A cenzúrázott kentaur

Gyerekkorom egyik alapműve volt a klasszikus zenékre komponált rajzfilmetűdökből álló Fantázia (1940). Mivel az unikornisok, a pegazusok és a díszes-szépséges nőalakok bűvkörében éltem, az volt a kedvenc részem, amikor a görög mitológiai alakok csodaszép kentaurokkal lődörögnek, romantikáznak, és menekülnek Zeusz villámai elől. Csak felnőtt fejjel tudtam meg, hogy én a cenzúrázott verziót láttam, ugyanis az eredeti verzió egyik jelenetében a magát csinosítgató kentaurlány egyik (rab)szolgája egy karikatúraszerű, óriás szájú, ábrázolásában kifejezetten majomra hajazó sötét bőrű kentaur, ami kisebb a többieknél, és enyhén szólva is ütődötten viselkedik, ráadásul a többiek is lekezelőn viszonyulnak hozzá.

Érdekes, hogy a zebracsíkos, szintén színes bőrű szolgakentaurok viszont benne maradhattak a végső változatban, ők nem verték ki annyira a biztosítékot. Pedig az is erősen rasszista képsor, mai szemmel biztosan nem ment volna át a szűrőn ez sem.

Micimackó, a nemkívánatos

A minap viszont egy olyan cikk került elém, amiben azt is megemlítik, hogy Micimackót kitiltották Kínából, mert túlságosan hasonlít Hszi Csin-ping kínai elnökre. Ez azonnal felpiszkálta az érdeklődésemet, úgyhogy bele is vetettem magam az intenet bugyraiba. Megtudtam, hogy ez a párhuzam akkor kapott szárnyra, amikor 2013-ban Hszi Csin-ping és Barack Obama találkozott.

A róluk készült közös kép után pillanatok alatt elárasztották az internetet az olyan mémek, amelyek Micimackóval azonosították a kínai elnököt, Obamát pedig Tigrissel. Márpedig ez skandallum, ilyesmivel (értsd: egyesekkel) nem lehet csak úgy jópofáskodni, viccelődni, még akkor sem, ha csupán egy csacsi, öreg medvéről van szó.

Kínában azóta olyan komolyan veszik a Micimackó-tilalmat, hogy 2018-ban a Barátom, Róbert Gida című filmet sem mutathatták be az országban.

Hozzáteszem, egy lengyel kisváros, Tuszyn játszóteréről is kitiltották szegény Micimackót, mert a helyi tanács szerint a kóccal tömött medvebocs hermafrodita (itt némi fogalmi zavar lehet a tanács köreiben, hiszen attól még, hogy nem tudni, milyen nemű a mackó, pont nem hermafrodita), és amúgy is állandóan hiányos öltözetben mutatkozik, úgyhogy semmiképp nem egy példakép-matéria. Épp ezért az épp épülő játszótér dekorelemein folyó eszmecsere közben sikerült ezt az égető kérdést tisztába tenni, úgyhogy a tuszyniaknak nem kell attól félniük, hogy a gyerekek hiányos öltözetben fognak közlekedni. Itt, mondjuk, megjegyezném, ilyen alapon Donald kacsa alatt is erősen rezeg a léc…

Na de hogy maradjunk a medvetematikánál, a vasárnapi Disney-délutánokon futó Balu kapitány kalandjainak legutolsó részében Balu egész konkrétan légiterroristákkal akad össze, amit a téma érzékenysége miatt világszerte betiltottak, ámde kétszer véletlenül mégis adásba került. Hasonló okok miatt a 101 kiskutya rajzfilmsorozat (igen, olyan is van) egyik epizódjában az egyik kiskutya egy repülővel belehajt egy szélmalomba, amit szeptember 11. után inkább világszerte levettek a műsorról, biztos, ami tuti.

Rasszizmus, erőszak, káros szenvedélyek

Egy újabb klasszikus, Tom és Jerry is a cenzúra áldozatául esett több esetben is, mondjuk, ezen nem is csodálkozom: több részben szerepel dohányzás, alkohol és kőkemény erőszak is, a rasszista megnyilvánulásokról nem is beszélve. Ám hogy kicsit konkrétabb legyek, mondok néhány példát is. Az egyik (1943-as!) részben Jerry kipingálja Tom arcát, aki utána szakasztott mása lett Adolf Hitlernek. Hát ez a rész nem ment át a szűrőn, ami nem is baj.

