mint minden tisztességes nő, én is pontosan tudom, hogy a fürdőszobai mérlegen látható szám egyáltalán nem  mérvadó, egzakt eredmény, hanem csak olyan hozzávetőleges, körülbelüli érték.

Hiszen honnan tudhatja az az ördögi szerkezet, hogy most épp PMS következtében tele vagyok vízzel, előző éjjel hajnali kettőkor véletlenül megbotlottam, és arccal előre rázuhantam egy gyrosra a körúton, vagy hogy már múlófélben lévő szerelmi bánatom van, amit kizárólag csokoládéval lehet kikúrálni...

Na ugye! Nem tudhatja!

Ezért nem is kell mindig ráálldigálni, főleg, mert ott van az ideális testalkat megmérésére a Versenysúly Nacika! Ezt a farmert egy jobb időszakomban vásároltam, amikor épp dúlt a fitnesz-náci őrületem, meg a salátazabálós dilim. (Nyugi, már elmúlt.) A nadrágba való bebújással belepaszírozással egy pillanat alatt tudom, elfogadható-e a testsúlyom, vagy vészesen megindultam az elterebélyesedés lejtőjén, és ezért nem ártana pár napig jobban odafigyelni a bevitt hamburgermennyiségre.

A photoshop-mester

Csak egészen kivételes alkalmakkor veszem föl, nehogy elkopjon... vagy más baj érje. Mert akkor hová lenne a szexepilem? Ez a pantalló ugyanis egy elsőrangú művész, egy mágus, egy igazi csodatevő! A szabása álom, a vonalvezetése mennyei, a színe pedig maga a mámor!

Ha felveszem, legalább ötöt letagadhatok – kilókban és években is. Persze csak addig, amíg le nem ülök... Sőt, őszintén szólva nem is lehet benne igazán leülni...

De azért ha végképp nem lehet elkerülni, hogy ülő állapotba hozzam magam, akkor először enyhe támadóállásban óvatosan hátrabillentem a tomporomat. Majd kiszemelem a kanapén a célpontot. Reszketeg combokkal, de merev lábbal még hátrébb tolom a súlypontomat, majd halált megvető bátorsággal, még mindig nyújtott végtagokkal hátradőlök. És aztán ott maradok, amíg véget nem ért a buli, mert egyedül képtelen lennék felállni.

Az illuzionista

Ilyen típusból van vagy öt darabom. Szépen elrejtve a szekrényem hátsó traktusában. Onnan szokták nekem a kis drágák kisutyorogni balzsamos reggeleken, hogy: „Ne aggódj, drágám, leszel te még újra húszéves!" Én pedig boldog vagyok, hogy a szemembe hintik az illúzió csillámos porát. Ezeket a nadrágokat ugyanis még hajadon koromban, a két gyerek születése előtt, de már felnőtt testtel vásároltam.

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, úgy kerültem egyre távolabb és távolabb attól az állapottól, hogy egy szép napon majd újra beléjük férjek, legalább pajszer, feszítővas és gépzsír segítségével.

De a remény hal meg utoljára! Nem is dobtam ki őket, hiszen hótziher, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor újra magamra ölthetem a fiatalságom e kitérdesedett mementóját. (Vagy nem. Valószínűleg nem, de akkor is jó előszedegetni, mert olyankor úgy érzem magam, mint egy levitézlett primadonna, aki újra elolvassa a régi rajongói leveleket.)

A jóbarát

Vele, pontosabban benne lenni olyan, mint ha egész hétvégén ágyban „büdöspizsamáznék", ami – lássuk be – roppant klassz dolog! Pont jó helyen van kiseggezve, épp a megfelelő mértékben van kitérdelve, az anyaga is puhára kopott, a zsebében pedig mindig találok az előző hétvégéről ott maradt rágót, cukorkát, bonbont. Kényelmesen bő fazon lévén nem ébreszt bennem állandó lelkiismeret-furdalást, ha kicsit nekigömbölyödök. Tudom, ő épp így szeret engem! A hétvégéket együtt töltjük, lazán heverészünk összefonódva a kanapén. Egy kicsit ugyan már szakadt az aljánál, és a cipzárja is felfeslett, de a világ minden kincséért sem válnék meg tőle.

Az ember mégsem passzolja le csak úgy a legjobb barátját!!!

 

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unspalsh/Lucas Lenzi