Az édesburgonya egyébként is toplistás nálam, bár az ára nem éppen alacsony. Elképesztően finom a belőle készült sült krumpli, ropognak rajta a sószemek, belül pedig édes, krémes, jó pürének és süteményekbe is, akárcsak a sütőtök. Egyébként nem rokona a tökféléknek, a burgonyának is csak távoli, még ha ugyanúgy gyökérzöldség is.

A gyökerek

Húsának színe a halványtól az egész mély narancssárgáig terjed, jellemzően minél élénkebb a színe, annál ízesebb és lédúsabb. Ez a magyarul batátának (latin neve Ipomoea batatas) is nevezett zöldség egyébként az amerikai kontinensről származik, Polinéziában is termesztették, majd később több ázsiai országban is elterjedt, így azok konyhái is átvették, sok vietnami, kínai, és Fülöp-szigeteki étel alapja.

Szereti a napsütést és viszonylag sok vizet igényel, ezért nálunk nem megfelelőek a körülmények a termesztéséhez, importálni kell, emiatt magasabb az ára. Viszont tápértékét tekintve érdemes rá néha beruházni, akár diétázóknak is. Szénhidráttartalma nagyjából megegyezik a mezei burgonyáéval, azonban egyrészt ezek összetett szénhidrátok, másrészt az édesburgonya magasabb rosttartalma miatt is laktatóbb. Glikémiás indexe is alacsonyabb a krumpliénál, és A-, C-vitaminban is rendkívül gazdag, B6-vitamintartalma is jelentős.

Süsd meg!

Kinézetre úgy tűnik,hogy a sütőtök és az édeskrumpli akár helyettesíthetők is egymással, de ez nem teljesen igaz. Az édesburgonyában ugyanis több keményítő van, ezért sok helyzetben másképp viselkedik. Például sütésnél ropogósabb lesz, ha pedig pürét készítünk belőle, az sűrűbbé válik, mint egy keményítőtartalom nélküli zöldségből készült püré. Viszont a kettő összehasonlításában biztosan a sütőtök nyer, ha a diétáról van szó, ugyanis az utóbbinak alacsonyabb a kalória- és szénhidráttartalma. De mindennek megvan a maga helye, én például semmiért nem adnám a sült édeskrumplimat.

benti

Az elején már említettem a hálaadás-receptet. Az édesburgonya a hálaadás egyik fontos alapanyaga, jellemzően köret készül belőle, mégpedig egy nagyon furcsa: az édeskrumplipürét egy tálba simítják, fahéjjal, őrölt gyömbérrel, szerecsendióval fűszerezik, majd pillecukorral megszórják, és megsütik. Hááát... ezzel sosem barátkoztam meg, esetleg desszertként jó lehet. Nekem az ilyen jellegű édes ételek, a sütőtököt is beleértve, mindig is sósan, sőt fűszeresen ízlettek. Így amikor rátaláltam erre a tian-receptre, nagyon boldog voltam. A tian egy provence-i, alacsony falú cseréptál amelyet hagyományosan belülről mázzal, kívülről anélkül égetnek ki. A benne készült ételeket is a tálról nevezték el, a mai recept is ilyen, vagy ehhez hasonló edényben készül, nagyon fontos, hogy ne mély tálban süssük!

Tulajdonképpen az egész készülhet édesburgonyából, de ez azt jelenti, hogy jó sokat kell vásárolni belőle. Ha pedig hagymát teszünk a közepébe, attól nemcsak olcsóbb, de sokkal ízletesebb is lesz az étel.

Fontos hozzátennem, hogy ez az a recept, amihez nem érdemes gyalu nélkül hozzáfogni. A céklachipsnél már volt róla szó, ez az eszköz igazán fontos a konyhában, nemcsak az ilyen különlegesebb ételekhez, hanem ha csak az uborkasalátára gondolok, akkor is. Gyorsabb, könnyebb, egyszerűbb vele az élet.

Édesburgonya tianban, hagymával

kozeli5 közepes édesburgonya

4-5 közepes vöröshagyma, vagy 8-10 bébihagyma, esetleg mogyoróhagyma

½ liter zöldségalaplé

6 dkg vaj

2 kiskanál füstölt paprika (vagy sima fűszerpaprika)

1 kiskanál só

1 kiskanál szárított majoránna

őrölt bors

Keress egy olyan nem túl magas falú tálat, amelyhez aztán hasonló átmérőjű burgonyákat vásárolsz. Melegítsd elő a sütőt 150 ºC-ra.

Hámozd meg az édesburgonyákat, majd gyaluld le úgy, hogy a végük (ahol a szeletek átmérője kisebb) megmaradjon. Ez jó lesz levesbe, babaételnek, vagy akár olajban sütve. Az alaplevet melegítsd össze a vajjal és a fűszerekkel, hogy a vaj elolvadjon, majd egy tálban keverd össze az édeskrumpliszeletekkel, hogy mindenhol bevonja a keverék. Szép sorban fogd össze az így ízesített szeleteket, és állítsd az edény falához, mintha könyvek lennének, közben a két oldalán a megmaradt végekkel támaszd ki, hogy ne dőljön el. Így folytasd, míg körbeér a koszorú. Ha marad, belülre is tehetsz, sőt, az egész tálat megtöltheted ilyen módon édesburgonyával. Én azonban középre inkább hagymát tettem, úgy, hogy meghámoztam, és megforgattam a folyadékban.

Öntsd fel az alapleves keverékkel a koszorú magasságának feléig. Fedd le, és tedd a sütőbe nagyjából 45 percre, hogy a burgonya megpuhuljon. Öntözd meg a levével (itt is lehet használni a pulykalocsolgató alkalmatosságot), emeld 210 ºC-ra a hőmérsékletet, majd újabb bő fél órára tedd a sütőbe, hogy megpiruljon. Nemcsak gyönyörű, hanem finom is!

Horvát Sára

 A képek a szerző tulajdonában vannak