Both Gabi:

– Ha valamit nem szeretnék elvállalni, arra legközelebb NEM-et mondok. (És baromira csodálkozom, amikor mégis kicsúszik egy IGEN a számon. Abban a minutumban szeretném visszacsinálni, de már késő bánat, eb gondolat...)

– NEM kapcsolom be munkaidőben a Facebookot. (Aztán tessék, már megint rajta lógok. Azzal áltatom magam, hogy ez információszerzés+ munka is. Most kivételesen tényleg az, ((ezt a listát a zárt FB-csoportunkban gyűjtöttük össze)), de inkább egy beépített időrablógép.)

– Mindig megfogadom, hogy nem válaszolok a körkérdésekre, és erre... tessék! Már megint mit csinálok? Körkérdésekre válaszolok.

D. Tóth Kriszta:

– Soha többé nem veszek Nutellát. (És megtiltom minden családtagomnak, hogy vegyen. Ha mégis valahogy bekerül a hűtőszekrénybe, lelakatolom és eldobom a kulcsot.)

– Minden emailre, üzenetre, miegyébre azonnal válaszolok. (Ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akinek nem sikerült azonnal, gyorsan, vagy egyáltalán... válaszolnom. Ott vagytok a szívemben, meg az eszemben, és nagyon igyekszem utolérni magam!)

– Nem húzom föl magam a rosszindulaton, a butaságon, a hülyéken, a személyeskedőkön, a beszólogatókon, az elvakultakon, az álszenteken, a kioktatókon, a nyelvtannácikon... (Röviden: semmin és senkin.)

– Nem olvasok kommenteket.

– Minden héten lemosom lemosatom a kocsit. (És teszek a kesztyűtartóba betétlapot. Mert szükségem lesz rá.)

– Minden héten tartok minimum egy laptopmentes napot. (És telefonmenteset és tabletmenteset. És ezek ugyanarra a napra kell, hogy essenek.)

Deli Csenge (17):

Ó, én meg a fogadalmak?! Jaj, ne vicceljünk már... Ahogy ez lenni szokott (és örömmel olvasom hogy nemcsak nálam), mindig mindent megfogadok, ideig-óráig be is tartom, aztán... kit érdekel tovább, élem vígan az életem. Nézzük a toplistámat:

– Hétfőtől diétázom. Nem eszem olyan sokat, este öt után rá se nézek a kajára, megiszom napi 2,5 liter... vizet.

–  Felavatom a két éve megvásárolt futócipőmet.

– Rendes leszek, anyácskát is boldoggá téve kiveszem a részem a házimunkából. Kezdve a saját részlegemmel: nem tartok több porcicát házi kedvenc gyanánt, pláne hogy allergiás vagyok a porra... Próbálkozom vele, hogy az ágyam és íróasztalom ne úgy nézzen ki, mint egy természeti katasztrófa sújtotta terület, és már tökre unom magam, hogy általában az ágyam végébe ledobált ruhák közül választok.

Ak.rvaéletbe! Nem beszélek többet csúnyán. Mert az annyira nem nőies... vagymi.

Fiala Borcsa:

– Soha többé nem iszom!  (Volt, hogy már negyedórával később megszegtem... a kutyaharapás szőrében reménykedve.)

– Soha többé nem eszem! (Ezt legszívesebben két étkezés között mondogatom.)

– Most aztán tényleg úgy lefogyok, mit a k.rvaisten! (Aztán rájövök, hogy ha egy hamburger és a darázsderék között kell választani, akkor nyilván az elsőt fogom.)

– Soha többé nem fogok ilyen baromságok miatt szorongani! (Vagy de? Vagy nem? Jajistenem, hogy lenne jó?)

– Kedves és türelmes leszek, és nem hagyom, hogy felhúzzanak. (NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED, MEKKORA ÖKÖRSÉGEKET MONDASZ???!! NEM HISZEM EL, HOGY LEHETSZ ILYEN IDIÓTA??!)

Gyurkó Szilvi:

Erre (is) van egy koncepcióm:

Ha összeszedjük, mi az öt legjobb dolog az életben, akkor kábé az evés, ivás, alvás, szex +1 opcionális jön ki, tehát a létfenntartás, fajfenntartás mentén éljük és élvezzük az életünket, így amikor megfogadunk valamit, akkor is általában így gondolkodunk. Nem iszunk annyit, nem eszünk annyit, mást fogunk enni, többet fogunk pihenni, időben lefekszünk és khm... a szexről majd egy másik listán nyalatkozunk (sic!) de ez is kábé megáll, mert a zsigerien boldog örömöket is megpróbáljuk elcseszni valami megszorítással, ami aztán nem is tartható, mert persze az élet él és élni kíván. Mi pedig vagyunk, akik vagyunk, általában nem kígyónak születtünk, hogy ki tudjunk bújni a bőrünkből.

