„Mint kiderült, a nagy mutatványom alatt szétrepedt a fürdőruhám hátul” – Legemlékezetesebb nyaralós ballépéseink

–

„Nagyon jól voltam, csak idegesített az állandó felügyelet!”

Hogy mi jut eszembe, ha a gízai piramisokra gondolok? A hasmenés és az infúzió. Kairóban ebédelve ugyanis hiába kerültem mindent, ami nem főtt, hiába ittam palackos vizet, a hazaúton Gurdaka (Hurghada) felé már erőt vett rajtam a rosszullét. És aztán kiszáradással fejeztem be a nyaralást, igaz, még így is jobban jártam, mint a nő, aki az egyik piramis belsejében ájult el – így aztán az idegenvezetőnk belefektette egy szarkofág aljába. 

„Életünk első és egyetlen kéthetes balatoni SZOT-üdülős nyaralásának első hetét mumpszosan töltöttem a szobában meg az árnyékban. Utazás előtt két nappal gyerekorvos, igazolás, hogy nem vagyok fertőző beteg. Tuti ott kaptam el. A második héten a pincér megkérdezte egyik ebédkor, hogy »nem ízlik a kislánynak az étel? Úgy lefogyott, mióta itt vannak!«” (Zsuzsa)

„Törökországban befizettem a fiammal egy kalózhajós kirándulásra, úszás a tengerben gyönyörű látkép a városra, kalózbarlangok stb. Csodás idő, kellemes út, kevés utas. Megérkeztünk a fürdőzés helyére, külön kabinok voltak az átöltözéshez. Felvettem a fürdőruhám, felmentem a fedélzetre, és vártam, hogy mehessünk fürdeni.

Élveztem a kellemes környezetet, nem volt kánikula, nem égetett a nap, minden tökéletes lett volna, ha a nem néztek volna ijedten rám az utastársak. Végignéztem a fürdőruhámon, talán fordítva vettem fel? Senki nem mondott semmit.

Aztán az idegenvezető is előkerült, rám nézett és elkezdett pánikolni. Hogy nézel ki? Jól vagy? Valamit mondott a kapitánynak, az telefonált, én még mindig nem értettem, mi van. Mivel jól voltam, nem fordultunk vissza, de megmutatták, hogy nézek ki: teljesen tele voltam vörös foltokkal, de annyira, hogy nem vettem észre, az nem az eredeti bőrszínem. Mivel jól voltam, nem fordultunk vissza, de ötpercenként megkérdezték, hogy vagyok. Nagyon jól voltam, csak idegesített az állandó felügyelet. Végignéztem a várost a csoporttal. Amikor este mentünk vissza a szállodába, éreztem, hogy valami tényleg nem stimmel. A szálloda portáján már várt az orvos, aki szerencsére kitűnően beszélt magyarul.

Elmondta, hogy nagyon súlyos napallergiám van, injekcióval látott el, és éjfélkor bekopogtak, jól vagyok-e. Mivel egyedül voltam egy kiskorú gyerekkel, felügyeltek rám. Nem hagyhattam el a sötét szobát.

De szerencsére ez már a hazautazás előtti napon volt, így nem vesztettem semmit a nyaralásból. Itthon további kezelésre kellett járnom. Soha előtte, és azóta sem történt ilyen velem…” (Judit)

Széééép nyári nap

Sok emlékezetes leégésem van, de a dubaji mindent visz: annyira csodálatos volt a tenger, hogy a volt férjem sokszori unszolására sem akartam hazaindulni az utolsó napon.

Kenhettem én magam 50-es naptejjel, ha 45 fok volt árnyékban (nem véletlenül volt néptelen a part), mire a reptérre értünk, már lüktetett a testem a napégéstől. Magyarországon 15 fok és eső várt, de napokig nem bírtam nadrágot húzni, mert annyira dagadt volt a lábam.

És ahogy látom, nem vagyok egyedül a hasonló sztorikkal.

 „Úgy 19 évesen a hófehér bőrömmel, naptej nélkül mentünk ki délben vízibiciklizni… estére már lázam volt, és a sima levegővétel is fájt, úgy leégtem. Szó szerint a hajvonalamtól a lábujjamig lehámlottam…” (Erika)

via GIPHY

„Hát, velem állandóan megtörténik, hogy leégek. Évekkel ezelőtt egy hasonlóan fehér bőrű sráccal röhögtük el, hogy minden évben úgy megyünk neki a nyaralásnak: idén már biztosan nem fogok leégni, már kinőttem ezt a dolgot (mintha az ember bőrtípusa megváltozna csak úgy magától), aztán mindig kiderül, hogy mégsem. Olyannyira nem, hogy

Máltán a leégett lábfejemet napokig alig tudtam a cipőbe tuszkolni, és valószínűleg én voltam az egyetlen hülye, aki Valletta nevezetességei között a leégéstől ödémás lábait az ég felé tartva feküdt a padokon, fejjel lefelé végül is kábé egy napig élveztem, hogy egészen Shakira-szerűre barnultam, aztán elkezdett lehámlani az egész.”

