1. Furcsán öltözködnek

Minden rendes felnőtt tudja, milyen körülmények között milyen ruhát illik felvenni, és hogy milyen színt, fazont, mintát és stílust mivel szokás összepasszítani. A gyerekek azonban magasról tesznek az elvárásokra, a hagyományokra, sőt, még az időjárásra is. Lazán kicsattognak gumicsizmában és szőrmellényben, ha a júliusi nap már az aszfaltot is megolvasztotta, de legszívesebben balerinacipőben és rózsaszín tütüben grasszálnának akkor is, ha kereken három napja zuhog az eső. És arról is szentül meg vannak győződve, hogy a nadrágnak és harisnyának tök feleslegesen van két szára, hiszen a két lábukat pompásan bele lehet szuszakolni egybe is. (De ha feltétlenül muszáj mindkét szárat megtölteni, akkor tokáig húzzák a mackót.)

via GIPHY

2. Furcsákat esznek

A gyerekek nagyon furcsák... Nem eszik meg a finom kelkáposzta főzeléket, undokul eltolják a pecsenyés tálat, és hisztérikus rohamot kapnak, ha eléjük teszel egy tál spenótot. Viszont gondolkodás nélkül megkóstolják a kutyakakit, a zsenge tavaszi fűszálakat és a gyurmát, őrülten habzsolják a könyvek szélét és a havat (még akkor is, ha kicsit sárga...), kíváncsian leharapják a döglött pók lábacskáit, végignyalogatják a park padjait és igazi gourmet-ként kanalazzák a popsikenőcsöt.

via GIPHY

3. Furcsán járnak

Minden tisztességes ember tudja, hogy az utcán kihúzott derékkal, emelt fővel, határozott, egyenletes ütemű léptekkel kell haladni. Hová vezetne, kérem, ha hirtelen mindenki nekiállna jobbra-balra sasszézni, előre-hátra tipogni, fel-le ugrándozni?! Bezzeg a gyerekek erre is tojnak! Még véletlenül sem haladnának rendes, kulturált módon! Megtorpannak minden kutyafülénél,  teljesen értelmetlen dolgokat szedegetnek föl a földről, indiánszökdécselnek, duplatalpast ugrálnak a legmélyebb pocsolyákba, vagy elfekszenek a sárban. Ráadásul még mindenféle idegen nénivel és bácsival is szóba állnak! Hal-lat-lan!

via GIPHY

4. Furcsa dolgokat mondanak (és gondolnak!)

Tényleg, ez már mindennek a teteje! Olyan, mintha a gyerekeknek valaki kivette volna a szűrőt az agyuk és a szájuk közül. Mindig minden gondolatukat kimondják, még azokat is, amik vagy nem ildomosak, vagy nem kellene egyáltalán az óvónéni orrára kötni! Igazán, ki másnak jutna eszébe ország-világnak elé tárni, hogy anya bizony olykor-olykor elereszt egy galambot a kanapén heverészve, apának meg büdös és kávészagú a szája reggel. A gyerekek közléskényszere ilyen fokú őszinteséggel kombinálva nagyon veszélyes, és nagyon furcsa! És onnantól lesz mindez végtelenül rizikós, hogy a kis pupák megtanul írni, hogy a gondolatainak még nyoma is maradjon.

5. Furcsán barátkoznak

Milyen jó lenne, ugye, ha a pulya azzal barátkozna, akivel te szeretnéd. Egy rendes, kedves, jól fésült, udvarias mamakedvencével, aki fegyelmezetten elüldögél a csésze teácskájával, és akinek még a hangját sem hallani soha! De a te gyereked messze szalad az ilyesmitől (ám előtte még unalmában jól sípcsonton is rúgja), hogy inkább a házmesterrel, a rühes, kóbor macskával, vagy egy koszos rosszcsonttal bratyizzon. Ki érti ezt?

via GIPHY

6. Furcsa dolgok miatt sírnak

Talán minden bizarr szokásuk közül ez a legeslegfurcsább! Olyan piszlicsáré, érthetetlen, egészen abszurd ügyeken törik el a csimotáknál a mécses, ami emberi ésszel fel sem fogható! Sírnak, mert berepedt a Túró Rudi csokibevonata, ha összeért a szósz a hússal, vagy mert sapka van a nagymamán. Bömbölnek, ha beteszed a mikróba az ebédet, ha integetett a buszsofőr, vagy ha nem sikerül keresztültolni a kerítésen a babakocsit.

via GIPHY

7. Képesek bárhol elaludni

Rendes ember napi nyolc órát alszik, kiszellőztetett hálószobában, ropogósra keményített, patyolatra fehérített ágyon. Ezek a fura jószágok meg mire nem vetemednek? Elszundítanak bárhol, ahogy épp elnyomta őket a buzgóság!

via GIPHY

Hát, nem is tudom, nekem ezek nagyon, de nagyon furcsa dolgok (és egy kicsit gyanúsak is, megmondom őszintén). Na, de ma van az ő napjuk, úgyhogy nagyvonalúan felülemelkedem a berzenkedésemen.

Éljenek hát ezek a furcsa kis élőlények, és akkor egy füst alatt azok a felnőttek is, akik sikeresen megőrizték magukban a különc kisgyereket.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/Toni Verdú Carbó