A fogadalmaink másik csoportjával az irritációnkat, és a mindennapi életben adódó kisebb-nagyobb feszültségforrásokat próbáljuk meg csökkenteni (ami érthető). Példamondatok: rendesen elpakolom, kitisztítom, helyre rakom, összeírom, odafigyelek, stb..., aztán ahogy a kezdeti irritáció csökken, az elszántság is alábbhagy, és általában bukjuk a fogadalmat. Hát, én valahogy így látom.

És akkor a fogadalmaim (amiket évente úgy harmincszor-negyvenszer kimondok, leírok, orrom alá dörmögök):

– Rendben tartom az autót, rendszeresen kitakarítom (de legalábbis nem mocskolom össze).

– Rendszeresen fogok mozogni.

– Nem hagyom utolsó pillanatra a munkát.

– Kevesebb édességet fogok enni.

– Kevesebb szemét kaját fogok enni.

– Több vizet fogok inni.

– Felveszem a telefont, ha hívnak.

– Nem veszem fel, ha hülyék hívnak.

Kormos Anett:

Én már túl jól ismerem magam ahhoz, hogy bármit is megfogadjak... meg amúgy is hülyeségnek tartom ezt a megfogadósdit... vagy legalábbis gyerekesnek. Én olyan nő vagyok, aki döntéseket hoz. Amelyekről aztán – hol szándékosan, hol véletlenül – megfeledkezem, de egy fogadalom be nem tartása akaratgyengeségről árulkodik, egy döntésről való megfeledkezés pedig pusztán memóriagondokról (utóbbival könnyebb szembenéznem).

– El szoktam dönteni, hogy viszek némi rendszert az életembe. (Ahhahaha!)

– Hogy csak olyan munkát vállalok el, amiben örömömet lelem, ami épít engem, ami fontos számomra. (Ahhahaha.)

– Hogy többet nem kések el sehonnan. (Ahhahaa.)

– De vannak apróságok is: hogy kipakolok a táskámból, hogy nem a szárítóról, hanem a szekrényből fogunk öltözködni, hogy félévente leszedetem a fogkövemet, hogy megtanulom, merre kell fordítani a kulcsot, ha ki akarom nyitni az ajtót, hogy kitörlöm a telefonomból azokat, akiket sose szoktam felhívni, hogy néha felhívom azokat, akiket nem töröltem ki.

Pásztory Dóri:

– Minden reggel úgy ébredek, hogy ma csak tizennyolc órán át nyomkodom a telefonomat, nem huszonkettőben. Ez csak néha sikerül. Általában akkor, ha Barnabás elalszik a babakocsiban, és közben lemerül a telefonom.

– Minden költözéskor megfogadom, hogy soha, de tényleg soha többé nem veszünk semmit, különösen nem konyhai eszközt és könyvet. Aztán átköltözünk... és másnap csönget az Amazon... Az egyik csomagban hat könyv van, a másikban meg egy hiperszuper serpenyő.

– Mindig megfogadom, hogy azonnal válaszolok mailekre, kommentekre, üzenetekre, aztán karácsonykor előkerülnek a vintage húsvéti jókívánságok... válasz nélkül. A legdurvább az volt, amikor kiköltöztünk Londonba, és találtam egy tök kedves levelet, amelyben kértek tőlem egy aláírt képet. Ez 2004-ben volt... Annyira kínos!

Prónay-Zakar Gina:

– Soha többé nem iszom! Ezt legutóbb Párizsban nyöszörögtem el (a fejemet fogva), hajnali 11-kor. 16 órakor már egy pohár sör felett ültem egy bárban. Na, de ezek a koncerttúrák, ugye rendkívüli helyzetek...

– Legközelebb időben befizetem a csekkeket. Azt hiszem, ez a legközelebb a következő életemben lesz.

– Nem halogatom a cikkleadást. Mindig, de tényleg mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok. Iszonyú stresszes, mégsem tudok változtatni rajta. Még egy kihívás a következő életemre.

Szentesi Éva:

– Csak olyanok társaságában tartózkodom, akik nem beszélnek ki a hátam mögött.

– Nem zabálom tele magam indiaival szinte minden nap.

– Nem iszom annyi alkoholt.

– Nem vásárolok össze mindenféle lomot az internetről.

– Nem olvasok kommenteket, nem olvasok kommenteket, nem olvasok kommenteket.

– Nem válaszolok a hülye kommentelőknek.

– Nem veszek salátát, mert két hét múlva úgyis kidobom.

– Nem veszek női magazinokat.

Ujvári Bea:

– Nem teszem vissza az elhasznált gyufát a skatulyába. Ezt minden évben megfogadom. És ez nekem most elég is, mert elnézve, amit a többiek írtak, tuti, hogy egyet sem tudnék betartani az ő fogadalmaikból.

Csók,

a WMN csapat

-

A kép illusztráció, nem a WMN szerkesztőségének valamelyik tagját ábrázolja! Mi kifejezetten elhatárolódunk az ivástól, a dohányzástól, hát még az esküvőktől. (Kép forrása: flickr)