Sokan nem értik, egyáltalán miért érdemes bármelyik influenszert követni Instagramon. Amikor a témáról írunk, mindig akadnak néhányan, akik kijelentik, hogy az egésznek semmi értelme.

Hát én ezzel nagyon nem értek egyet. 

Bárhová szívesen fordítom a tekintetem és a fülem, ha ott inspirációra lelhetek. Igen, még egy-egy influenszer felé is.

Az, hogy kit mi érdekel, nyilvánvalóan változó, de nekem, akinek az önismeret és az önelfogadás kardinális kérdés az életében, kifejezetten sokat adnak azok az oldalak, ahol ezekről a témákról olvashatok és másoktól tanulhatok. Ráadásul szerintem ez a téma sokunkat érint, és több szempontból is fontos lenne, ha jobban kikupálnánk magunkat e téren. De erre majd a végén még visszatérek.

Már korábban is írtam egy hasonló cikket ebben a témában, ahol @bianicon, @visnyeibarbi, a @szeretest és @lainey.molnar munkásságáról meséltem. Most pedig megint elővennék pár oldalt, hogy az előző, figyelemre érdemes nők mellé soroljam őket.

Íme!

Intim önismeret, nőiség, vagyis: @ciklusmesék 

Szöllősi Nóra oldala igazi csemege annak, aki picit is szeret elmélyülni a női test és lélek titkaiban. Tabuk nélkül beszél a ciklusról (mondjuk, arról, hogy milyen a „termékeny méhnyaknyák”), a testszőrzetről, a menstruációs szegénységről, a kis- és nagyajkak plasztikázásáról, és arról, hogy egyáltalán mennyire ismerjük a saját nemi szervünket.

Olyan irányból közelíti meg az önelfogadást és önszeretetet, és olyan magabiztossággal, természetességgel rombolja le a tabukat, ami Magyarországon egészen páratlan. 

Nem csak a testsúlyra és a bőrhibákra tér ki, hanem az intim önismeretre és önbizalomra is, hogy minél közelebb kerüljünk ahhoz, hogy megértsük, miként működünk, és közben egyre inkább csodálhatjuk, mit visz véghez a testünk 0–24-ben. Posztjai és projektjei érdekesek, edukatívak, inspirálók, és csak remélni tudom, hogy sok kamasz követi (nem csak lányok), mert abszolút hiánypótló és elképesztően fontos ez az oldal. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szőllősi Nóra (@ciklusmesek) által megosztott bejegyzés

Meglátni magunkban és a hétköznapokban a csodát, vagyis: @bernadetteishere

Horváth Bernadette, azaz Nadi munkássága nem kifejezetten a testkép vagy önszeretet témára korlátozódik, ugyanis ír az anyaságról, a Waldorf-szemléletről is, és másodmagával megalapította a CsendbenNő online platformot és közösséget. Nadi elsősorban fotóművész, aki hihetetlen érzékenységgel készít csodaszép portrékat, és igen, meztelen fotókat is, sőt pucér páros vagy családi fotózásokat is vállal. Az eredmény minden esetben gyönyörű. Az ő szemén keresztül észrevehetjük a testben a csodát, a szépet, és

ha ezt a látásmódot magunkévá tesszük, akkor a saját tükörképünkben is könnyebben látjuk meg az egyszeri megismételhetetlent, a varázslatosat.

Nagyon fontos üzeneteket ír a posztjaiban arról is, hogy a traumáink hogyan befolyásolják az önmagunkhoz való viszonyunkat és helyünket a világban. Biztos vagyok benne, hogy sokak számára gyógyító erejű lehet az oldala. 

Több mint helyi feminista, vagyis: @tothmeszti

Tóth Eszter oldalát nehéz lenne összefoglalni röviden. Kicsit megúszósnak érzem azt írni, hogy feminista influenszer, mert ezzel rögtön egy dobozba kerülne, ami szerintem túl szűk lenne számára (a feminizmust övező félreértésekről nem is beszélve), még akkor is, ha ő „helyi feminista”-ként is határozza meg magát a biójában. Ő hozta létre az @elakezekkel oldalt is, ami az utcai zaklatásra hívja fel a figyelmet.

Eszternek a nők tárgyiasításával kapcsolatos posztjai azért is fontosak, mert a hozzászólásokat nézve még mindig el kell magyarázni, meg kell mutatni, hogy ha valaki bevállalósabb szettben szelfizik, szereti a szexi fehérneműket, a vörös rúzst, mint ahogy ő maga is (a képein), az nem azt jelenti, hogy házhoz megy a beszólásokért és a kéretlen fogdosásokért. Nagyon fontos erről sokat beszélni, hogy

ha egy nő magabiztos, szexi, bevállalós, attól még nem egy két lábon járó felhívás, még akkor sem, ha ez a jól betanult narratíva, és ha az áldozathibáztató társadalmi berendezkedés ezt automatizálta.

Eszter kiáll fontos társadalmi ügyekért, sőt ha témába vág valami, akkor politizálni sem fél. De beszél az endometriózisról, a menstruációról, a mentális egészségről, a szexualitásról, annyi mindenről, ami az élet része lehet, de valamiért félünk beszélni róla. 

Én azért is szeretek influenszerekről mesélni nektek, mert ha szeretjük, ha nem, a közösségi média az életünk része. Lehet és kell is kritizálni, de itt van, használjuk, hat ránk – így érdemes továbblépni onnan, hogy mindig csak szidjuk, mondván, hogy „régen minden jobb vót” (majd morcos, fölényes arccal görgetjük tovább a feedet).

Igen, a social media tele van hülyeséggel, és a legdurvább időrabló a világon, ha szarul használjuk. Az arcunkba tolja mások élethazugságait, ami aztán elkezd munkálni bennünk… és ez rossz. Eleve nem kellene, hogy meghatározza a saját magunkhoz fűződő viszonyunkat az, hogy más milyen, hogyan él, hogy néz ki.

Viszont, ha már ennyire törékenyek vagyunk, akkor szerintem inkább ezen kellene dolgozni ahelyett, hogy szidjuk a platformot, ami a törékenységünkkel szembesít minket.

Nem kell követni senkit, ha nincs kedvünk hozzá, de ha már használjuk ezeket az oldalakat, akkor javaslom, hogy próbáljuk úgy csinálni, hogy legyen értelme. Véleményem szerint elsősorban az önismeretünkön kellene dolgoznunk mindannyiunknak, és ebben igenis segít, ha olyan embereket követünk a közösségi oldalakon, akiken keresztül magunkat is egyre jobban megismerhetjük. Hiszen mégis hogy a viharba tudnánk elfogadni egymást, ha magunkat se vagyunk képesek?! 

Szabó Anna Eszter