„Még csak azt sem tudtuk, melyik irányba kell keresnünk a kikötőt”

A 2016-os Európa-bajnokságon Marseille-ből hazafelé bementünk Monacóba. Ami remek ötletnek bizonyult, mert ott semmi érdemlegesre nem volt időnk, ellenben így Olaszországban több órát ültünk a dugóban, és gyakorlatilag bezárt a tengerparti strand, ami miatt a marha drága szállást foglaltunk… Azóta is emlegetjük, milyen hasznos volt ez a kis kitérő: egyikünk legalább elmondhatja, hogy evett egy szendvicset a monacói Mekiben…  

 

„Még gimis koromban, egy csoportos kiránduláson Velence mellett, a kempingben ragadtunk az egyik barátnőmmel, működő telefon nélkül. Ugyanis ahogy megérkeztünk és lepakoltunk a lakókocsikban, azonnal kellett szaladnunk a hajóra, amely a csoportunkat a városba szállította. Nekünk azonban vécére kellett mennünk, és noha szóltunk a két másik barátnőnknek, hogy tartóztassák fel a többieket, végül mégis ketten maradtunk. Még csak azt sem tudtuk, melyik irányba kell keresnünk a kikötőt, a roaming meg akkoriban még nem volt ennyire elterjedt, így persze telefonálni sem tudtunk.

Az volt a szerencsénk, hogy az autóbuszunk sofőrje a kempingben maradt, és ő telefonált a csoportvezető tanárunknak, hogy ne keressenek majd minket, ha visszaindulnak. A tanárunk káromkodását a telefonból is hallottuk.

No, de ha már annyi országon átvágtunk azért, hogy Velencét láthassuk, nem akartunk róla lemaradni, úgyhogy a tanár utasítását követve felszálltunk a következő hajóra, és egy rakás idegennel áthajóztunk a mesés városba. Leszámítva, hogy megérkezve farkasszemet kellett néznünk a nem éppen nyugodt tanárunkkal, és hogy lemaradtunk több látványosság megtekintéséről, mégiscsak jó kis kaland volt.” (Kinga Katalin Bálint)

„Két bátyámmal (meg az egyik akkori barátnőjével) mentünk Eb-meccset nézni Marseille-be… Egyik tesóm Magyarországról jött anyuék kocsijával, reggel elindult munkába, délután Pestről lement Balatonfenyvesre, felvenni a kocsit, és jött ki Svájcba hozzánk. Végigvezette az utat éjjel, majd szombat reggel, amikor kiért hozzánk, indultunk is tovább… Marseille-től 100 km-re kb. pont amikor rajtam volt a sor, épp dugóban ültünk az autópályán, elkezdett oszladozni a sor, tesóm meg rám szólt, miért nem gyorsítok a többi autóval. Megállt a kocsi. Akkora mákunk volt, hogy kb. 50 méterre egy benzinkúttól robbantunk le. Kiderült, hogy elfolyt a hűtővíz, mert kilyukadt a cső. Töltöttünk bele új folyadékot, majd próbáltunk továbbmenni. Az lett a vége, hogy egy random vasútállomáson hagytuk a kocsit (kábé két kilométerenként kellett új vizet tölteni a kocsiba, hogy tudjunk haladni), és onnan vonattal mentünk Marseille-be. Annyira éppen időben értünk oda, hogy, amint megálltunk a székünk előtt, már kezdődött is a magyar himnusz. Meccs végeztével hívta tesóm az autómentőt, hogy baj van… az éjszaka közepén kerestek nekünk szállást, elvitték a kocsit szervizbe, minket meg a szállásra (az ADAC csodái). Végül három napot dekkoltunk Marseille-ben, mert persze vasárnap nem dolgoznak a franciák sem, hétfőn meg nem volt még alkatrészük…” (Klári)

via GIPHY

„Talpas helyett seggest sikerült ugranom”

Tizennégy voltam, amikor először láttam a Balatont élőben, hát mit érdekelt engem, hogy viharos a szél és jéghideg a víz! Rohantam be fürödni. Aztán az első hullám nekivágott egy nagy kőnek a parton. Gyorsan kijöttem.