Több részből jeleneteket vettek ki, ugyanis Tom gazdáját gyakran kifejezetten rasszista módon ábrázolták, nagy hangú, nagy seggű, agresszív nőalakként tűnt fel. Több alkalommal jelent meg a mesesorozatban a huszonegyedik században már tabunak számító blackface is, például amikor Jerrynek egy cipőpasztatubusból kiszabadulva csupa fekete az arca, ami egyértelműen erre a jelenségre utalt. A Tom és Jerry ezer ponton támadható, és bár áthatja a nosztalgia szelleme, mai fejjel nézve igencsak inog alatta a píszí talaj.

Nem ért különösebb meglepetésként, hogy a máig tömegeket megmozgató, ámde sok szülő és szakember által bírált Pokémon is több országban tiltólistára került. Japánban, Törökországban és az Egyesült Arab Emírségekben zéró tolerancia van, szimplán azért, mert szerintük káros a gyerekek egészségére. A rengeteg erőszakos tartalom mellett az egyik részben egy robbanást olyan erős villogás kísért, ami konkrétan többeknél epilepsziás rohamokat idézett elő. De ahogy visszaidézem a gyerekkoromban végighallgatott sok felnőtt beszélgetést, azt hiszem, sok szülő nem bánta volna, ha nálunk is betiltják a sorozatot.

Mit akarunk üzenni a gyerekeknek?

Az eddigiek után aktuálisabb eset szegény Peppa malacé, ugyanis az egyik új epizódban feltűnik egy leszbikus jegesmedvepár. (Mindig a medvékkel van a baj!) A lányuk, Penny a családjukat lerajzolva azt mondja: „Anyukámmal és a másik anyukámmal élek. Az egyikük orvos, a másikuk spegettit főz. Imádom a spagettit!” Az epizód nagy port kavart, több ország felháborodva követelte a betiltását, nálunk az homofóbtörvény miatt eleve be sem mutathatták, mondván, hogy ez a gyerekekre káros tartalom, „LMBTQ-propaganda”.

Holott mindössze annyi történik, hogy egy kislánybocs lerajzolja a családját, ami történetesen más, mint az átlag. Ehhez képest a heves ellenállást látva azt hittem, minimum leszbikusszex-pózok vannak azon a bizonyos gyerekrajzon (NEM!), úgyhogy erőteljes túlkapásnak érzem a globális támadást szegény jegesmedve-família iránt.

Kevés a hely ahhoz, hogy minden betiltott, illetve cenzúrázott mesét összeszedjek (van köztük Bolondos dallamok, SpongyaBob és Batman is), a kutatómunka alatt kiderült számomra, hogy szinte végtelen a sor. 

Én támogatom, hogy legyünk sokkal kritikusabbak a rajzfilmekkel kapcsolatban. Személy szerint én, aki a klasszikus Disney-hercegnők ámulatában nőttem fel, a saját lányomnak sem a Hófehérkét, sem a Csipkerózsikát nem mutattam még meg, mert kifejezetten károsnak tartom az üzenetüket. Nyilván az erkölcsromboló Micimackó esete erős túlkapás, de érdemes lenne átgondolni, hogy mégis mit akarunk üzenni a gyerekeknek. A mai gyerekek világa egészen más, mint a mienk volt, ezt is jó lenne figyelembe venni.

Törvények és (valós) propagandák ide vagy oda, igenis szükség van arra, hogy olyan színesnek mutassák a mesék is a világot, amilyen, ámde nem mindegy, hogyan kerül be egy adott rajzfilmbe a felnőtt világ sötét oldala (erőszak, káros szenvedélyek, rasszizmus).

Szóval amíg egyes tiltásokon és cenzúrázásokon lehet szörnyülködni, addig tényleg jó lenne, ha végre elindulna egy globális érdemi diskurzus arról, hogy ebben az iszonyatos tartalmi dömpingben mégis mi kerül a gyerekek szeme elé, mit üzennek nekik a mesék. Ha már annyit lovagolunk azon, hogy a gyerekeké a jövő, akkor talán nem mindegy, milyen mesékkel találkoznak életük első éveiben. És azt azért elmondanám, hogy a mai tartalmak között sokkal kardinálisabb kérdések merülnek fel, amelyek jóval veszélyesebbek, mint hogy a jegesmedvegyereknek két anyukája van. De ez egy másik cikk témája lesz.

Forrás: ITT, ITT, és ITT 

Szabó Anna Eszter