„Életemben először voltam Tihanyban kb. 5 évesen, elkezdtem lefelé szaladni a csodálatos betonlejtőn, majd elestem, és hason csúsztam tovább a betonon. Eléggé fájt mindkét könyököm és térdem, jó nagy plezúr lett rajtuk, de aztán meggyógyította a Balaton. Néhány évvel később 11 évesen fényképezőgéppel a kezemben megcsúsztam egy kövön a nagy lillafüredi vízesésben, fenékre érkeztem! DE a fényképezőgépet azonnal felfelé tartottam, megmenekült, így meg tudtuk örökíteni ezt az emlékezetes pillanatot.” (Borbála)

„Korfun talpas helyett seggest sikerült ugranom egy hajóról a vízbe, ami abból a magasságból betonnak tűnt. Valószínűleg elmozdult a farkcsontom, ülni sem tudtam napokig, de azért még robogót béreltünk a nyaralás hátralevő részére. Sokat combosodtam akkor.

Az orrom meg 17 évesen a Balaton közepén vérzett és tört el először, amikor a húgom a gumicsónakból rám ugrott. Most szörfözni tanulok.” (Adrienn)

via GIPHY

„Ezer évvel ezelőtt (de lehet, hogy csak 1992 lehetett) megérkeztem a Velencei-tó partjára, az Agárdi Popstrandra. Irány a víz! A tóba vezető lépcső utolsó fokáról boldogan léptem a mederbe. Egyenesen egy kagyló éles peremére ami a talpélemet egy pillanat alatt felvágta kábé öt centi hosszúságban és legalább egy centi mélyen.

Ömlött a vér belőle és piroslott a víz körülöttem. Még jó, hogy viszonylag kevés a cápa a tóban.

Azzal a lendülettel mentem is ki a partra, és irány az elsősegélyhely, szép véres lábnyomokkal.” (Tamás)

Attrakcióóó!

És persze van, amikor szinte magunknak keressük a bajt. Tiszaújvárosban például remek ötletnek tűnt bikiniben korcsolyázni a strandfürdő műjégpályáján. Aha.

El tudjátok képzelni, milyen lassan gyógyul, ha egy jókora esés után végigszánkázol a meztelen oldaladon? Elárulom: több hét.

„Bulgária, all inclusive. Egyedül én leiszom a hatszáz eurót, asszony s három gyermek ingyen nyaral. Első este ételmérgezés, két napig hasmenés, hányás, konyhaszagtól később is rosszullét. Harmadik nap medence partján kókadozás, fáradt mosollyal a gyermekek úszótechnikájának dicsérete. Estére napszúrás. Két nap sötétszoba.

Utolsó előtti nap kamikaze csúszda kipróbálása, gyermekek előtt bizonyítandó, hogy apa bátor, nem azért remegnek a lábai több tíz méteres magasságban, mert fél, hanem mert legyengült. Szerencsére nincs senki. Legalább nem látják, hogy betojtam. Intek, párom lent kamerát bekapcsol, egy életem, egy halálom… A 628 szobás szálloda összes lakója egyszerre kapja fel a fejét, és néz a nyikorgás irányába, azaz rám.

Persze hogy egyedül voltam a kamikaze csúszdán. Nem volt benne víz. Tom és Jerry-sen értem le, sistergett a víz a medencében körülöttem. Gatyám kiszakadva, vállam, karom, combom húsig megégve.

Ezúttal nem jutott két nap regenerálódni, második nap a fájdalomtól sziszegve hazavezettem. »Életünk legjobb nyaralása volt!« – mondogatják azóta is a gyerekek. Csak megérte a hatszáz eurót.” (Árpád)

via GIPHY

„Anyu, menjünk csúszdázni! Miért ne? Igaz, nem vagyok 20 éves, csak lélekben maradtam az, de hol van az előírva, hogy egy 50-es nő nem csúszdázhat? Addig, míg a közepes, nem vészes csúszdára mentünk, nem is volt gond. Igaz, amikor már sokadszorra futottunk fel, kissé szaporábban vettem a levegőt, de a gyerek élvezte. Még egyszer, anyu! Nosza. Igen ám, de kitalálta, menjünk fel a legmagasabbra. Előttem ment egy kislány. Gondoltam, ha ő ilyen bátor, egyszer élünk… Felmentem, amikor lenéztem, éreztem, nem lesz egyszerű, és

az is gyanús volt, hogy sokan néztek, és felálltak a medence széléről, de elindultam. Még egyszer nem tenném meg. Hatalmas erővel csapódtam bele a vízbe, a mai napig érzem a farokcsontomban. A víz nagy erővel csapott ki a medencéből.

Ekkor megértettem a strandolók csodálkozását. Kimásztam és nagy taps fogadott, igaz, hogy nagyon össze kellett szednem minden mosolyom, hogy kimásszak a partra, szóltam a fiamnak, akkor most megyünk ebédelni, és felemelt fejjel vonultam a szobámba, ahol azonnal meghaltam… Mint kiderült, a nagy mutatványom alatt szétrepedt a fürdőruhám hátul.” (Judit)

Ki vele: nektek melyik volt a legemlékezetesebb nyaralási ballépésetek?

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Basilico Studio Stock